Nelu Tătaru: Elsiettük az enyhítéseket

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter sajnálja a bevezetett enyhítések egy részét, mivel úgy gondolja, ha még két hétig szigorúbb ellenőrzés alatt lett volna a járványhelyzet, most egészen másak lennének a napi számok.

„A politikusok elsiették az enyhítések bevezetését” – idézte a Mediafax a tegnap, Galacon tett kijelentését. Tătaru szerint a görbe lejtőjének alján lehetnénk, ha az enyhítések bevezetésével még legalább két hetet vártunk volna.

Tătaru szerint „elbagatellizáltuk” a három hónapos erőfeszítést, és az emberek megkérdőjelezik a vírus létezését. „Lehet, hogy mi szubjektívek vagyunk, de a határokon kívül lévők nem azok, és minket érintő döntéseket fognak hozni” – figyelmeztetett.

Arra, hogy pontosan kire gondol, amikor azt mondja, hogy „elsiettük”, úgy fogalmazott: a politikai sakktábla figuráinak egy részére, akik éppen a románok egészségén akartak plusz pontokat szerezni. Hozzátette: a kormány által elfogadott enyhítések olyan vállalt intézkedések voltak, amelyek ugyan az esetek számának minimális növekedésével jártak volna, de a szabályok betartásával ezt progresszív csökkenés követte volna.