Négysáncverseny: három állomás után
Vissza

Négysáncverseny: három állomás után

A síugrók 69. Négysáncversenyének eddig három szakaszát bonyolították le.

Az első, oberstdorfi állomást Karl Geiger nyerte, a néhány héttel ezelőtti sírepülő-világbajnokságon aranyérmes német versenyző az első sorozat után is az élen állt 127 méteres ugrásával, éllovas pozícióját pedig megőrizte azzal, hogy másodjára 136,5 méterre repült. Geiger azt a Kamil Stochot előzte meg, akinek indulása a többi lengyel síugróhoz hasonlóan csak néhány órával a rajt előtt derült ki. Harmadikként a norvég Marius Lindvik zárt.

A sorozat a másik német helységben, Garmisch-Partenkirchenben folytatódott. A második állomáson a győzelmet a címvédő lengyel Dawid Kubacki érte el az összetettben élen álló norvég Halvor Egner Granerud előtt. Az első sorozatot követően még a norvég állt az élen Kubacki előtt, ám a lengyel másodjára 144 méterig szállt, amely a nap toronymagasan legnagyobb ugrása lett. A harmadik helyen egy másik lengyel, Piotr Zyla végzett, honfitársa, Stoch és az első versenyt megnyerő Geiger előtt.

Az ausztriai Innsbruckban, a sorozat harmadik állomásán a győzelmet Stoch szerezte meg, és összetettben is átvette a vezetést, nagy lépést téve a viadal megnyerése felé. Az olimpiai bajnok már az első sorozat után is az élen állt 127 és fél méteres ugrásával, másodszor pedig 130 méterig jutott, s összességében 12 pontos előnnyel győzött a szlovén Anze Lanisek, illetve egy másik lengyel, Kubacki előtt, sőt a negyedik helyen is honfitársuk, Zyla végzett.

Stoch összetettben is átvette a vezetést, miután az eddigi éllovas norvég Halvor Egner Granerud csúnyán elrontotta első ugrását, és éppen csak be tudott jutni a második sorozatba, végül pedig a 15. helyen zárt.

A Négysáncverseny záró fordulója a szintén osztrák Bischofshofenben lesz január 6-án.

Eredmények, Négysáncverseny:

Oberstdorf: 1. Karl Geiger (német) 291,1 pont (127 méter/136,5 méter) 2. Kamil Stoch (lengyel) 288,3 (125/132,5) 3. Marius Lindvik (norvég) 285,2 (126,5/135,5).

Garmisch-Partenkirchen: 1. Dawid Kubacki (lengyel) 282,1 pont (139 m/144 m), 2. Halvor Egner Granerud (norvég) 274,9 pont (137/136), 3. Piotr Zyla (lengyel) 260,4 pont (129,5/137).

Innsbruck: 1. Stoch 261,6 pont (127,5 m/130 m), 2. Anze Lanisek (szlovén) 249,6 (127,5/123,5), 3. Kubacki 248,3 (126/127).

A Négysáncverseny állása: 1. Stoch 809,9 pont, 2. Kubacki 794,7, 3. Granerud 789,3.

Az összetett Világkupa állása: 1. Granerud 746 pont, 2. Markus Eisenbichler (német) 584, 3. Stoch 408.


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Új szakmai egyesületet alapítottak a ...
KÓTA-életműdíjat kapott Szép Gyula
Tavaly mintegy 70 százalékkal csökkent ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Erdélyi származású írók az idei ...
  • Fejetlenség az oltási platformon, ...
  • Körvonalazódik a vakcinaútlevél: ...
  • Egy tonna bronz emléke
  • Egy tonna bronz emléke