MÚRE: tisztújítás, szakmai díjak átadása

MÚRE: tisztújítás, szakmai díjak átadása
Gyergyószárhegyen tartotta őszi szakmai találkozóját az újságírók szakmai szervezete, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) október 7-9 között. A szakmai programok mellett az egyesület tisztújító közgyűlésére is sor került, az egybegyűlt szervezeti tagok elnököt, igazgató tanácsot választottak, valamint kinevezték az egyesület becsületbíróságának tagjait is. A rendezvény fénypontja a szakmai díjak átadása volt: idén kivételesen ismét átadták a Médiamenedzsment díjat, amelyet (ezúttal megosztva) a Szabadság napilapot kiadó Minerva Művelődési Egyesületnek és a marosvásárhelyi Népújságot kiadó Impress Kft-nek ítéltek. Szűcs László MÚRE elnök laudálásában úgy fogalmazott: a napilapok kiadói azzal mutatnak példát, hogy a nyomtatott sajtó számára a mai mostoha körülmények között is sikerült lehetőséget találniuk arra, hogy önállóan létezzenek.

Idén ismét Gyergyószárhegyen tartotta tisztújítással egybekötött szakmai találkozóját a MÚRE, az elmúlt hétvégén. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti központban zajló szakmai programok pénteken, október 7-én, a Krenner Miklós/Spectator Emlékkonferenciával és kerekasztal-beszélgetéssel (moderátor H. Szabó Gyula) kezdődtek: az elhangzott előadások részletesen kitértek az erdélyi magyar közíró (1875-1968) életére és munkásságára, akinek liberális-demokrata szellemiségű írásai, a kisebbségeket ért sérelmeket feltáró cikkei ma is időszerűek. Szintén pénteket nyitották meg a Képekbe zárt pillanatok című fotókiállítást a gyergyószárhegyi kultúrházban, a MÚRE idén megalakult Sajtófotós és video-újságíró szakosztályának munkáiból, egyúttal átadták azt az Emlékalbumot is, amely a MÚRE megalakulásának 30+1-es évfordulóján, 2021-ben szintén Gyergyószárhegyen Huszár Szilamér által készített fényképeket tartalmazza. Majd több éves szokást folytatva megtartották a Szárhegy-MÚRE Pressing focimérkőzést is a település sportcsarnokában.

Szombaton tartották a MÚRE tisztújító közgyűlését, amelyen az egyesület tagjai újraválasztották Szűcs László korábbi elnököt, továbbá a vezetőség tagjait: alelnökök Forró László és Simonffy Katalin, oktatási szakbizottsági elnök Rácz Éva, Belső Erdély-Partium régióelnök Győrffy Gábor, székelyföldi régióelnök Sarány Orsolya, szórványrégió elnök Bartha Csaba. Az egyesület becsületbíróságába hét tagot neveztek ki. Szűcs László régi/új elnök a terveiről elmondta: a tagságra való jobb odafigyelésre törekszik, és egy szociális alapot szeretne létrehozni nehéz helyzetben levő újságírók megsegítésére; az oktatással is többet kell foglalkozni, az egyesület bekapcsolódik a felsőoktatás duális képzésébe. További tervei között szerepel a romániai magyar médiastratégia kidolgozása. Az elnök egyúttal bejelentette, hogy az egyesületet (több évi munka, utánajárás eredményeként) kormányhatározattal közhasznú szervezetté nyilvánították, ez kedvezményekkel, de plusz feladatokkal is jár, amelyek szintén a következő időszak teendőit gyarapítják.     

A szakmai találkozó további előadásokkal folytatódott: Kovács Szabolcs, az Arcanum Digitális Tudománytár romániai képviselője ismertette és bemutatta a digitális adattárat, Kiss Ágnes politológus a cenzúratörténettel foglalkozó könyvét mutatta be, amely a Kriterion kiadásában jelent meg, majd Lapok és kiadók színe és fonákja címmel tartottak vitadélutánt (moderátor Rácz Éva), amelyen a Brassói Lapok, a Népújság és a Szabadság napilapok képviselői vázolták fel a nyomtatott sajtó helyzetét, nehézségeit, kilátásait, közösen gondolkozva megoldási lehetőségeken a nyomtatott sajtó fenntartása érdekében.

A szakmai találkozó fénypontját a 2022 évi szakmai díjak átadása jelentette. Életműdíjban részesült Józsa Erika (RTV Magyar Adás, Magyar Élet, Sydney, Ausztrália) és Nagy Miklós Kund (Népújság, Marosvásárhely). Tomcsányi-emlékdíjban Bíró István (Bukaresti Rádió) részesült. A televíziós újságírásért megítélt Csép Sándor-díjat Antal Joós Erika (Erdély TV) vehette át. Az írott sajtóban végzett több évtizedes munkája elismeréseként részesítették Szilágyi Aladár-díjban Gazda Árpádot (MTI). A Szabadság egykori főszerkesztője után elnevezett Balló Áron pályakezdő díjat idén Lőrincz Anna (Maszol) érdemelte ki. A Benkő J. Zoltán-díjjal Benedek-Székedy Sándor (Hargita Népe) korrektori munkáját részesítették elismerésben. A Médiamenedzsment díjat idén a Népújság és a Szabadság napilapok kiadói között megosztva adták ki. Szűcs László laudálásában kiemelte, a kolozsvári Szabadság és a marosvásárhelyi Népújság napilapok kiadói azzal mutatnak példát, hogy a mai mostoha körülmények között is lehet, más-más üzleti modellt és/vagy lehetőséget követve napilapot kiadni, önállan létezni. Reményét és bizakodását fejezte ki, hogy a nyomtatott lapok számára jobb lokális és globális feltételek teremtődnek, és mind az olvasók, mind a döntéshozók felismerik a nyilvánosság és az anyanyelvhasználat terén egyaránt fontos sajtóintézmények szerepét.

Borítókép: Huszár Szilamér