Nagyenyedi Bethlen-kollégium: új tanév kezdő kisiskolásokkal és pályakezdő pedagógusokkal

Nagyenyedi Bethlen-kollégium: új tanév kezdő kisiskolásokkal és pályakezdő pedagógusokkal
Öt évvel a 400. alapító évforduló előtt, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium munka és diákközössége ünnepélyes keretek között megnyitotta a 2017-2018-as tanévet. Bethlen Gábor, Apafi Mihály és Pápai Páriz Ferenc mellszobra előtt tettek tanúbizonyságot, hogy az új iskolai évben is hűségesek lesznek a kollégium múltjához, és tudásukhoz mérten szolgálni fogják a jelent és a jövőt.

    A tanévnyitó ünnepség a szokásos módon, de néhány rendhagyó mozzanattal zajlott a 640 diák, a tantestület és a szülők, valamint a meghívott vendégek részvételével. A megjelenteket ezúttal újra a sikeres igazgatói vizsgát tett Turzai Melán magyar szakos tanárnő, régi-új aligazgató köszöntötte. Szőcs Ildikó igazgató rövid idővel az ünnepség előtt elújságolta az örömhírt, miszerint minden ciklust végzett osztály helyett új alakult. Így az összlétszám csak kicsit módosult és az osztályok száma sem változott. A másik újdonság az volt, hogy a felújítás befejezése óta a kollégium diáksága új rendszerben tanult, amit a kabinettek tettek lehetővé. Egy évvel a rehabilitáció után a szépen rendbe hozott termekben semmiféle rongálás nem történt, ugyanígy a folyosókon sem. A rendszer tehát bevált. A tanulók megszokták és megszerették az új környezetet, amiben tanulnak. Most már természetes, hogy óráról-órára mindig a megfelelő szakterem előtt gyülekeznek majd csengetéskor, a tanár érkezésekor foglalják el helyeiket.

    Az ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel Lőrincz Helga, Enyed városának alpolgármestere, Deák Székely Szilárd Levente az RMPSZ megyei elnöke, Radu Călin a megyei tanács részéről, a helyi rendőrség képviselői (Zagnea Silviu és Oţel Cristian), akik meleg szavakkal üdvözölték a diákokat és a kollégium munkaközösségét. Lőrincz Helga beszédében elmondta, hogy jó a fiatalokkal együtt dolgozni. Csodák is születnek, amelyekkel hegyeket lehet mozgatni. Ezek közé tartozott az ismétlődő imalánc, amelyben az áramütéses balesetet szenvedett Kelemen Dávid XII. osztályos tanuló mellett kiállt a kollégium diáksága és tantestülete valamint sokan a városból is. A sérült diák most már magához tért és javul az állapota. Gyógyulása jó példa az összefogás erejére.

    Megható mozzanata volt az ünnepségnek a 24 előkészítő osztályos tanuló köszöntése, akik Tomai Gyöngyi tanítónő mellett sorakoztak fel. A képzős tanulók irányításával érkeztek a kicsik, és tapssal üdvözölték őket. A IV. osztályosok kis alkalmi műsorral (versek, dalok) köszöntötték az iskolába lépő legkisebb „fikákat.” Egy kis zárt üvegben mindnyájan ajándékot is kaptak, amelyben mese, versek, dalok, édesség voltak elrejtve.

    Szőcs Ildikó igazgató üdvözölte a kezdő kisiskolásokat, valamit a pályakezdő pedagógusokat, hiszen valóságos generációváltás történt. Új munkatársak: Bóné Timea és Szabó Mária óvónők, Tövisi Antal tanító, Garamfalvi Angyalka történelem szakos tanár, Szabó Zsombor zenetanár és Lazar Timea fizika-kémia szakos tanár. Az igazgató kihangsúlyozta a bizalom és a jó partnerség fontos szerepét a közösség életében. Kónya Tibor iskolalelkész egy áhitattal zárta az évnyitót, üdvözölte az ünnepség résztvevőit, majd közös éneklés következett. A tantestület a déli szárny belső bejárata előtt közös fotóra sorakozott fel, amit minden évben meg szeretnének ismételni. Az évnyitó jó szervezettségével rendben és fegyelmezetten zajlott le. Fehér megye legnagyobb magyar iskolájában beindult az új tanév.