Nehéz összeegyeztetni a színházi és filmes karriert

Bemutatkoztak a Tízen a filmért projekt résztvevői

Nehéz összeegyeztetni a színházi és filmes karriert
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) hetedik alkalommal karolt fel tíz olyan romániai színészt, akik a színházakban már bizonyítottak, de a filmes karrierjük még nem indult be, és mutatta be őket hazai és nemzetközi filmes szakembereknek. A Tízen a filmért nevű projekt célja új arcokat behozni a romániai filmgyártásba, a programba beválogatott tíz színésznek pedig filmes portfóliót állítanak össze, producerekkel, castingvezetőkkel, rendezőkkel ismerkedhetnek meg a rendezvény alatt.

A színészekkel a sajtó képviselői péntek délben, a Platinia Hotel konferenciatermében tartott sajtótájékoztatón ismerkedhetettek meg, akiknek elárulták: a filmfesztivál alatt reggeltől estig dolgoztak, profi fényképeket, kisfilmeket készítettek nekik, de vitákon, megbeszéléseken is részt vettek. Marius Turdeanu, a program résztvevője elmondta, ezeknek köszönhetően többen sokkal nyitottabbak lettek a filmes szakma iránt. Több résztvevő számára teljesen új élményt nyújtott egy teljes, szakemberekből álló filmstábbal együtt dolgozni, derült ki a rendezvényen.

A színészek abban egyetértettek: nehéz úgy elindítani a filmes karriert, ha közben főállásban dolgoznak egy színháznál: a próbák, előadások miatt nem engedik, nem engedhetik el őket forgatásokra, filmes szerződések nélkül pedig a színházakban nem mondhatnak fel. A két karrier összeférhetetlenségét igazolta Elena Purea, aki a TIFF alatt vissza kellett utazzon Marosvásárhelyre egy előadás miatt, és mint elmondta, nehéz volt visszaváltani a filmes világból a színházéba.

A programba beválogatták Imre Évát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagját, valamint Ciugulitu Csabát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának színészét. További résztvevők: Alina Mândru, Anca Levana, Daniel Popa, Denis Hanganu, Elena Purea, Marius Turdeanu, Tudor Tăbăcaru és Vlad Nemeş.

(Borítókép: www.tiff.ro)