Évről évre nagyobb az érdeklődés a program iránt, a tavalyi létszámhoz képest négyszáznál több diák iratkozott be az idei tanévben. Ezek szerint 31 helyszínen több a beiratkozott előkészítős diák, mint tavaly, 22 helyszínen pedig az első osztályos diákok száma növekedett, összesen 214-gyel több nulladikos és elsős diák vesz részt idén a programban. A beiratkozott kisdiákok egyre növekvő létszáma igazolja a program létjogosultságát, a megnövekedett diáklétszám sok helyen biztosítja a minőségi magyar nyelvű oktatás jövőjét – tájékoztatott Nagy Zoltán Levente, a projektet működtető Iskola Alapítvány elnöke.
Az Iskola Alapítvány munkatársainak felméréséből kiderül, a programban részt vevő gyermekek 30 százaléka vegyes vagy magyartól eltérő nemzetiségű családból származik. Ezen családok aránya Bukarestben, Hunyad megyében és Temes megyében a legnagyobb. A legtöbb érdeklődő ebben a tanévben Brassó megyében volt: a megyében öt intézményben zajlik a program, amelyekben összesen 437 kisdiák jár Délutáni oktatásra.”
A 2021/22-es tanévben összesen 2317 diák és 172 tanár kapcsolódott be a Délutáni oktatási programba az ország 12 megyéjéből és Bukarestből, összesen 50 oktatási intézményből.
Az alapítvány munkatársai a pedagógusokkal közösen különös figyelmet fordítanak arra, hogy az oktatás az időszerű járványügyi előírásoknak megfelelően történjen minden településen. A program a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósult meg.