Mit kérnek a francia dzsihadisták az államtól?

Mit kérnek a francia dzsihadisták az államtól?
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez csatlakozott francia nők hozzátartozói levélben kérték Emmanuel Macron államfőtől, hogy engedélyezze az asszonyok és a gyerekek hazaszállítását annak érdekében, hogy Franciaországban, ne pedig Szíriában kelljen bíróság elé állniuk.

A szélsőségesek szíriai központja, Rakka tíz nappal ezelőtti eleste óta a dzsihadisták a kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet fogságában vannak. A francia családok elsősorban a francia nők és a velük lévő gyerekek sorsáért aggódnak, akiknek több mint fele hat évnél fiatalabb.

A francia kormány előzetesen közölte, hogy az elfogott francia dzsihadistáknak Szíriában és Irakban kell bíróság elé állniuk, de a nők és a gyerekek jövőjéről egyelőre nem foglalt állást.

Az államfőnek és a miniszterelnöknek írt október 23-i keltezésű levél aláírói attól tartanak, Párizs hagyni fogja, ahogy az Iszlám Állam soraiban harcolt férjeikhez hasonlóan a nőket is terrorizmus vádjával állítsák bíróság elé az arab országokban.

"Nehéz elfogadni, hogy a lányainkat, akik nem harcoltak (az Iszlám Államhoz csatakozott nők nem vehetnek részt a harcokban), ugyanúgy kezeljék, mint a harcosokat" - írták a hozzátartozók. Szerintük "Franciaország, az emberi jogok hazája nem bízhatja honfitársai elítélését és fogva tartását olyan országokra, ahol érvényben van a halálbüntetés és szisztematikusan alkalmaznak kínzást, mégpedig a nőkkel szemben szexuális zaklatás és nemi erőszak formájában".

A családtagok azt kérik Emmanuel Macron államfőtől és a kormánytól, hogy "tegyen meg mindent azért, hogy ezek a fiatal nők és gyerekeik visszatérhessenek a hazájukba, ahol természetesen felelniük kell az igazságszolgáltatás előtt".

Az aláírók, köztük több nagyszülő, azt is kérik, hogy megkaphassák a dzsihadista szülők gyerekeinek felügyeleti jogát, miután azok hazatérhettek Franciaországba.

A francia kormány adatai szerint mintegy 1700 francia állampolgár csatlakozott a dzsihadistákhoz Irakban és Szíriában 2014 óta. Közülük 278-an vesztették életüket - a szám a kormány szerint is alábecsült - 302-en (178 férfi és 66 nő, valamint 58 kiskorú) hazatértek, közülük 120 férfit és 14 nőt elítéltek. A többi franciát vagy elfogták, vagy megölték Szíriában és Irakban, vagy pedig elmenekültek a dzsihadisták által ellenőrzött területekre, például Líbiába.

Florence Parly hadügyminiszter kedden jelezte, hogy a letartóztatott franciák sorsa attól függ, melyik konfliktusos övezetben vannak. Az Irakban elfogott felnőtteket helyben állítják bíróság elé, a gyerekek sorsáról külön-külön döntenek a szülők kérésének megfelelően. Szíriában összetettebb a helyzet a miniszter szerint attól függően, hogy melyik hatóság tart fogva egy francia állampolgárt, és az adott szervezet tett-e bejelentést a Vöröskeresztnek.