Öt halottja és legalább húsz sérültje van a londoni támadásnak - köztük romániaiak is

Öt halottja és legalább húsz sérültje van a londoni támadásnak - köztük romániaiak is
Öten meghaltak és legalább húszan megsérültek a London belvárosában szerdán elkövetett merényletben. Theresa May brit miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy nem változik Nagy-Britanniában a terrorkészültség szintje.

Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese szerda esti sajtótájékoztatóján elmondta: a halálos áldozatok között van egy rendőr, akit a támadó a parlament épületénél megkéselt. Meghalt a merénylő is, akit a parlamentnél járőröző rendőrök lelőttek. A főparancsnok-helyettes szerint a rendőrség jelenleg abból a feltételezésből indul ki, hogy egyetlen merénylő volt. Nem sokkal korábban olyan médiaértesülések is felmerültek, hogy a merénylethez használt járműben ketten ültek.

Mark Rowley elmondta: a merénylő a brit parlament melletti Westminster-hídon először a gyalogosok közé hajtott, két embert megölve, majd járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött. Ezután próbált bejutni a parlament épületébe, megölve a parlament kapuját őrző járőrosztag egy tagját. Rátámadt egy másik rendőrre is, ekkor azonban lelőtték.

A Scotland Yard főparancsnok-helyettese alig két héttel ezelőtt tartott sajtótájékoztatóján éppen ilyen merénylettípus veszélyére hívta fel a figyelmet, kijelentve: az elhárító ügynökségek megítélése szerint a Nagy-Britanniát fenyegető terroristák eszköztára a késeléses támadásoktól a járművekkel megkísérelt merényleteken át a lőfegyverrel elkövetett terrorcselekményekig terjed.

A sérültek közül tizenkettőnek az állapotát minősítették súlyosnak, illetve válságosnak a mentőalakulatok. A merényletben francia és román állampolgárok is megsérültek. Az egyik sérültet a Temzéből mentették ki; ő valószínűleg a gyalogosokat gázoló autó elől menekülve ugrott a folyóba a Westminster-hídról.
    

Romániában nem emelték a terrorellenes készültségi szintet

A sérültek közt két román állampolgár is van, akiket egy közeli kórházba vitték, állapotukról nem közöltek részleteket. A londoni román nagykövetség folyamatosan tájékoztatja Sorin Grindeanu kormányfőt a román sérülteknek nyújtott támogatásról - tudatták a bukaresti kormány Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy a román miniszterelnök teljes szolidaritásáról biztosította a briteket és kormányukat, határozottan elítélve minden terrorcselekményt.

Klaus Johannis államfő Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését a "borzalmas" londoni támadás áldozatainak hozzátartozóival, illetve a sérültekkel, köztük a két román állampolgárral.

Romániában a terrorellenes készültségi szintet nem emelték, az továbbra is az ötfokozatú skála második, "elővigyázatos" szintjén áll, de terrorelhárító egységekkel erősítették meg valamennyi európai uniós, és NATO-tagország bukaresti nagykövetségének védelmét, különös tekintettel a brit külképviseletre.