Nehezen győztek a dési röplabdázók

Nehezen győztek a dési röplabdázók
Nem volt könnyű meccsük a désieknek a sétatéri teremben az újonc buzăui együttessel szemben a férfi röplabda A1-osztály 13. fordulójában. A papírforma a hazaiak sikerét jósolta, de a vendégek jól szerepeltek.

(erkedi, póka)

Sorozatban második győzelmüket aratták a désiek, miután az előző fordulóban a Kolozsvári Universitatea Sportklub együttesét is megverték, méghozzá idegenben.  Nagy meglepetésre a Gloria röplabdázói az első szettet megnyerték 25–18-ra, és csak ezután „támadtak” fel Marius Dascălu és Szilágyi Tibor edzők tanítványai, akik a következő három menetben mindent beleadtak a három pont megszerzésébe. Igaz, mindhárom szettben felváltva vezettek a csapatok, de végül is a hazaiak örvendtek a végén. Már maga az a tény, hogy a találkozó 102 percet tartott, sokat mond a szoros eredményről. A hétvégi összecsapás legeredményesebb játékosa a brazil Marczewski Alexander Szot volt a buzăui együttesből, ő egymaga 23 pontot ért el. A hazaiak legjobbja Vlad-Cristian Curuia-Pop volt 14 ponttal. Ugyancsak 14 ponttal járult hozzá az Egyesülés sikeréhez társa, Tudor Magdaş is. A vendégeknél a pályán volt Mihai Coasă, aki éveken keresztül Désen játszott.

Végeredmény: • Dési Egyesülés–Buzăui Gloria MSC 3:1 (–18, 23, 21, 20).

Február 5-én, szerdán az A1 osztályú-bajnokságban hétközi fordulót rendeznek, a Dési Egyesülés 18 órai kezdettel Zilahon játszik az MRK együttesével.

Utóbbi Kolozsvárott, a Horia Demian Sportcsarnokban vendégszerepelt, és némi meglepetésre 3:1 (19, 23, –20, 21) arányban kikapott a jó napot kifogó Kolozsvári Universitatea Sportklubtól. A találkozó 98 percet tartott, a kolozsváriak legjobbja a 18 pontot szerző Nagy Csaba volt. Lőtei Rómeó Attila tanítványai legközelebb Nagybányán a Tudomány/Ştiinţa Explorări vendégei lesznek.

Még egy órát sem bírt ki az Aranyosgyéresi MSC pályaválasztóként a bajnokjelölt Galaci Arcada ellen, a sereghajtó 58 perc alatt simán vesztett 3:0 (19, 16, 14) arányban. A hazaiak legjobbja, Dan Remeş 14 pontot szerzett. A gyéresiek a hétközi menetben Krajovára látogatnak.

A 13. forduló többi eredménye: • Bukaresti Dinamó– Tudomány/Ştiinţa Explorări 3:1 • Temesvári UV–Krajovai U MSC 0:3. Az állás: 1. Arcada 35 pont/13 mérkőzés, 2. Dinamó 32/13, 3. Zilah 29/13, 4. Krajova 28/13, 5. DÉS 24/13, 6. Buzău 16/13, 7. KOLOZSVÁR 15/13, 8. Nagybánya 11/13, 9. Temesvár 4/13, 10. ARANYOSGYÉRES 1/13.

A hölgyek a 16. fordulónál tartanak, a Luminiţa Trombiţaş edzette Kolozsvári U NTT Data csak egy játszmát, a másodikat tudta elvenni a bajnokaspiráns Balázsfalvi Volei Alba MSC-től, ezzel gyakorlatilag ellőtte az összes puskaporát. A találkozó 87 percet tartott, a Fehér megyeiek 3:1 (19, –19, 13, 16) arányban nyertek. A vendégek legjobbja, Bianca Buşa 19 pontig jutott, a hazaiaktól Gabriela-Bianca Dancu 13-at szerzett. Az U NTT Data következő ellenfele a hétvégén az Argeş lesz Piteşti-en.

A többi eredmény: • Bukaresti Dinamó–Târgoviştei MSC 3:0 • Medgidiai MSC– Piteşti-i Argeş 1:3 • Bukaresti Rapid–Galaci Belor ESK 1:3 • Voluntari-i CSO–Lugosi MSC 3:2; a Bákói Ştiinţa szabadnapos volt. A sorrend: 1. Balázsfalva 40 pont/14 mérkőzés, 2. Dinamó 39/14, 3. Târgovişte 34/15, ..., 9. U NTT DATA 11/15.