Nem kommentálja a németek képviselője Johannis kisebbségellenes lépéseit

Nem kommentálja a németek képviselője Johannis kisebbségellenes lépéseit
Nem kommentálja Ovidiu Victor Ganț, a Romániai Németek Demokratikus Szövetségének (FDGR) parlamenti képviselője Klaus Johannisnak a közigazgatási kódexre vonatkozó óvását. A Szabadság arról kérdezte a temesvári származású politikust, hogy a német kisebbség képviselőjeként egyet ért-e a szintén német származású államfőnek a közigazgatásban való anyanyelvhasználat ellehetetlenítését célzó kifogásaival. A honatya arra hivatkozott, hogy szabadságát tölti és elhárította a válaszadást.

Amint arról korábban tudósítottunk, amennyiben az Alkotmánybíróság helyt ad az elnöki óvásnak, azok a nemzeti kisebbségek, amelyek számaránya a húszszázalékos nyelvhasználati küszöb alá csökkent, de az önkormányzat ennek ellenére lehetővé teszi számukra az anyanyelvhasználatot, nem élhetnek ezzel a lehetőséggel. Egyebek mellett veszélybe kerülnek a két- vagy többnyelvű helységnévjelzők is – és nem csak a magyar feliratúak. Nagyszebenben, ahol a német kisebbség számaránya 1 százalék, több mint hat éve, a jelenlegi elnök polgármesteri mandátuma idején tették ki a román-német településjelzőt, ami akkor ritka pozitív példának számított. Temesváron sem haladja meg a németek számaránya az 1,3 százalékot (románok 85 százalék, magyarok 9,5 százalék, szerbek 1,5 százalék), ennek ellenére négy nyelven szerepel a város neve a helységnévtáblákon.