Nádasdy Ádám kapja az idei Aegon Irodalmi Díjat

Nádasdy Ádám kapja az idei Aegon Irodalmi Díjat
Nádasdy Ádám költő kapja az idei Aegon Irodalmi Díjat és a vele járó nettó hárommillió forintot Jól láthatóan lógok itt című verseskötetéért, amelyet a Magvető Könyvkiadó jelentetett meg.

„Nádasdy Ádám kötetében figyelemre méltó poétikai váltással újította meg a magyar lírának az elmúlással kapcsolatos versbeszédét. Belátó, gyengéd és mégis kihívó kapcsolódást alakított ki Arany János, Ady Endre hagyományához éppúgy, mint a közelmúltban elvesztett Esterházy Péterhez” – idézte Széchenyi Ágnes irodalomtörténész laudációját a szervezők közleménye. Az Aegon Irodalmi Díj egyik zsűritagja megfogalmazása szerint Nádasdy Ádám sokoldalúsága – több évtizedes egyetemi működése és műfordítói munkássága, a világirodalom néhány alapművének újrafordítása – eddig önmagának szinte ártó módon háttérbe szorította a jelentős költői életművet.

Az idén tizenötödik évét ünneplő Aegon Irodalmi Díjra jelölt öt könyv között ez volt az egyetlen verseskötet. Az esélyesek között szerepelt még Barnás Ferenc Életünk végéig (kiadó: Pesti Kalligram), Csabai László A vidék lelke (Magvető Könyvkiadó), Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb (Magvető Könyvkiadó), valamint Láng Zsolt Bolyai (Jelenkor Kiadó) című kötete.     

A 2020-as Aegon Irodalmi Díj zsűrijében Széchenyi Ágnes irodalomtörténész mellett Fáy Miklós kritikus, Lévai Balázs rendező, producer, Ott Anna irodalomszervező és Szabados Ágnes műsorvezető-szerkesztő szerepelt.

Az Aegon Művészeti Díj Magyarország egyik legrangosabb, független, nettó hárommillió forint pénzjutalommal és több tízmillió forint értékű médiamegjelenéssel járó magánalapítású elismerése, az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását díjazza.

(Fotó: Szász Marcell)