Nehezebb tétel reálosoknak a magyar pótérettségin

Nehezebb tétel reálosoknak a magyar pótérettségin
Ömböli Irma Kolozs megyei magyar szakos tanfelügyelő szerint a mai magyar pótérettségi tételek közérthetőek voltak, ám a szokástól eltérően a reál osztályba járó gyerekeknek – akik kevesebb óraszámban tanulják a magyar nyelvet – most nehezebb tétel jutott.

– Mindkét tételsor esetében a vizsgázóknak irányító kérdésekre kellett válaszolniuk. A reálosok első tétele egy Balassi-vers volt, ami egy nem humán érdeklődésű fiatal számára nehezebben hozzáférhető. A második tétel egy hír jellegű, a világhálón megjelent szöveg a Fukushima-i atomerőmű közelében meghirdetett szökőár riadóról szólt. Ennek kapcsán több kérdésre kellett válaszolni, többek között meg kellett írni egy földrengést átélt személy rövid monológját is. A harmadik tételt is nehezen megoldhatónak tartom a reálosok számára: megadott Jókai- és Mikszáth-regényeket alapul véve a romantikus regény metonimikus történetalakításáról kellett írni.   A humán osztályba járt tanulóknak egy gyönyörű Tóth Árpád-verset kellett elemezniük, a második tétel pedig egy botanikai szöveg volt. A világosan megfogalmazott kérdések mellett a gyógynövények hasznosságáról fejtették ki véleményüket a fiatalok. A harmadik tételben néhány példaként megadott Arany-balladát alapul véve, a ballada műfaji sajátosságait kellett ismertetni – összegzett a szakfelügyelő, akitől azt is megtudtuk, hogy Kolozs megyében végül 47-en jelentek meg a tegnapi magyar pótérettségin.