Nem kell félteni a tojásírás hagyományát, nincs eltűnőfélben
Vissza

Nem kell félteni a tojásírás hagyományát, nincs eltűnőfélben

A koronavírus-járvány kezdete óta ez már a második húsvét, amelyet a szigorítások és korlátozások árnyékában, találkozások, nagycsaládos együttlétek nélkül töltünk. Olyan húsvéti hagyományokról kell ismét lemondanunk, mint a locsolás, a határkerülés, valamint az ünnepi szentmisékre is csak maszkban és távolságot tartva mehetünk el. Vannak azonban olyan népszokások, amelyeket még ebben a bizonytalan helyzetben is gyakorolhatunk, akár az előírásokat betartva közösségben, akár szűk körben, otthonukban. Összeállításunkban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány nagyheti tojásíró kalákájáról László Eszter kolozsvári irodavezető számol be, a tojásírás történetéről, a használt mintázatokról és technikákról pedig Cserey Both Zsuzsa néprajzkutatót, kézművest kérdeztük.

A járványhelyzet miatti, a húsvéti ünnepkört is behálózó, nyomasztó állapoton kívánt enyhíteni kicsit a marosvásárhelyi központtal rendelkező Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, amely több erdélyi város után október közepén Kolozsváron is megnyitotta területi irodáját. Bár azóta számos tervüket meghiúsította a járvány, húsvéthoz közeledve, együttműködve a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvánnyal, tojásíró kalákába hívtak kicsiket és nagyokat egyaránt. A nagyhéten, március 29. és április 2. között mindennap korlátozott létszámú és előre beregisztrált csoportokkal készítettek hímes tojást és beszélgettek hagyományokról, húsvéti előkészületekről.

Két tojás már csak a festésre, a harmadik még díszítésre vár

Ottjártunkkor László Eszter, az alapítvány kolozsvári irodavezetője elmondta: elsődleges céljuk, hogy egész évben olyan népi kézműves tanfolyamokat, képzéseket, foglalkozásokat szervezzenek, amelyek segítik az ünnepi készülődéseket és a hagyományos tevékenységek fennmaradását, népszerűsítését.

László Eszter szerint számtalan kiváló mestere van Kolozsváron a tojásírásnak, akikkel együttműködve később még nagyobb eseménnyé nőheti ki magát ez a kaláka. Már a mostani is nagy haladás volt, hiszen korábban Kolozsváron a hasonló tevékenységek főként szűkebb közösségekben, zárt körben zajlottak. Éppen ezért tartotta fontosnak az Erdélyi Hagyományok Háza, hogy ez alkalommal szervezetten, délelőttönként az iskolákban osztályközösségeknek, délutánonként pedig a Heltai FolkCenterben családoknak, munkaközösségeknek vagy baráti társaságoknak tegyék elérhetővé a foglalkozást. Az egyik délelőtti alkalmon volt például olyan résztvevő osztály, amelynek tagjai az online oktatás miatt hónapok óta nem találkoztak, így a tojásíró kaláka számukra még különlegesebb élmény volt.

Kesicés módszerrel szépül a tojás az ünnepre

A szervezők a megengedett maximális kapacitással tartották meg a vezetett foglalkozásokat, betartva a járványhelyzet miatti létszámkorlátozást, valamint az egészségügyi előírásokat, de az eseményre a vártnál jóval nagyobb volt az érdeklődés. László Eszter a kalákában még nagyon sok lehetőséget lát, vírusmentes helyzetben több oktatót is tudnak majd foglalkoztatni és minden érdeklődőnek tudják biztosítani a részvételt.

A tojásírásra érkeztek családok, barátnők és anya-lánya párosok is, változatos korosztályokat képviselve. Az eseményt nyolc éven felülieknek hirdették meg, hiszen László Eszter elmondása, valamint a helyszíni tapasztalatok alapján ez az az életkor, amikortól már a gyermekek igazán el tudnak merülni az alkotás varázsában. A kalákában persze a legkisebbek sem unatkoztak: amíg a nagyok tojást írtak, ők szorgosan hordták a festésre készen álló példányokat vagy épp főtt tojást majszolva ámultak a folyamatokon.

A tojásírás a fiatalabb korosztály számára is izgalmas tevékenység volt

Ami a további terveket illeti, az Erdélyi Hagyományok Háza szeretné a jövőben a népi kézműves szakmákat és tevékenységeket minél jobban megismertetni a kolozsváriakkal. Szeretnék visszacsempészni a városi ember életébe a felszabadultan, szabadidőben alkotás jótékony hatásainak tapasztalatát. „Ilyen szempontból Kolozsvárban óriási kapacitás van, mert van egy idősebb, valamint egy fiatal, családos réteg is, amelyik érdeklődik ezek iránt a tevékenységek iránt, szereti és szívügyének tekinti a népi kultúránkból ma is használható tudás megtanulását” – fogalmazott László Eszter.

Ezzel kapcsolatban sok jó példa áll előttük, hiszen Sepsiszentgyörgyön például évek óta nagy népszerűségnek örvend a tojásírás éjszakája elnevezésű nagypénteki esemény, ahol délutántól egészen hajnalig a város asszonyai, lányai gyűlnek össze és írják a tojásokat. A tervek szerint, valamint a körülményektől függően idővel Kolozsváron is szeretnének hagyományossá tenni hasonló, nagyobb volumenű megmozdulásokat is.


Korábbi kalákáról ottmaradt tojás várja a viasz leszedését, Szabadságon

Régen a megírt tojások üzenetet hordoztak

A foglalkozáson, amelyre ellátogattunk, Cserey Both Zsuzsa kézműves, néprajzkutató oktatta a tojásírást a résztvevőknek. Lépésről lépésre haladva magyarázta el a folyamatokat, majd megkezdődött valami izgalmas párhuzamosság az önálló, elmélyült alkotás és a régi időket megelevenítő kalákai hangulat között. A tevékenység megfigyelése alatt rögtön szembetűnő volt, hogy a tojások hímzése meditatív, kikapcsoló tevékenység kezdők, haladók, profik, gyermekek és idősebbek számára egyaránt, még akkor is, ha a jelenlévők közben nem zárkóznak el a beszélgetéstől, a kapcsolatteremtéstől.

A kaláka végeztével beszélgettünk Cserey Both Zsuzsával a hagyomány jelentőségéről, a minták, technikák világáról, és a tojásfestés eredetéhez fűződő legendát is elmesélte. E szerint, miután Jézust keresztre feszítették, egy arra járó asszony letette kosárnyi tojását a kereszt lábához, imádkozni kezdett, Jézus vére pedig rácsorgott a tojásokra és megpirosította azokat.

Cserey Both Zsuzsa korábban megírt tojásaival is szemléltette az egyes mintázatokat, színhasználatokat

A tojás az élet legáltalánosabb és legősibb kultikus jelképe, hiszen az élettelen héj egy életmagot, csírát zár körül. Számos népnél világteremtő mondák és legendák kapcsolódnak hozzá, a halott és élő, látható és láthatatlan párhuzama fedezhető fel benne, Jézus feltámadásával pedig a kereszténység legnagyobb ünnepének, a húsvétnak is legalapvetőbb tárgyi jelképévé vált.

A tojások festésére, hímzésére a legtöbb térségben hagyományosan nagypénteken került sor. Cserey Both Zsuzsa elmondása szerint a tojás díszítésének legarchaikusabb formája a karcolás, amely során a már megfestett tojásra hegyes tárggyal különféle mintákat karcoltak. Ezenkívül az ismert technikák közé tartozik a batikolás, a berzselés, a patkolás, valamint a fa- és gyöngyös, illetve a pulitéros tojás készítése.

Cserey Both Zsuzsa nagyjából húsz éve alkalmazza a mostani foglalkozáson is bemutatott, batikolásnak nevezett viaszos technikákat, de lány korában töltőtollba tett savval maratták le a tojásról a festéket, mintákat hozva létre a felületén. „Gyakorlatilag ugyanúgy nézett ki a végeredmény, mint a viasszal történő díszítésnél, de az érzés, az élmény nem volt ugyanilyen. Ennek a technikának a varázsa a folyamatok egymásutánjában és a viasz illatában rejlik, a kalákában való tojásírás pedig mindezt csak fokozza” – fogalmazott.

A festést követően még jobban kirajzolódnak a viasszal felvitt mintázatok

A mostani foglalkozáson ezzel a viaszolt módszerrel ismerkedhettek meg a résztvevők és két különböző íróeszköz közül választhattak. Az egyik a tölcsér formájú gice, amelynek használatakor a tölcsért kell felmelegíteni gyertyalángnál, majd belenyomni szilárd viasztömbbe. A felforrósodott tölcsérben a viasz megolvad, és ameddig ki nem hűl, írni lehet vele a tojás felületére. Az oktató kiemelte, hogy a gice a kisgyermekek számára is biztonságosan használható. A másik eszköz a kesice, ami elterjedtebb és közismertebb előző társánál. Ennek használatakor előbb fel kell olvasztani a viaszt, majd belemártani a kesice ágra szerelt kis csövét, amelyen keresztül ráfolyathatjuk a forró viaszt a tojásra. Mindkét eszköz esetében azon az elven alapul a módszer, hogy a viasszal beírt részeket nem borítja majd be a festék, így a mintázat látható marad.

A festést követően is kétféle díszítési mód közül választhattak a kalákások. Az első szatmári módszer volt, amely során a már megfestett és megszáradt tojást bedörzsölték dekorációs célokra forgalmazott aranyporral – régen az asszonyok lámpaezüstöt használtak –, ami a viaszba beletapadva látványos, vasalt hatást eredményez. A másik esetben felforrósított ronggyal törölték le a megfestett és megszáradt tojásokról a viaszt, így gyakorlatilag a tojás héja adta a hímzett mintát.

Az aranyporos módszer alkalmazása kifejezetten népszerű volt a gyerekek körében

Az íráskor használható motívumskála rendkívül széles, a nálunk fellelhető hímzőminták száma meghaladja a kétezret és csak azért nem beszélhetünk emellett végtelen kombinálási lehetőségről is, mert csupán meghatározott szabályok szerint variálhatók ezek a minták.

Cserey Both Zsuzsa szerint a Gyimes völgye nevezhető a tojásírás központjának, hiszen a leggazdagabb mintakincs innen származik. A kalákán többnyire gyimesi, valamint hétfalusi csángó minták kerültek bemutatásra, és bár megnevezéseik térségenként változhatnak, sok hasonlóságot mutatnak, valamint jelentős átmenet van az egyes falvakban, településeken fennmaradt mintázatok között. „Azt merem mondani, hogy ezek egyetemes, ősrégi minták, amelyek mindegyike önálló jelentéssel bír” – fogalmazott az oktató. Régen a lányok ugyanis megírták a tojásokat, figyelve a szimbolisztikára, majd ők adták a locsoló kezébe a neki szánt tojást a mintázat alapján előre meghatározott célzattal, üzenettel. Az emberek ismerték, tudták és használták is ezeket a mintázatokat és talán éppen ebből adódóan a kifejezés is úgy maradt fenn, hogy a tojásokat írjuk, nem pedig rajzoljuk – hangsúlyozta az oktató.

Csoportosítás szerint beszélhetünk növényi formák után elnevezett díszítőmotívumokról, például virágos (tulipános, rózsás), leveles (cserelapis, fenyőágas) és terméses (szilvamagos, kalászos) mintákról. Állati formák is megtalálhatók a mintázatok megnevezései között (kakastaréj, báránylába, kígyós, saskörme), de mesterségek, szerszámok nevei (gerebenes, füsüs, villás), égitestekre utaló és homályos eredetű megfogalmazások (napos, csillagos, veszett utas, ördögtérgye), továbbá vallásos (keresztes, ostyás), szerelmi (szíves, galambos) és nemzeti vonatkozású (címeres, zászlós, koronás) mintanevekkel is találkozhatunk.

Gicék, a melegítésükhöz szükséges gyertyák, valamint minták, amelyeket követni lehetett

Cserey Both Zsuzsa kiemelte: a hasonló oktatásokon mindig ragaszkodik ahhoz, hogy a saját, általuk kigondolt minták mellett a résztvevők próbálják ki és használják a meglévő, hagyományos mintákat is, még ha csak részleteikben is. „Határozottan hiszem, hogy a tojásírást nem kell félteni, a hagyománya nincs eltűnőfélben, ez pedig abból látszik, mennyien érdeklődnek iránta: eljönnek a kalákába, kipróbálják és utána rendszerint otthon is folytatni szeretnék” – mesélte bizakodva. Hozzátette: a tojásírásban gyakorlatilag biztos a sikerélmény, nem lehet nagyon elrontani, hiszen, ha csak véletlenül rácseppen a viasz egy pontban a tojásra, a végeredményen már az is mintának számít.

Az oktató szerint éppen ezért lehet nagy élmény a gyermekek számára és egyben remek bevezető is a kézművesség és a hagyományok világába a tojásírás: odafigyelést, türelmet és koncentrációt igényel, de a folyamat végeztével az eredmény mindenképpen látványos, színes és szép – az aranyozott technikával ez fokozottan igaz –, így a legkisebbeket is további alkotásra ösztönözheti.

Nagycsütörtökön, április 1-jén Cserey Both Zsuzsa ismeretterjesztő néprajzi előadást tartott Húsvét nálunk címmel, amelyben az ünnep szimbólumairól, jeles napjairól, illetve Moldva, a Gyimesek, Erdély és Partium húsvéti népszokásairól beszélt az érdeklődőknek. Az előadás visszanézhető az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány Facebook-oldalán.

(A fotók a szerző felvételei) 


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Fogadj örökbe egy új kolozsvári ...
Különleges adatbázist hoztak létre ...
Miniszterelnök: napi 115 ezer személyt ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ