Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt
Feminista aktivista támadt a jelenlegi államfőre a választási helyiségben
Feminista aktivista támadt a jelenlegi államfőre a választási helyiségben
Vissza

Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt

Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában.

A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére lett volna szükség, ami a kilenc jelölt közül senkinek sem sikerült.

Az összes voks összeszámlálása alapján Milos Zeman jelenlegi államfő és Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt elnöke jutottak be a második fordulóba. Milos Zeman mintegy 38,5 százalékot, Jirí Drahos pedig mintegy 26,5 százalékot kapott. A harmadik végzett Pavel Fischer diplomata 10,2 százalékot szerzett.

A második körbe az első fordulóban a két legjobban szerepelt jelölt vesz részt, és a győzelemhez ekkor már elég az egyszerű többség. 

Helyi megfigyelők hangsúlyozzák, hogy a második forduló eredménye teljesen nyitott, és lehetetlen megjósolni, ki fog nyerni, bár Zeman újra mérsékelt favoritnak számít. Sokat nyom majd a latban, kinek a támogatására szólítanak fel az első körben sikertelen elnökjelöltek, illetve a politikai pártok.

Milos Zeman nagy sikernek minősítette győzelmét az első elnökválasztási körben és felszólította híveit, hogy két hét múlva is járuljanak az urnákhoz. Külön kiemelte: míg öt éve az első körben 24 százalékot, most majdnem 39 százalékot kapott. Leszögezte: az első kör előtt azért nem kampányolt, mert azt feleslegesnek vélte, hiszen az emberek ismerik. A 2. választási kör előtt azonban szívesen kiáll egy vagy két televíziós vitára ellenjelöltjével. 

Jirí Drahos újságíróknak nyilatkozva szintén nagy sikernek nevezte továbbjutását. Azt mondta: számára nagy példa Andrej Kiska esete, aki a legutóbbi szlovákiai elnökválasztáson legyőzte a jóval nagyobb politikai tapasztalatokkal rendelkező Robert Fico kormányfőt.

A prágai sajtó szerint várható, hogy a második fordulóban Milos Zemant inkább a baloldali és az erősebben nemzeti érzelmű szavazók fogják választani, míg Jirí Drahost a jobboldal. Ezt jelzi az az első fordulós tény is, hogy míg Milos Zeman minden cseh és morva régióban nyert, addig Prágában a győztes Jirí Drahos lett. A sorsdöntő 2. fordulóra két hét múlva, január 26-én és 27-én kerül sor. 

A választási részvétel megközelítette a 62 százalékot, ami valamivel magasabb az előző, 2013-ban lebonyolított elnökválasztási részvételtől.

A csehszlovák hagyományoknak megfelelően kétnapos elnökválasztás első napját egy incidens zavarta meg, amikor az ukrán Femen nőjogi mozgalom egyik tagja a választási helyiségben megpróbálta megtámadni Milos Zemant.

A cseh államfőnek nem történt semmi baja. Később feleségével együtt visszatért a terembe, és mindketten leadták szavazatukat. A két nap alatt más incidensről nem érkezett jelentés. 


EZ ÉRDEKELHETI
KÜLPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

In memoriam Práda Jánky Ilona (1933 ...
Török választások - Erdogan győzelmét ...
Szavakon az emlékezet*

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ