Mozgó-konferencia hollókkal, böngészőkkel és bonifáczokkal

Mozgó-konferencia hollókkal, böngészőkkel és bonifáczokkal
Idén sem maradt távol a Fehér Holló Média Klub Egyesület a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéttől, sőt – stílszerűen –, egyenesen ott tartották meg idei szakmai konferenciájukat, mozgásban... ahogy náluk szokás.

Bonifácz • a tizenéves Szabadság

Az előadókon és meghívottakon kívül jelen voltak az egyesület ösztöndíjasai, illetve legfiatalabb tagjai – köztük a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum frissen alakult, a Fehér Hollók által támogatott diáklapjának, a Böngészőnek egy képviselője is.

A Világhírnév Kiadó sátrában tartott mozgó-konferencia után Szabó Csaba, a médiaklub alapítója, egyben a Szabadság napilapban megjelenő Bonifácz megálmodója, valamint a Bonifácz jelenlegi szerkesztője, Balázs Bence – aki annak idején éppen Szabó Csaba „idejében” került a Bonifáczhoz – közös együttműködésben állapodtak meg, így mondhatni ismét összeállt a „nagy csapat”, amellyel annak idején, a ’90-es évek végén a diáklap „virágkorát” élte.

A Bonifácz, mint a Szabadság tizenésevekhez szóló melléklete, és a Fehér Holló Médiaklub illetve a corbiialbi.ro román–magyar „kontaktportál” közötti partnerség – amibe a Böngészőt is meghívást kapott – célja, hogy a fiatalokkal, mint leendő újságolvasókkal megismertesse a sajtó, a pontos információ illetve a pontos informálás fontosságát, s hogy a szerkesztőségi életbe való bevonás által a fiatalokkal megszerettesse az újságírást, mint szakmát, mindeközben pedig szolgálja a román-magyar párbeszédet. Nyitottak vagyunk továbbá más diáklapokkal való együttműködésre, és általában a téma iránt érdeklődő fiatalok felé, így aki szívesen kipróbálná magát és újságírói vénáját nálunk, bátran keresse fel szerkesztőségeink egyikét.

A rovat cikkei

Megnyílik Kolozsváron november 25-én, szombaton 11 órakor a Fehér Holló Román–Magyar Küldőkönyvtár, amelynek fő küldetése, hogy megismertesse a román tömegekkel a magyar irodalmat. A hivatalos megnyitót a könyvtár olvasótermében, az Észt (Inău) utca 18. szám alatt szervezik.
Közhír