Módosította a kormány a prefektusok jogállását az RMDSZ javaslatára

Módosította a kormány a prefektusok jogállását az RMDSZ javaslatára
A prefektusok jogállását az alkotmányos keretek közé helyezi vissza az a jogszabály-módosítás, amelyet szerdai ülésén fogadott el a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium javaslatára a kormány – hívta fel a figyelmet Cseke Attila.

A miniszter hozzátette: a közigazgatási törvénykönyvet módosító kormányrendelet egyrészt az RMDSZ által javasolt, és a kormányprogramban leszögezett célkitűzéseknek tesz eleget, másrészt az Európai Bizottság kérésére ad választ. A bizottság többszörösen kérte Romániától, hogy világosan határolja el a prefektusok politikai és szakmai szerepét.  

„A prefektusokat és alprefektusokat a kormányzó politikai alakulatok nevezik ki. Ezzel szemben a törvényes előírás szerint nem lehetnek párttagok, és közalkalmazottaknak kell lenniük. Az utóbbi követelményt legtöbb esetben átjátszotta mindenki. Ezért volt szükség arra, hogy a prefektusok és az alprefektusok kinevezését átlátható követelményrendszerhez kössük, hatáskörüket tisztázzuk” – nyilatkozta az RMDSZ politikusa.

A prefektusi intézmény politikai és adminisztratív szerepének elválasztása érdekében az új jogszabály a főtitkári szerepkör létrehozásáról rendelkezik. A prefektusi intézmény főtitkára egy vizsgázott magas rangú tisztviselő, akinek a szerepe jogi szaktanáccsal ellátni a prefektusi intézményt.

Az új rendelkezés kimondja, a prefektusok és alprefektusok közméltóságok, és olyan személyek tölthetik be a két tisztséget, akik a kinevezésüktől számított legtöbb egy éven belül elvégzik a megfelelő szakmai képzést. A tisztségben lévő prefektusok és alprefektusok 30 napig megőrizhetik eddigi, magas rangú tisztségviselői szerepkörüket, ezt követően módosul jogállásuk az új rendelkezés szerint.

(Borítókép: A Kolozs megyei prefektúra épülete. Fotó: Facebook)