További feladatok pedig várnak otthon, és ezeket az otthon elvégzett feladatokat sem lehet sokszor teljesen elkülöníteni egymástól, hogy azok most: otthon végzett munkafeladatok, vagy otthoni munka, netán házimunka, ami ugyanúgy a munkahelyi munkát szolgálja. Természetesen a munka (szakma) típusától is függ, hogy az – vagyis a munkatevékenység - milyen mértékben és formában mosódik vagy olvad össze a munka utáni idővel, aminek valójában szabadidőnek kellene lennie. De a napi munkaidő utáni napi szabadidő is legtöbb esetben csak szép fogalom marad, hiszen vagy otthon is dolgozunk, vagy hazavisszük a munkánkat, ha nem is konkrétan, de elménkben minden bizonnyal – milyen teendő maradt el, mit hogyan kellett volna másképp elvégezni, mi vár másnap…
Az utóbbi években, évtizedekben lényegesen megváltoztott a munkához, munkavégzéshez való viszonyulás, beleértve a munka helyét, idejét, elvégzési módját, hiszen a nagymértékű és nagyszerű műszaki, számítástechnikai fejlődés lehetővé tette a korábban elképzelhetetlen rugalmasságot ezen a téren: a munkavállaló sok esetben nincs sem helyhez, sem szigorúan vett munkaidőhöz kötve. Ennek a túlzott rugalmasságnak is megvan a hátránya, amikor ugye otthonról vagy bárhonnan lehet dolgozni, időben is bármikor, és ez a helyzet szintén oda vezethet, hogy teljességgel összemosódik munka és szabadidő illetve magánélet. Persze továbbra is megvannak a hagyományos munkavégzési körülmények, szakmától, tevékenységtől függően, de még ez sem garancia arra, hogy alkalmazni lehessen a “nyolc óra munka, nyolc óra pihenés” refrént… Főként a nők esetében kivitelezhetetlenebb a munka és pihenőidő napi összeegyeztetése, és ezt természetesen már számos felmérésben kimutatták és tanulmányban megfogalmazták, miszerint: a munka és magánélet közötti egyensúly megteremtésének nehézsége mindkét nemet érinti, de elsősorban a női munkavállalóknak nehezebb. Hiszen rendszerint a nők azok, akik munkahelyük után többet vállalnak otthon is, a családi feladatok elvégzésében, a gyerekekkel való foglalkozásban, és szintén főleg rájuk hárul a beteg családtagoknak a kezelése, vagy az idős szülőkről való gondoskodás. Ám a túlterheltség, túlhajszoltság egy idő után felőről, a női – de férfi – munkavállaló sem tud már megfelelően teljesíteni, “felborul az idő, az elégedettség valamint elkötelezettség egyensúlya”… Mindez pedig hátrányos következményekkel jár a munkavállalóra és munkáltatóra nézve egyaránt, mert egyrészt az alkalmazott képtelen teljesíteni a munkahelyén, elégedetlen lesz önmagával szemben, ez kihat családi állapotára, szellemi és testi egészségére, másrészt pedig a munkáltató szempontjából az illető alkalmazott eredményességének romlása jelent hátrányt.
Az erre a helyzetre való tekintettel, a felmérések és tanulmányok alapján fogadta el idén nyáron az Európai Unió Tanácsa a munka és magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelvét, amely most októberben hatályba is lépett, és amelynek átültetésére a tagállamoknak három év áll rendelkezésére. A jogszabály célja, hogy növelje az esélyegyenlőséget nők és férfiak között a munkaerőpiacon, fokozottabban érvényre juttassa az egyenlő bánásmódot, tovább szélesítsék a foglalkoztatás kereteit és erősítsék a rugalmasságot a munkavégzésben. A “közösség szociális dimenziójának erősítése” – ahogy fogalmaznak a hivatalos megnevezésben – elég régóta foglalkoztatja az uniót, hiszen már ezelőtt két évvel meghirdették a hatékonyabb jogvédelem biztosítását az EU polgárainak, és ennek kivitelezésében az alpelvek egyike tehát a munka és magánélet egyensúlyának a megteremtése. Ellenben ha azt is figyelembe vesszük, hogy a két év után elfogadott javaslat tagállami kötelező alkalmazására még mindig van három év, akkor tulajdonképpen öt év úgymond a kifutási idő arra, hogy végre hivatalosan, állami szinten próbáljanak meg egyensúlyba állítani bennünket, már ami a munkánkat és magánéletünket illeti.
Az irányelv elképzelésébe olyan szabályozások tartoznának, mint az apasági és szülői szabadság kibővítése, a gondozói szabadság bevezetése (amely új típusú szabadság lenne), valamint a rugalmas (még rugalmasabb) munkavégzés – ezeket kellene tehát alkalmazniuk törvénykezéseikben a tagállamoknak is, három év múlva. Valamennyire talány, hogy miként alakul majd a munkaerőpiac és mivel csalogathatják magukhoz a munkaadók az egyre kevesebb és egyre másabb igénnyel rendelkező fiatal munkavállalókat. Ezért kellene tényleg jobban odafigyelni a még munkaképesekre, az úgynevezett “szendvicsgenerációra”, ahogy a középkorú nőket nevezik, akiknek munkahelyi és magánéleti feladatainak terheiről kevés szó esik, főleg Európának a középső és keleti részén. Pedig jóval az EU előtt, már a Tízparancsolatban megfogalmazták, hogy ideje van a feladatok elvégzésének, és ideje van a pihenésnek, feltöltődésnek is…
