Az ünneppel szembeni ambivalens érzéseink a munkához való viszonyulásunkban tapasztalható ellentmondásokkal magyarázható. Ma a munkát sem becsüljük meg úgy, mint régen. Az a divatos szemléletmód uralkodott el, hogy a munka szükséges rossz, ami a fenntartáshoz elengedhetetlen anyagiak megkeresésére jó. Ez a leredukálás vezetett oda, hogy megszűnt örömforrásnak lenni. Sokan azért érzik magukat boldogtalannak, mert a kényszerből végzett munka elviselhetetlenné teszi az életet.
Egyszerű példával élve, egyre kevesebb olyan elárusítót, borbélyt, utcaseprőt, kétkezi munkást, közalkalmazottat stb. látok, aki átérezné munkájának fontosságát, és komolyan, lelkiismeretesen, kreatívan végezné feladatát. Sokan csak az úgynevezett csúcs munkahelyeket hajlamosak becsülni, hiszen az a tévhit uralkodott el, hogy a pénzes, menő és elitszakmák számítanak. Pedig hány unott orvost, bankárt látunk, akik hiába keresnek sokat, mégsem találják örömüket munkájukban. Nagyon sok pályatévesztett fiatal van, aki szüleinek kényszerítésére olyan szakmát választott, ami nem áll közel hozzája. Az is probléma, hogy az iskolai oktatás sok fiatalból kiöli a tudásvágyat, és érettségi után annyira unottakká és közömbösökké válnak, hogy csak az élvezethajhászásban keresik a boldogságot.
Lenézzük azt, aki nem keres sokat, és ennek ellenére minden nap bejár dolgozni. Csakhogy figyelmen kívül hagyjuk, hogy a napjaink nagy része nem állhat vakációkból, kirándulásokból, hacsak nem csapunk fel idegenvezetőnek, de ha erre a pályára is adjuk a fejünket, akkor az utazásokat sem éljük meg vakációként, hanem az is már kőkemény munka. Könnyű életre vágyik az emberek többsége, azt szeretnénk, hogy állandóan hétvégéink, szabadnapjaink legyenek. Utáljuk a hétfőt, pedig semmit nem ártott nekünk, az is pont ugyanolyan nap, mint a péntek. Az igazán boldogok azok, akiknek ezt a szintet sikerült meghaladniuk, és munkájukban megtalálták azt az örömforrást, ami semmi egyébbel nem pótolható. Az ember nagyfokú energiával és kreativitással megáldott lény, akinek arra van szüksége, hogy közösségben megtalálja létének értelmét, hasznára váljon a környezetében élő társainak, és olyan munkát végezzen, amit elsősorban ő maga megbecsül, energiát fordít rá, hogy minél jobban elvégezze, környezete is megbecsülje ezért. Manapság túlságosan a külvilágtól várjuk a visszajelzéseket annak megerősítésében, hogy jól végezzük-e a munkánkat, pedig igazából nincs szükség az állandó külső visszacsatolásra, hiszen minden személy tudja nagyon jól, ha őszintén szembenéz magával, hogy az általa elvégzett munkának milyen a minősége, mennyi energiát fektetett bele és mekkora elégtételt adott neki.
A könnyű és gyors munka soha nem ad annyi elégtételt, mint az alaposan elvégzett, sok energiaráfordítást igénylő feladat. Ha megízleljük ennek örömét, akkor valójában mindegy, hogy hétfő, péntek vagy szombat van, mert ugyanolyan jól fogjuk érezni magunkat a bőrünkben, függetlenül attól, hogy mennyi idő van még a hétvégéig, a szabadságig vagy a vakációig. Munka és alkotás nélkül nem lehet boldog az ember, ezért sok gazdagnak, aki például vagyont örökölt, azért feneklik meg az élete, mert nem találja élete értelmét. A munka ütemet és rendszert ad az életnek, amit úgy kell elvégezni, hogy mi magunk legyünk elégedettek vele. Egy elárusító is csodákat képes művelni, ha szakmáját úgy végzi, hogy tudatában van felelősségének, és nem értékeli le saját magát azzal a csábító és a közszellemben erőteljesen meggyökerezett mentalitással, hogy úgyis minden mindegy, nem számít, ha mosolyog, ha érdeklődik, ha elbeszélget a vevővel. Pedig egyáltalán nem mindegy, a nagyobb energiaráfordítás mindig meghozza az eredményt, és egészen biztos, hogy a bevételen is látszani fog, amire előbb-utóbb a tulajdonosok is felfigyelnek. De elsősorban nem azért kell jól végezzük a munkánkat, hogy jobban megfizessenek, hanem hogy mi magunk jól érezzük magunkat, és úgy térjünk nyugovóra, hogy nem telt el hiába egy újabb nap. A fizetség és az elismertség ilyenkor általában magától jön. Nem is tudjuk elképzelni, hogy alapos és jól elvégzett munkával mennyi embert lehet boldoggá tenni, az ő boldogságuk pedig olyan örömforrást jelent, amiből hosszú távon lehet táplálkozni, és így a „kötelező hétévenkénti pályaváltás” is okafogyottá válik.
A majális jó alkalom arra, hogy kikapcsoljunk és lazítsunk, hiszen fontos, hogy a munka által megteremtett rendben és rendszerben szakítsunk időt a feltöltődésre, elfogadva tökéletlenségünket és azt, hogy nem vagyunk robotok. Kell tehát a május 1-jei kiruccanás, miccsezés, ami jó alkalom arra is, hogy átgondoljuk, milyen is a viszonyulásunk saját munkánkhoz.
