Ne ítéljük meg a könyvet a borítója alapján, vagy mégis?

Az illusztrációkról szólt a Kolozsvári Könyvklub hónapzáró beszélgetése

Ne ítéljük meg a könyvet a borítója alapján, vagy mégis?
Már tizenegy hónapja tart a Kolozsvári Könyvklub #olvasstematikusan elnevezésű játéka és eddig a legutóbbi, áprilisi téma volt a legkedveltebb: az illusztráció. Nagyon sok könyvajánló érkezett egész hónapban a csoportba, a népszerűség pedig valószínűleg annak tudható be, hogy a képpel, illusztrációval társított szöveg több érzéket mozgat meg, színesebb és összetettebb élményt képes nyújtani az olvasónak, valamint több korosztályt is megszólít egyszerre. A hónapzáró beszélgetésre a témának megfelelően a szervezők négy illusztrátort hívtak meg: Bak Sárával, Darvay Tündével, Jánosi Andreával és Kelemen Kingával Birta-Székely Noémi, a klub egyik alapítója beszélgetett.

Darvay Tünde még mindig inkább festőként mutatkozna be, hiszen elmondása szerint az illusztrálás terén kezdőnek érzi magát. Eddig két könyv szövegéhez alkotta meg a képi világot – Hajós Erika Lizi és a mindentudó porcica, valamint Max Blecher Áttetsző test –, a Napsugárnak és a Szivárványnak hála pedig mostanra a gyermekillusztrációk is közelebb kerültek hozzá. „Bizonyos szempontból a festményeim is illusztrációk, mert amit megfestek, azok általában a mindennapokból kiragadott, utcán szembejövő történetek” – tette hozzá. Versek, mesék esetén mondatokat, kulcsszavakat szokott kijelölni a szövegben, amelyek megadják az illusztráció kompozícióját, vezetővonalát. Egyre gyakrabban festi fára, falapokra képeit, mert a fehér lap mostanában túl steril és stresszkeltő számára, a fával mint anyaggal, üres felülettel viszont egészen más az alkotás.

Darvay Tünde kedvenc illusztrációja, amely fára készült és a Brémai muzsikusok nevet viseli 

Bak Sára a Napsugárnál kezdett el illusztrálni diákkorában és bár akkor még nem gondolta, hogy hosszú távon is élete része marad ez a tevékenység, további munkái mellett ma is „teljes gőzzel” dolgozik a gyermeklap megjelenésén. Az illusztrációk elkészítésének folyamatát több vázlattal kezdi, a „firkálások” és „mások által fel sem ismerhető egymásra húzott vonalak” később letisztulnak, majd vízfestékkel és akvarellceruzával készül el a végeredmény. „A rajzos oldalát szeretem az illusztrálásnak, mert ha el is kezdek festeni, a végén úgyis rajz lesz belőle” – fogalmazott Bak Sára.

Bak Sára kedvenc illusztrációja, amely először egy vershez készült, majd a Szivárvány egyik lapszámának borítója is lett

Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány nemrég leköszönt főszerkesztője kérte fel évekkel ezelőtt az akkor induló projektre Jánosi Andreát, aki azóta is rendszeres illusztrátora a gyermeklapoknak és elmondása szerint ezáltal a versek, mesék és népmesék széles palettáján volt esélye kibontakozni. „Azt hiszem mindannyiunk esetében az illusztrálás munkafolyamatát az határozza meg, hogy milyen az adott szöveg” – jegyezte meg Jánosi Andrea, akinek munkáit sokan ismerhetik a Kincses Képeskönyv sorozatból. Technikáját tekintve úgy fogalmazott: kifesti saját rajzait, hiszen a ceruzával elkészített vázlatai vízalapú festék által nyerik el végső formájukat. „Irodalmi szövegek illusztrálása esetén nagymértékben függ a végeredmény attól, hogy milyen a hangulata az adott írásnak, hová vezet engem, milyen emlékek közé és mit idéz fel bennem” – tette hozzá.

Jánosi Andrea (egyik) kedvenc illusztrációja, amelyet a Gelu Păteanu által román fordításban megjelent Toldiba készített

Kelemen Kinga ökológiát tanult, ebből bontakozott ki előtte a természetrajzos irány, majd a Madártani Egyesület felkérésére kezdett el madarakat és egyéb élőlényeket festeni, néhány hete pedig már Balázs Imre József Madárábécé című könyvében láthatják illusztrációit az olvasók. A kötetben a madarak ábrázolása valóságos, életszerű, leképezésük, megfestésük több fénykép és leírás alapján zajlott, így a könyv bizonyos szempontból madárhatározóként funkcionál, a benne szereplő versekre és azok történéseire inkább csak az illusztrációk hátterei kapcsolnak vissza – mesélte Kelemen Kinga. „Kell egy meghitt környezet, egy csendes időszak, az ősz és a tél pedig a legkellemesebb arra, hogy nyugodtan tudjak bent alkotni és ne kifelé húzzon a szívem a zöldbe” – jegyezte meg az alkotás folyamatával kapcsolatban és hozzátette: általában egy ültében készít el egy illusztrációt, rajzot, festményt, mert így lesz a legegységesebb a végeredmény. „Ha valamit később próbálok újra elővenni, akkor már mások a hangulatok és a színek bennem” – fogalmazott.  

Kelemen Kinga kedvenc illusztrációja, amely egy véletlen tintapacából indult

A bemutatkozásokat követően minden meghívott mesélt kedvenc illusztrációjáról, annak történetéről, a megrendelésről, a folyamatról vagy épp az érzésről, a hangulatról, amely által létrejött.

A következő kérdéskörben az illusztrátori munka elismertségéről, helyzetéről, az írókkal, költőkkel való kapcsolatról, összehasonlításról beszélgettek a résztvevők. „Szerintem haladunk” – foglalta össze Jánosi Andrea, majd hozzátette: az elmúlt 15-20 évben történtek ezzel kapcsolatban látványos fejlődések, hiszen korábban sokkal több kompromisszumot kellett kötniük az illusztrátoroknak egy-egy munka kapcsán, akár a nyomtatás minőségét, akár a megfizetettséget nézzük. Bak Sára szerint régen nagyobb volt a szakadék az illusztrált könyveknél a szöveg és a kép értéke között, de mára ez kezd jó irányba alakulni és lassan egyensúlyba kerül az írott és a rajzolt, festett világ mögötti munka megítélése. „Ne felejtsük el, hogy az illusztrátor tehetsége mellett a kiadó pénzbeli hathatósága, anyagi háttere is nagyon fontos, hiszen nem mindegy milyen minőségben, milyen papíron kerülnek nyomtatásra a képek, rajzok” – tette hozzá Jánosi Andrea.

A példaképekről, figyelemmel kísért alkotókról és inspirációs forrásokról is szó esett, ezzel kapcsolatban pedig Kelemen Kinga kiemelte: nagyon szereti Szegedi Katalin, valamint Rofusz Kinga világát, előbbinél a technika, utóbbinál a vonalak és a színhasználat az, ami miatt szerinte kiemelkednek, de az Instagramnak köszönhetően a világ más pontjain élő alkotók munkásságát is folyamatosan nyomon tudja követni. Szegedi Katalin munkássága és személyisége Darvay Tündére is pozitív hatással van, de Vojtek Kubasta nevét is megemlítette. „Számomra nincs olyan személy, akit kiemelten követnék, mert szerintem minden illusztrátor tud mondani vagy mutatni valami újat, amiből tanulni tudok” – fogalmazott a kérdés kapcsán Bak Sára. „Engem gyermekkoromtól kezdve egészen a mai napig a rajzos történetmesélők érdekeltek, azok az aprólékos alkotások, ahol nagyon sok az ember és nagyon sok mindent csinálnak egy felületen” – mesélte Jánosi Andrea, majd Várnai György, Roberto Innocenti és Marco Somà nevét emelte ki.

A teljes beszélgetés visszanézhető a Kolozsvári Könyvklub és Cserebere/Kölcsönző elnevezésű Facebook-csoportban, ahol májusban a XX. századi történetekről szóló könyvek ajánlóit várják.

(Borítóképen Jánosi Andrea egyik illusztrációja a Kincses Képeskönyv sorozat Marosvásárhelyről szóló kötetéből)