Négy új játékost hívott be a keretbe Szélesi Zoltán

Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány sérülések miatt négy új játékost hívott be a magyar labdarúgó-válogatottba, amely kedden Costa Rica együttese ellen játszik felkészülési mérkőzést.

A magyar szövetség (MLSZ) Twitter-oldalának tájékoztatása szerint Litauszki Róbert, Nagy Dániel (mindkettő Újpest FC), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia) és Varga József (Székesfehérvári Videoton) került be a keretbe.

Fiola Attilára, Guzmics Richárdra és Elek Ákosra már a luxemburgi barátságos mérkőzésen sem számíthatott Szélesi. Varga Roland pénteken sérülés miatt kikerült a válogatott keretéből, azt azonban nem közölték, hogy milyen egészségi problémája van az OTP Bank Liga góllövőlistáját 13 találattal vezető ferencvárosi csatárnak, aki csütörtökön nem lépett pályára Luxemburgban, ahol a csapat 2–1-es vereséget szenvedett barátságos mérkőzésen.

A keretből Sallai Roland is távozott, sérülés miatt visszatért klubjához, a ciprusi APOEL-hez. Az MLSZ honlapjának vasárnapi beszámolója szerint a fiatal játékos a combközelítő izmában érzett fájdalmat, és „bár lehet, hogy pályára tudott volna lépni kedden, egy komolyabb sérülés veszélye oly mértékű lett volna, hogy a szakmai stáb úgy döntött, nem szabad vállalni ennek a kockázatát”. Szélesi Sallai helyére nem hívott meg újabb játékost a keretbe.

A Telkiben készülő kerettagok vasárnap délelőtt az edzőteremben dolgoztak, este pedig bő egyórás edzésen vettek részt, amelyen a Costa Rica elleni taktikai feladatok játszották a főszerepet. A napi programban videózás is szerepelt, ennek során a szakmai stáb részletesen ismertette a kerettagokkal a keddi ellenféllel kapcsolatos legfontosabb információkat. Hétfőn a nemzeti csapat megtartotta idei utolsó edzését is.

A magyar válogatott kedden, 21.15-től a budapesti Groupama Arénában találkozik Costa Rica világbajnoki résztvevő csapatával. A találkozót az m4sport közvetíti élőben, remélhetőleg geokódolás nélkül.

A román válogatott is barátságos meccsen érdekelt, a fővárosi Nemzeti Arénában Hollandiát fogadja 21 órakor, a mérkőzést élőben közvetíti a Pro tv.