Nehéz helyzetben a romániai magyar sport

Jelenleg nem sok jóval kecsegtet a romániai magyar sport: Uray Zoltán olimpikon, vívó szerint a kolozsvári vívás aranykora az 1950-es, 1960-es, 1970-es évekre tehető, ám az 1980-as és az 1990-es években a kolozsvári vívás teljesen leépült. – Az a vívógeneráció, amely olim­piai, világbajnoki érmet hozott az országnak, megöregedett, nem voltak jó edzők. 2013-ban Habala Péter, aki nagyon jól felkészült vívómester, összeszedett egy nyolc fiúból álló nagyon jó tőrcsapatot, amelynek tagjai tavaly és idén egyénileg megnyerték a román bajnokságot, de a vívás többi válfajában nincs semmilyen kezdeményezés. Sporttársamtól, Guráth Bélától hallottam, hogy a bukaresti román válogatott is csak két számban megy, női párbajtőrben és férfi kardozók kategóriában, tőrvívás nincs is. A román vívóvezető szerint ennek a pénzhiány az oka – mondta Uray Zoltán olimpikon, mire Csinta Samu moderátor a brassói vívóiskolát és a szatmári tőriskolát hozta fel jó példaként.

– Az atlétikában jobb a kolozsvári bázis, de itt, Kolozsváron csak országos bajnokságot lehet szervezni, nemzetközit nem. Kolozsvárott sem támogatják eléggé az atlétikát. Hallottam ugyanis olyan középtávfutóról, akinek el kellett mennie a fővárosi Steauához, hogy megfelelő támogatásban részesüljön. Az a támogatás, amelyben egykor mi részesültünk, ma már nincs. Az egyéni sportágakban van leginkább gond, mert ott ilyen csekély támogatás mellett nehéz érvényesülni. A csapatsportokban jobb a helyzet – magyarázta Ráduly-Zörgő Éva, aki jó példaként Miklós Andrea atlétát hozta fel, akiről reméli, hogy a jövőben is jól fog szerepelni. A sportoló szerint az erdélyi magyarok inkább a tájfutást művelik.

Alapszakmájára, a pszichológiára alapozva Ráduly-Zörgő elmondta: a romániai sport esetében az is rossz, hogy az iskolai rendszerben alig van jelen. Ugyanakkor a mai digitális generációnál nagyon erős motiváló tényezőket kell találni ahhoz, hogy sportoljanak, a sportot versenyszinten műveljék, és ne a számítógép, a telefon előtt töltsék szabadidejük jó részét.

Tasnádi István súlyemelő látható szomorúsággal mondta, hogy jelen pillanatban Kolozsvárnak nincs magyar súlyemelője.  Uray Zoltán vívó az edzők hiányával magyarázta a vívás népszerűtlenségét.  

Hogyan „születnek” az olimpikonok?

– Gyerekként jártam Hegedüs Sanyi bácsi, a tornatanárunk szakköreire, aztán kézilabdázni kezdtem. Nem nagyon szerettem a csapatsportokat, mert nehezen fogadtam el, ha mások „lazábban” álltak az ügyhöz,
és miattuk veszítettünk. Később áttértem az atlétikára. Három olimpián vettem részt, a csúcs 1979-ben Mexikóban volt, amikor világbajnok lettem, egyetemista világrekorddal. Következett a moszkvai olimpia, amelyen esélyes voltam nyerni, de csak a hetedik helyen végeztem. Utána veterán szinten Európa-bajnoki címet szereztem – mesélte Ráduly-Zörgő Éva.