Múzeum ez, vagy ti tényleg itt laktok?

– Gyerekkoromban kertes házban laktunk és volt egy kasunk, ahol a kukoricát tároltuk, na, én ott építettem magamnak babaházat. Már akkor szerettem a csipkéket, nagymamától mindenfélét ellopkodtam, hogy kidíszítsem a kast, ahol néha még az egerek is megfordultak. Manapság is nagyon sokat rendezgetjük a lakást, folyton cserélgetjük a tárgyakat, 22 év alatt a férjem is megszokta, hogy itt semminek sincs csupán egyetlen helye. Sosem vásároltunk drága dolgokat, imádjuk az ócskapiacot, de nem csak felújítunk, varrunk, dekupázsolunk is, s ugyan azt mondják, nem lehet egyszerre több dolgot jól csinálni, nem is az a lényeg, hogy tökéletes dekorációkat alkossunk. Ezek mind belső békét teremtenek és ez sokkal fontosabb.

– Mit jelent a dekupázsolás?

– Szalvétatechnikaként ismerik még, könnyű technika, kezdő is nyugodtan próbálkozhat vele, az interneten rengeteg utasítás, leírás van róla. Ha dekupázs technikát használok, akkor rákenek egy alapot a festeni kívánt tárgyra, száradni hagyom, majd rájön a szalvéta legfelső rétege (amin a minta van), ezt ecsettel és akrilfestékkel körbefestem, száradni hagyom, a végén lakkozom. Itt körülöttünk sok dekoráció készült ezzel a technikával. A hátránya, hogy hosszadalmas munka, és általában ez a legnagyobb rendetlenség okozója, ellentétben például a varrással, amikor csak magam mellé veszem a kosaram a kellékekkel és a rend szépen megmarad a házban.

– Milyen technikákat használsz még, mire van igazán kérés?

– Mostanában a legtöbb kérés a régi bútorok felújítására van, de az már tényleg nem fér bele az időnkbe, illetve műhelyünk sincs, vagy olyan munkaterünk, ahol kedvünkre festegethetnénk. Néhány bútort álmodtunk és alkottunk újra, nagyon szeretünk úgy újítani tárgyakat, hogy megmaradjon a vintage stílusuk, néha lecsiszoljuk a frissen felkent festéket, hogy kopott legyen, mert úgy az igazi. Illetve vannak öntőformáink, amibe beleformázzuk a modellező pasztát, ami tulajdonképpen levegőn száradó gyurma, és kidíszítünk vele például egy képrámát. Ez is régies stílust ad neki.

– Hobbi volt, most kisvállalkozás. Mit akarsz még kihozni belőle?

– Korábban nem gondoltam volna, hogy idáig fog fejlődni a kis kézművességem. Én főállású óvónő vagyok, és a szülők érdeklődnek leginkább afelől, hogy ugye nem tervezek lemondani az óvodáról. Persze, hogy nem, arról csak akkor, ha megbetegszem, s amúgy sincs olyan tervem, hogy valamikor a kézművességből meggazdagodjak. Ezt jól bizonyítja az is, hogy az árak nagyon alacsonyak, sok más kézműves keresett meg azzal, hogy miért kérek el csupán 8 lejt egy szál anyagból varrt tulipánért, amikor mások simán megkérik a 15 lejt. De én nem kérhetek annyit. Egy pici anyag van benne, és lehet, hogy te nem varrnád meg 8 lejért, mert nem szeretsz varrni, de én leülök este kikapcsolódni, és közben elkészül egy tulipán. Ezért úgy érzem nem kérhetek el többet.

Sokat dolgoztunk azon, hogy az asztal ilyen kopott legyen FOTÓK: MÁTYÁS ORSOLYA

– Hogy csinálod, hogy egyszerre anyaként, óvónőként, feleségként, kézművesként is megállod a helyed?

– Hát csak szeretettel. Mert ha nem szeretném ezeket mind, akkor nem menne. Meg hatalmas segítség a férjem. Mondjam, ne mondjam, de az utóbbi időben inkább ő főz. Illetve szeretem megtervezni a dolgaim, az is segít, hogy általában tudom mi a dolgom, nem veszek el a teendők között. Például esténként mindig eltervezem, hogy mit posztoljak másnap a vállalkozásunk oldalára. Ez nem reklám, inkább önmagamnak motiváció. Nagyon szeretem megmutatni az embereknek, hogy sokszor semmi dolgokból milyen szépségeket lehet készíteni, s mindig próbálok a korábbi fotóknál, munkáknál jobbat, szebbet készíteni. Most már nagyon sok országba, sok emberhez elérnek a termékeim, főleg fotókon át. Különböző kézműves csoportokban beszélgetünk, üzengetünk egymásnak a világ minden tájáról, egymástól tanuljuk el a technikákat.

Az öntőformákba gyurma jön, amivel kidíszítünk például egy képrámát

– Horgolt kis szőnyegeket, és sok-sok varrt dekorációt megmutattál. Honnan tanultál varrni, horgolni?

– Hát a legtöbbet youtuberól. Miközben dolgozom, a youtube folyik, kreatív videók mennek, hang nélkül egész nap. Persze nem követem végig őket, de amire felfigyelek, azt mindig elraktározom, mert valamikor, valamire jól fog jönni. A varrás története akkor kezdődött, amikor kb. 8 éves koromban játszani kezdtem anyukám varrógépén. Ő sosem tette rá a kezét, nem szerette, ilyen villanyvarrógép volt. Én új ruhákat akartam a babáimnak, ezért kísérleteztem, és megtanultam rajta varrni. Amikor férjhez jöttem, a varrógép jött velem, igaz, azóta elromlott, de vettünk másikat, mert a varrás az alap. Ruhákat nem, inkább apróbb elemeket, díszeket készítek. Sőt, ilyeneket akár más kézműveseknek is, akik nem szeretnek varrni, ezért megveszik tőlem az alapanyagot, majd összeállítanak belőle például egy kopogtatót.

– Azt mondtad nincs műhelyetek. Mi a munkatered?

– Van még egy lakásunk a közelben, s egy darabig oda jártam dolgozni, de nem szerettem, mert a lányom napközben iskolában volt, én délután mentem oda, s elkerültük egymást. Ezért odaát most az alapanyagok vannak, én pedig sokszor az egész lakásban dolgozom. Általában az ebédlőasztalunknál, de ha varrok, akkor beülök a lányom mellé, miközben ő tanul, csendben varrogatok mellette, a lényeg, hogy mellette.

Amikor ideköltöztünk, semmink sem volt, aragázzal melegítettünk, meg szerelemmel J

– Én úgy képzelem, hogy amikor felújítasz egy bútort, neked van egy kép a fejedben erről a mesebeli világról, a bútort meg addig alakítod, formálod, amíg bele nem illik ebbe a képbe. Így van ez?

– Persze, pontosan így. Én a pasztellszíneket szeretem, a halvány világot, meg a kopottat, ha jobbra meg balra nézel, abszolút minden régies, vintage. Ha valaki arra kérne, hogy nagyon erős színekből készítsek kompozíciót, nem tudnám megtenni, mert nekem nem tetszene, nem én lennék. Illetve másik példa a kanapé, amin ültök, s ami azért is van letakarva, mert miután megvásároltuk, rájöttünk, hogy nem illik a lakásunk hangulatához, teljesen kilóg a képből. Érdekes, mivel beleszületett abba, hogy régies dolgok, tárgyak között élünk, a lányom is megszerette ezeket, legalábbis jobban, könnyebben tud azonosulni velük. Jane Austent olvas vagy Eminescut, imádja a régi ruhákat meg filmeket, és talán idővel meg fogja szeretni a kézműves dolgokat is, bár eddig ennek semmi jele. Egyelőre színész akar lenni, s végülis az is művészet, csak egy másik ága.

– Volt olyan, amit elkészítettél és nem tetszett?

– Ó, hogyne lett volna, de még mennyi, de hát nem mondtam le, addig bütyköltem, amíg formát öltött. Néha pedig az történik, hogy nekem tetszik, de a férjem megjegyez valamit róla, amin aztán éjszakákat és napokat gondolkodom az oviban, hogy miként lehetne módosítani.

Új életre kelnek az ócskaságok is Enci keze alatt

– Mi a legkedvesebb terméked?

– Nem mondhatom, hogy volt egy kedvenc. Semmihez sem ragaszkodom nagyon, mert ebben is élünk, hogy folyton alakítunk a lakáson, a dekorációk folyton változnak, sokszor évszaktól, fontosabb eseményektől, ünnepektől függően. Volt olyan viszont, amit kértek, és egyszerűen nem tudtam eladni vagy elajándékozni, ez pedig a bútor, amit a hátam mögött láttok. Nagyon sokan kérték, de mindig csak azt mondtam, hogy 100 milliót is adhatnak, én nem fogom eladni. Rengeteget dolgoztunk rajta. Darabokra bontottuk, és úgy festettük, állítottuk össze.

– Gondolkodtál azon, hogy valakinek átadd a tudásod, akár azért, hogy besegítsen?

– Többen érdeklődtek már, a családból is, de egy picit önfejű vagyok – bika a csillagjegyem –, és nagyon szívesen megmutatom, hogyan készítek dolgokat, de ha a másiknak nem úgy jön ki, ahogy én elképzeltem, akkor nem tudom továbbadni.

Néha más kézműveseknek dolgozom

– Korábban azt is említetted, hogy nincsenek magas áraid. Megbecsülik így a termékeket?

– Most már van néhány kliensem, akik igazán értékelik a kézimunkáim, néhányan, akik folyton visszatérnek, minden szezonban kérnek valami újat. Az ősszel például készítettem hatalmas dísztököket egy ügyfélnek, aki azt mondta, hogy kérjek értük amennyit akarok, mert ő úgyis kifizeti.

– Milyen extra kéréssel kerestek meg?

– Hogy menjünk el, lakjunk valakinél egy ideig, és közben alakítsuk át a lakását olyanná, mint a miénk. Elképesztő, hogy mire kérnek meg. Csak annyit mondtunk, hogy mindenki úgy rendezi be a lakását, ahogy neki komfortos, olyan dolgokkal, amik neki tetszenek. Hogy menjek oda én, és alakítsam át, amikor nem tudok az emberről semmit? Itt nálunk is mindennek története van. Például a mellettetek levő asztal lába, talpa az nagybátyám karácsonyfatartójának a talpa, a teteje egy konyhabútorból kivágott rész, a közepe pedig egy egyszerű cső. De ha lefestettem fehérre, rátettem a csipkét, már senki sem tudja, hogy milyen részekből áll össze, csak azt látja, hogy szép.

– Több mint tízezer követőt számlál a vállalkozásod közösségi oldala. Mióta foglalkozol aktívan az online jelenléteddel?

– Tíz éve van meg a Facebook-oldalam, eleinte viszont csak háromhavonta egyszer posztoltam egy fotót. Sokan kérdezik, hogyan sikerült annyi embert összegyűjteni, én meg csak mondom, hogy sosem hittem volna. Soknak számít egy egyszerű kézművesnek, de nincs nagy titkom. Talán egy különlegesség, hogy kis idézeteket illesztek a fotókhoz, és azt látom, hogy ez valahogy még több követőt vonz. Szerintem van olyan is, aki csak elolvassa az idézetet, viccet, akármit, amit posztolok a képhez, és megvan az üzenete. Persze nagyon fontos a képek minősége, ezekben nekünk is fejlődni kell. A pocsék képnél a minőség a terméket is leírja.

– Honnan támadnak az ötletek, ihletek?

– Nagyon sokat pinterezek, kreatív dolgokat keresgélek, nézegetek ott az egész világból. Nagyon sok képet le is mentek, hogy majd azok alapján dolgozzak, de sosem sikerül ugyanazt visszaadni, megalkotni. Mert amikor leülsz és elkezded a munkát, akkor általában eltérsz a tervtől, mert meglátod, hogy ide még ezt kéne, azt még oda. Régi elhasznált korcsolyákat készítettem még, amiket végül el is adtam, mert már nem találtunk nekik helyet. Annyira csúnyák voltak, hogy úgy éreztem, nem lehet őket úgy hagyni, új életet kell adni nekik.

Leülök este kikapcsolódni, és közben elkészül egy tulipán...