Műkorcsolya Eb: helyzetkép a női rövidprogram után

Tóth Ivett a 13. helyen áll a nők szerdai rövidprogramját követően a Fehéroroszország fővárosában, Minszkben rendezett műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon.

A 20 éves versenyző hibátlanul teljesítette a két triplából álló ugráskombinációját, majd a háromfordulatos Lutz is sikerült neki, azonban a Bruno Mars zenéjére előadott produkció végén a dupla Axel csak szimpla lett, így elsősorban ennek tudható be, hogy nem áll a legjobb tíz között, ami a saját célkitűzése.

„Bosszant, hogy elrontottam a dupla Axelt, hiszen az stabil ugrásom, de mivel az utolsó egy-másfél hétben küzdöttem az edzéseken, örülök, hogy azért csak összehoztam egy elfogadható rövidprogramot. Most igyekszem gyorsan regenerálódni, és pénteken nagyon fogok figyelni az Axelekre, ahogy persze a többi elemre is, hogy egy jó kűrrel előreléphessek” – nyilatkozta a hazai szövetség közösségi oldalán Tóth Ivett.

Közvetlenül Tóth mögött a Romániát képviselő Julia Sauter áll a 14. helyen, s ő is bemutathatja a kűrjét pénteken. A 21 esztendős versenyző a németországi Weingartenben született, Marius Negrea tanítványa a legjobb eredményét jegyzi a kontinensviadalon (edzőként és koreográfusként Roxana Luca is a stábjához tartozik – utóbbi 2002-ben, 34 év kihagyás után olimpiai szereplést biztosított országának, Eb-n elért legjobbja pedig a 15. helyezés volt).

A rövidprogramot követően két orosz versenyző kiemelkedik a 36 fős mezőnyből: a címvédő és olimpiai bajnok Alina Zagitova alig több mint két ponttal előzi meg honfitársát, Szofija Szamodurovát. A pénteki kűrt harmadik helyről váró svájci Alexia Paganininek már közel tíz pont a hátránya az éllovassal szemben.

A szabadprogramot bemutatható korcsolyázók közé az első 24 versenyző jutott a 36 fős mezőnyből.

A párosok rövidprogramját követően a Vanessa James, Morgan Cipres francia kettős vezet, amely megelőzi a 2017-ben és 2018-ban kontinensbajnok Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov orosz duót. A harmadik helyen a Nicole Della Monica, Matteo Guarise olasz páros várja a folytatást.

Eredmények:

Nők, állás a rövidprogram után: 1. Alina Zagitova (orosz) 75,00 pont, 2. Szofija Szamodurova (orosz) 72,88, 3. Alexia Paganini (svájci) 65,64, ..., 13. TÓTH IVETT 54,90, 14. JULIA SAUTER 54,29.

Páros, állás a rövidprogram után: 1. Vanessa James, Morgan Cipres (francia) 76,55 pont, 2. Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov (orosz) 73,90, 3. Nicole Della Monica, Matteo Guarise (olasz) 73,70.

A rovat cikkei

Nagy meglepetésre az orosz Szofija Szamodurova olimpiai bajnok honfitársát, Alina Zagitovát megelőzve győzött a nők között a minszki műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság pénteki versenynapján. A szám egyetlen magyar indulója, Tóth Ivett 13. maradt, közvetlenül mögötte pedig a romániai versenyző, Julia Sauter végzett.
Sport
Sport
A csütörtöki rövidprogram után két orosz áll az élen a férfi versenyben az előző hat alkalommal győztes spanyol Javier Fernandezt megelőzve a minszki műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. A 37 fős mezőny egyetlen magyar indulója, Borovoj Alexander utolsó lett.
Sport
Tóth Ivett – akárcsak az olimpián –, a milánói világbajnokságon is a 23. helyen végzett a női műkorcsolyázók versenyében. Pjongcsang olimpiai bajnoka, Alina Zagitova csak az ötödik lett, a világbajnokságot a kanadai Kaetlyn Osmond nyerte.
Sport