Amikor Németországban, Erfurtban tanultam, gyakori szójárás volt ott, hogy „Erfurt ist die neue Leipzig”, vagyis Erfurt az új Lipcse. Ez a mondás onnan eredt, hogy a thüringiai főváros igyekezett kulturális központtá nőni és a régió domináns kultúrfővárosát, Lipcsét próbálta „lepipálni”, legalábbis narratíva szintjén. Persze, a valóság ettől távol állt. De tehette ezt jogosan, hiszen maga Lipcse is 1990-es évek elején ugyanezt játszotta el: ő lett a „Neue Berlin”, Lipcse, az új Berlin – ami nagyrészt igaz is volt, mert Berlinből már a 80-as években több művész átment Lipcsébe, ahol a világ egyik vezető kortárs művészeti központja alakult ki a rendszerváltás idején. Ehhez a hasonlathoz sorolható továbbá a „Kárpátok Maradonája”, „a Kőrös menti Párizs”, az „Erdély szilicium-völgye” és a „Le petit Paris” hasonlatok is, amelyekkel gyakran találkozunk mifelénk. A Bibó István által leírt kicsi államok frusztrált, kisebbségi komplexusa csak úgy süt ezekből az értelmetlen hasonlatokból, amely Nagyváradból, Bukarestből Párizst akart csinálni, Kolozsvárból Los Angelest vagy Hagiból Maradonát. Pedig tudjuk, hogy a valóság ettől távol áll és értelmetlen irreális analógiákkal provinciális valóságunkat szépíteni. Nem a legjobb marketingfogás, mivel hiteltelen és ez könnyen megérezhető, átlátható.
Ugyanezt a rossz marketingfogást alkalmazták most a romániai sajtóban a marosszentannai őskori tell-településre* is. Néhány napja bejárta a romániai sajtót a hír, hogy romániai régészek, a frankfurti egyetem munkatársaival egy 3400 éves óriási, 89 hektáros erődítményt találtak Marosszentanna határában, amely - bár nem kőből épült – mégis fejlettebb és nagyobb volt még Trójánál is. A hírt minden kritika és szakértői konzultáció nélkül átvette a Főtér.ro hírportál is, akiktől aztán az Index.hu is. Ezzel a „szenzációs” felfedezéssel azonban csupán egy gond van: nem most fedezték fel és nem sok értelme van Trójához hasonlítani. A marosszentannai őskori erődítményt közel kétszáz éve ismerik a topográfiában jártas helyiek, de a helyszínt már ábrázolták az osztrák katonai felmérések fő térképein is a XIX. században. Márki Sándor már 1882-ben részletesen leírja a helyszínt, bár ő még az avarokkal azonosította azt, ez a tévhit egészen 1952-ig élt a szakirodalomban. A helyszínen 1888-ban 23 aranyékszerből álló kincsre bukkantak, ez az egyik legjelentősebb őskori aranykészlet, ami Erdély területéről előkerült. A Maros völgyének Arad megyei és Magyarországra átnyúló szakaszán, Orosháza környékén Banner János, a magyar őskorkutatás egyik úttörője már 1939-ben légifotókkal dokumentálta a tell-településeket. Marosszentanna 60 km-es sugarú környezetében több, óriási méretű tell-települést is ismertek már a XX. században (Orosháza, Cornești, Munar, Topolovățu Mare). A marosszentannai tell-települést végül Mircea Rusu és Egon Döner 1952-es régészeti ásatása fogja pontosan datálni: nem 1400 éves avar, hanem 3400 éves késő bronzkori erődítményről van szó. Az ásatások 1953-ban és 1963-ban is folytatódtak, ám eredményeik nem voltak ismertek a szűkebb szakmán kívül még az 1990-es években sem. Az új feltárások előkészületeit 2008 tavaszán kezdték el, majd 2009 őszén indult el aradi, kolozsvári és németországi szakértők bevonásával ismét az ásatás, amely számos kronológiai és építészeti kérdést tisztázott. A régészeti helyszínről és az új ásatás eredményeiről 2010-ben gazdagon illusztrált, angol-román nyelvű kötet jelent meg (Florin Gogâltan / Victor Sava, Sântana Cetatea Veche. O fortificație de pământ a epocii bronzului la Mureșul de Jos, Arad, 2010). A mostani ásatások ennek a 2009-es kutatásnak a folytatásaként értelmezendőek. Persze ezt így lehozni a sajtóban nem eléggé „szenzációs” …
2009-ben az ásató régészek vélhetően még nem végeztek sajtónyilvános ásatást. Látva, hogy manapság ezt szokás mifelénk is – ami különben dicséretes lépés a közönségrégészet kortárs műfaja irányába – a feltárást napjainkban folytató régészek úgy döntöttek, hogy akkor most ők sajtónyilvános ásatást végeznek. De sajnos az, ami a romániai sajtóban megjelent, inkább árt, mint használ. Egyrészt azt látjuk, hogy a helyi történelmi sajátosságokat, az óriási bronzkori tell-településeinket még mindig a jól ismert, külföldi, hollywoodi analógiákhoz hasonlítjuk, ráadásul nem is egészen helyesen: Trója ugyanis nem egy város, hanem egy több ezer éven át létező település, amelynek ma már legalább kilenc fázisa ismert. Olyan, hogy „Trója” amúgy sincs: Homérosz által leírt várost sajnos nem sikerült biztosan azonosítani, a másfél évszázada folyó régészeti ásatások is csak sejtik, hogy a Hisarlik közelében talált és Troia névre hallgató lelőhely hetedik fázisa talán megegyezhet azzal a háborús időszakkal, amelyről az eposzok regélnek. No, de üsse kő, hogy egy kőből épült, masszív városfalakkal, palotákkal és virágzó városi élettel rendelkező hettita várost akarunk összehasonlítani egy késő bronzkori földből és fából épült házakból álló erődített településsel. A marosszentannai tell-település valóban jelentős, monumentális és minden bizonnyal a régió egyik fő gazdasági, hatalmi mágnese volt a késő bronzkorban. „Egy bronzkori Kolozsvár”, ha már mindenképp az értelmetlen hasonlatok világát éljük. Egy regionális központ, amely a Maros völgyének alsó szakaszát uralta, ezáltal a só és más kereskedelmi útvonalakat ellenőrizte. A településnek tehát minden bizonnyal a régión túli kereskedelmi kapcsolatai is lehettek, bár erről az ásató régészek és a leletek tudnának többet beszélni. Ehelyett azonban Trójához hasonlították – más történelmi helyzet, más történelmi kontextus, amely a maga értelmetlenségében sajnos hiteltelenné teszi ennek a jelentős régészeti helyszínnek a hiteles bemutatását és népszerűsítését.
Látjuk tehát, hogy a romániai régészek is rájöttek, hogy nagyon fontos a sajtójelenlét, a közönségrégészet. Ám szerintük Erdély és a mi régiónk jelentős régészeti leleteit és felfedezéseit csak hollywoodi vagy jól ismert külföldi analógiák hasonlataival tudjuk eladni még. Legközelebb, ha egy római települést találunk, akkor Pompeiihez fogjuk hasonlítani? Nincs 2000 másik római város a birodalomban, ami jobb analógia lenne? A sajtó persze ilyen: szenzációhajhász. Mert milyen unalmas is lenne, ha az újságírók vennék a fáradtságot és Arad vármegye monográfiájában utána olvastak volna a maroszentannai körgyűrűknek, amely a vár első leírása volt. Nincs idejük, nincs kedvük és persze, magyarul sem értenek. De sajnos az erdélyi magyar sajtóban sem akad sok olyan újságíró, aki venné a cikkírás fél óránál több időt igénylő normáját és egy-egy ilyen jellegű cikk megírásába egy kicsivel több energiát, időt fektetne be. Talán más címmel, hitelesebben hangzott volna ennek a jelentős régészeti helyszínnek a bemutatása.
Reméljük, hogy a következő nagy felfedezést már nem külföldi hasonlatokkal kell majd eladni, hanem nevén nevezzük a dolgokat: a Maros völgyének egyik legnagyobb bronzkori települését kutatják romániai és német régészek.
*Több kor településretegének dombszerű felhalmozódása
Borítókép: a Trója című filmből
