Munkaügyi miniszter: elkészült a nyugdíjtörvény tervezete

Munkaügyi miniszter: elkészült a nyugdíjtörvény tervezete
Ma Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter, az Idős Személyek Országos Tanácsának képviselőivel folytatott egyeztetést követően úgy nyilatkozott, elkészült a nyugdíjtörvény tervezete. Jelenleg három számítási módszertan szimulációja zajlik.

„A nyugdíjasok képviselői értékelik, hogy az elmúlt évben nyugdíjemelések voltak. Ugyanakkor arra kértem őket, hogy alakítsanak egy négyfős csoportot olyan személyekből, akik dolgoztak a nyugdíjrendszerben, mivel azt akarjuk, hogy mire véget érnek a szimulációk, ne legyenek meglepetések. Tehát miután véget érnek ezek a szimulációk, lássák a nyugdíjtörvényt, lássák a szimulációkat, és dolgozzanak rajta, hiszen végső soron ez az őj törvényük” – jelentette ki Vasilescu.

„A törvénytervezet elkészült, de három számítási módszertan szimulációját végezzük, hogy lássuk, melyik előnyösebb. Megígértem a nyugdíjasoknak, hogy a költségvetés által lehetővé tett maximumot biztosítjuk ennek a nyugdíjtörvénynek a rendelkezésére. Semmiképp sem szeretnénk úgy eljárni, hogy nem nőnek jelentős mértékben a nyugdíjak, hanem a legjobb képletet akarjuk, hogy a maximumot nyújthassuk” – szögezte le egyúttal a munkaügyi tárca vezetője.

Azt mondja, arra kérte a nyugdíjasok képviselőit, hogy támogassák ezt a tervezetet, és abban bízik, hogy valamennyi politikai párt is mellé áll.

„Ha olyan törvényt alkotunk, amit aztán jövő héten módosítunk, mivel nem tudom, mi nem tetszik, mert felfedeztünk valamit, ugyanoda jutunk, ahol most tartunk” – fogalmazott Vasilescu.

A társadalombiztosítási hozzájárulás terhének a munkáltatóról az alkalmazottra való átruházása kapcsán ugyanakkor közölte, egyes cégek még csak most vezetik be a módosításokat a Revisalba, és ígéretet tett arra, hogy az új adótörvénykönyv előírásai nem módosulnak a parlamenti vita során.