Mintha a lelked két helyen lenne – Bugár Anna és az amerikai álom
Egyéves amerikai ösztöndíjra pályázhatnak középiskolások
Egyéves amerikai ösztöndíjra pályázhatnak középiskolások
Vissza

Mintha a lelked két helyen lenne – Bugár Anna és az amerikai álom

Egy tanévet tölthetnek az Amerikai Egyesült Államokban azok a 14–17 éves romániai diákok, akik október 13-ig jelentkeznek a FLEX ösztöndíjprogramra. A kiválasztottak számára a részvételi költségeket az USA államhivatala fedezi. A kint tartózkodás ideje alatt egy amerikai családnál laknak majd a nyertes pályázók. Az akkor 11. osztályos Bugár Anna 2019 szeptemberében utazott ki, a mexikói-amerikai befogadó családjával és az iskolában szerzett tapasztalatoknak köszönhetően sokkal nyitottabbá vált, alaposan megismerte az amerikai történelmet, és olyannyira megtanult angolul, hogy még most is két nyelven gondolkodik. Másodéves közgázosként most éppen Portugáliában Erasmusozik. Következő éveit a világon bárhol el tudja képzelni, távolabbi jövőjét egyelőre csak itthon. Kijelentései teljesen igazolják a mára középiskolai, egyetemi áthallgatásokká alakult egykori „vándorévek” fontosságát.

(Borítókép: Anna (balra) mexikói napokon (Charro days) egyik befogadótestvérével, Leslie-vel)

Amerikai középiskolában tanulhatnak egy teljes tanéven át azok a hazai fiatalok, akik 2005. július 15. és 2008. július 15. között születtek. A feltételek között szerepel többek közt a román állampolgárság, az angol nyelv tanulása az iskolában, a vízumkritériumok teljesítése. Csak azok pályázhatnak, akik az utóbbi öt évben nem töltöttek több mint 3 hónapot az Amerikai Egyesült Államokban. Az American Councils for International Education (Amerikai Tanácsok a Nemzetközi Oktatásért) Future Leaders Exchange Programja (FLEX – a jövő vezetői csereprogram) során kintlétük alatt a hazai diákok egy amerikai családnál laknak majd a 2023-2024-es tanévben. A hét év alatt, amióta ez az egyébként harmincéves program Romániában is működik, több tucatnyi hazai diák tanult minnesotai, texasi, indianai, kaliforniai, New York-i iskolákban, első kézből tapasztalva meg egy gyökeresen más iskolarendszer, kultúra és társadalom működését. Itt lehet jelentkezni a programba.

A kolozsvári Bugár Anna a 2019–2020-as tanévet töltötte az Amerikai Egyesült Államok legdélebbi városában. Tűpontos tárgyilagossággal sorolja ennek a tapasztalatnak a legjelentősebb személyes hozadékait és az amerikai társadalom tökéletlenségeit és erényeit. Kintlétének elismerésre méltó tisztánlátással megállapított tanulságai egyedi életvezetési alapelvekként is tökéletesen megállják a helyüket – nemcsak Anna, de bárki számára.

Kiemelkedő évkönyvszerkesztési munkáját ismerte el Letterman kabáttal Anna amerikai iskolája

– Milyen program révén jutottál ki Amerikába tanulni? Hogyan szereztél róla tudomást?

– Az ERDTShare+ programon keresztül jutottam ki. Egy helyi képviselő 9. osztályban előadást tartott nekünk az iskolában a lehetőségről, az egyik közeli barátnőm pedig pont ebben az időszakban volt ezzel a programmal kint.

– Milyen előkészületeket igényelt az utazásod?

– Eléggé sokat… 10. osztály őszén kezdtük és egészen nyárig eltartott. Elsősorban egy angol nyelvtesztet kellet kitöltsek. Ha ez sikerül, jönnek a szerződések (biztosítás, amerikai tanüggyel kötött megegyezés, hogy „befogadjanak” az iskolába, illetve magával a programmal és a közvetítőkkel kötött szerződések), a saját információs lapok (itt általános infókat kérnek, pl. vallási hovatartozás, allergiák – próbálnak egy képet kialakítani rólad, mivel ezeket a dokumentumokat fogják a potenciális befogadócsaládok megnézni, mikor diákot választanak – érdekes kérdés volt, hogy hajlandó lennék-e templomba menni), levelek a potenciális befogadócsaládnak (ez egy szabad levél, képekkel pl. az otthoni szobádról, a családról és rólad – itt is a saját magad bemutatása a lényeg, hogy a családnak alakuljon ki egy képe rólad) és orvosi előkészületek, például több oltás, amelyek nélkül nem engednek be az amerikai iskolába. Ezek általában időigényesebbek, mert bizonyos idő el kellett teljen a dózisok között – persze akkor teljesen normális volt, hogy egy évben négy oltást kellett kapnom, eszembe sem jutott mindenféle konspirációs teória, ami a Covid ideje alatt terjengett.

– Milyen költségeid voltak?

– Biztosítás, az USA által kért különböző díjak, repülőjegy, kint pedig bármi, amit magamnak akartam vásárolni, bár a befogadó család is sokszor vett nekem dolgokat.

– Maga az utazás milyen volt? Ijesztő volt egyedül boldogulnod tizenévesen vagy inkább kalandként fogtad fel?

– Eleinte tartottam attól, hogy össze fog-e jönni nekem a két átszállás, egyik Amerika legnagyobb repterén, Dallas-ban, aztán apukám nyugtatott meg a következő mondatokkal: „Anna, nálad hülyébb emberek is elboldogulnak a reptéren! Ha valamit nem tudsz, kérdezd meg!” Ez segített. Maga az út Amerikába nem volt stresszes. Hazafelé – Covidban, már más kérdés… (A hazaút történetéről a londoni helyett párizsi átszállással – ahol belépési tilalom fogadta – Anna Egy repülőút margójára című írásában számolt be.)

Papírházak, papucsfegyelmezés, quesadilla

– Előnynek vagy inkább hátránynak élted meg, hogy ottléted alatt egy családnál laktál?

– Abszolút előnynek. Nagyon sokat segít a kultúra megismerésében. Amikor befogadótestvéreid vannak és együtt mentek iskolába, Halloweenkor trick-or-treat-elni (befogadó) apukátok pick-up truck-jának rakodórészén vagy Friendsgivinget rendeztek, azt nem nagyon lehet egy bentlakásban reprodukálni. Plusz Amerikában (főleg Texasban, ahol én voltam) autó nélkül sehova nem lehet eljutni. Amit én hátránynak éltem meg, hogy az itthoni, „akkor és oda megyek, mikor és ahova akarok” függetlenségemet elvesztettem. A távolságok óriásiak.

A tamales (csirkével töltött kukoricamassza, kukoricaháncsban sütve) az a mexikóiaknak, mint nekünk a töltöttkáposzta

– Az amerikai család Európában ismert sztereotip képével a valóságban találkoztál-e? Valóban úgy élnek, mint az amerikai filmekben látni?

– Ez vicces sztori. Én Brownsville, Texas-ban éltem, ami az USA legdélibb városa, azaz pont a mexikói határon található, és egy mexikói-amerikai családnál laktam. Namármost a mexikói-amerikai az nem a fehér-amerikai, de életstílusban az „én családom” is abszolút felvett szokásokat. Pl. a gyerek 16 évesen autót kap (igaz, szüksége van rá, ha valahova menni akar), nagyon nagy a házuk, de papírból vannak a falai, autót hitelre vesznek, karácsonykor a ház eggyé válik a giccs fogalmával (nálunk konkrétan 2 nagy karácsonyfa volt a házban), ők maguk semmit nem javítanak meg – majd jön a szerelő (amíg ott voltam, nem jött, szóval a sütő nem működött), a chips ugyanolyan köretnek számít, mint a rizs, a barbecue szinte kötelező hétvégi program. Ugyanakkor a mexikói kultúra is nagyban jelen volt: ha a gyerek nem viselkedik, papuccsal fenyegetik, taco a bevett étel és esténként, ha megéhezel, quesadillát készítesz magadnak, kevés fast foodot ettünk és relatív ritkán mentünk étterembe – a bejárónő kosztját ettük (nagyon finom volt), bizonyos dolgokat a határ másik oldaláról szereztünk be (főleg ételt), de az orvoshoz is „átjártak” családom tagjai.

Éretlenebbek, de függetlenebbek az amerikai diákok

– Miben hasonlítanak és miben különböznek az amerikai diákok egy kolozsvári magyar iskola diákjaitól?

– Az amerikaiak a kolozsváriakhoz képest éretlenek, viszont jóval függetlenebbek. Az iskolarendszer és a környezet is arra neveli őket, hogy egyedül helyt álljanak. Igazán vállalkozó szelleműek. Azok, akik jó egyetemekre akarnak menni, rengeteget tanulnak és magas szintű órákat vesznek, amelyek azért nehezebbek, mint az itthoni óráink, sportolnak és önkénteskednek. Akik pedig annyira nem szeretik a könyvet, azok alacsonyabb szintű órákat vesznek.

– Hogyan fogadtak téged, hogyan viszonyultak hozzád?

– Számukra normális, hogy évente 3-4 cserediák van az iskolában. Azt viszont elég érdekesnek tartották, hogy Erdélyből származom. Mindenki megkérdezte, hogy „Transylvania, like in the cartoon?” (Erdély, mint a rajzfilmben? – szerk.) Én meg mondtam, hogy igen és hogy a hely valóban létezik, nem csak kitaláció. A projektekben pedig teljesen elfogadtak. Fizikaórán voltak páran, akiket idegesített, hogy jobban értem a dolgokat, de na... Én ezt a tananyagot már tanultam. Nem volt nehéz a nyolcadikos szintet előhozni.

Amerikai cimborákkal

– Milyen volt a hangulat, az órarend, a tananyagbeosztás az iskolában? Milyen jó és rossz mintákkal találkoztál?

– A napi három ingyenes étkezés mellett az amerikai állami iskolák változatos sportlehetőséget kínálnak (a napot hajnalban kezdtem a város úszómedencéjében), fizikaórán rakétát építettünk, kilőttük és az eredményekkel számításokat végeztünk, a tantárgyak között olyan érdekességek szerepelnek, mint színházművészet és évkönyvszerkesztés, de idegennyelv-oktatás csak líceumban kezdődik és itthoni közepes eredményemmel ott matekversenyekre jártam. A diákok nagy része nincs hozzászokva a stresszhez és gyors problémamegoldáshoz, ami a román rendszerben veszélyes mértékig van jelen. (További részletek Anna Iskola a tengeren túl című írásában.)

Mexikói-amerikai karácsony

– Szerinted az amerikai iskolákban tapasztalt gyakorlatból mit lenne jó meghonosítani a hazai iskolákban?

– Az nagyon jó, hogy bizonyos órák választhatóak! Nyolcadik osztályig nagyrészt lejár a tanulásnak az alapműveltség része. Nem kell mindenkinek zenét, rajzot, földrajzot, törit, filozófiát, pszichológiát, logikát és még ki tudja miket tanulni. Ha az ember választ ezekből kettőt, akkor azokat valóban el tudja sajátítani. Ha egy héten van 4 közgáz óra egy helyett (amit itthon gyakran odaadnak más tantárgynak, mert hát a közgáz „nem fontos”), még véletlenül megtörténhet, hogy valamivel maradnak is a diákok… Egyébként az iskola is tökéletes lehetőség a pénzszerzésre/pénzköltésre. Érdekes részlet, hogy ha egy tanár például moziba vagy bowlingozni vinné az osztályát, akkor a gyerekek csokit/édességet árusítanak a társaiknak, és a bevételből vásárolják a mozijegyeket. Ilyenkor az iskola által adott dobozzal járkálnak a folyosókon és kérdezik barátaikat/családjukat, hogy vennének-e csokoládét. Ez is mutatja, mennyire fontos szerepet játszik a pénz már licis korban is. (Véleményem szerint sokkal inkább, mint Kolozsváron/Romániában, a több ezer dolláros egyetemi díjakról nem is beszélve).

– Mennyiben talált a kinti tananyag azzal, amit abban az időszakban itthon tanultak az osztálytársaid? Kellett-e pótolnod hazatérésed után?

– Semennyire. Elég sokat kellett pótolnom, főleg mateket. Itthon matematika-informatika osztályban végeztem, ami azt jelenti, hogy a 11.-es analízist és algebrát (legnagyobb matekanyag a 4 licis év alatt) nyáron kellett pótoljam. Az segített, hogy Covid volt és senki nem nagyon bulizott, utazott sehova, nem éreztem, hogy bármiből is kimaradok. A magántanárnőm segítsége nélkül nem ment volna. Volt olyan hét, hogy ötször találkoztunk és minden nap házim volt. Magyart és románt pótolni jelentősen könnyebb volt, de ott is rengeteget segítettek az iskolai tanárnőim, akik a nyár alatt átbeszélték velem az anyagot, egy-két találkozás alkalmával. Tizenkettedikben mindezt amúgy is meg kellett tanuljam érettségire.

– Hogyan viszonyultak hozzád kolozsvári tanáraid, az iskolád? Szembesültél-e nehézségekkel a „hiányzásod” miatt?

– Egyáltalán nem voltak nehézségek. A tanáraim segítettek, az osztálytársaim is kedvesek voltak, elküldték a jegyzeteiket és azok alapján tudtam tanulni. Ha bármi kérdésem volt, szívesen válaszoltak. A kovid viszont érdekes díszletet jelentett a visszatérésemnek, visszailleszkedésemnek.

Győztesek oldaláról látni a történelmet

– Visszatekintve hasznosnak találod a kint töltött időt? Mire tanított? Hogyan vált előnyödre?

– Természetesen hasznos volt! Elsősorban nagyon jól megtanultam angolul. Kicsit még mindig két nyelven gondolkodom. Más értékes lexikális tudás, amit ott sajátítottam el, az az amerikai történelem RÉSZLETES ismerete. Nagyon más a történelmet a győztesek oldaláról látni. Amerikában teljesen természetes, hogy igazán ismered az országnak a történelmét, ami az összes elnök nevének magolásán túlmutat. Kell ismerni a politikájukat, a demográfiai mozgásokat, a hozott törvényeikből is jó párat és természetesen a külpolitikájukat. Nagyon jó tanárnőm volt, igazán tudta, hogyan kell leadni ezt a temérdek mennyiségű anyagot emlékezetesen. Mondókák, zene, videók... Mai napig emlékszem a: Communism! PUT IT IN A CAN! (Kommunizmus! Tedd konzervdobozba! – szerk.) mondókára, ami a Containing Communism (A kommunizmus visszaszorítása – szerk.) leckének az emlékeztetője volt és a vietnámi, koreai háborúkba való beleszólás okaira emlékeztetett. Lexikális tudás mellett természetesen tapasztalatok, egy (két) másik kultúra megismerése is rengeteget dobott a „nyitottságomon”, világlátásomon. Bár voltak nehézségek, kultúrsokkok és egyáltalán nem reagáltam mindenre megfelelőképpen, ezekből a hibákból is tanultam.

Az összes elnök nevének magolásán túl rendkívül alaposan tanítják a történelmet

– Melyek a legfontosabb tapasztalataid a kint töltött időszakból?

– Az iskolában töltött idő nagyon kitágította a látókörömet a kultúrára és az emberekre nézve. Nagyon örülök, hogy megtapasztalhattam. A Brownsville-n kívüli utazásaim – Dallas, San Antonio, Austin – szintén emlékezetesek.

– Mire emlékszel a legszívesebben?

– A halloweeni trick-or-treat-elésre. Ha kintlétem alatt bármikor elszomorodtam, a legjobb barátnőm eszembe juttatta, hogy az az élmény mindent megért. És ez valóban így van.

– Milyen tervekkel és várakozásokkal, esetleg félelmekkel indultál? Sikerült-e a terveket valóra váltani? Az elképzeléseid, aggodalmaid (ha voltak) megerősítést vagy cáfolatot nyertek?

– Nem nagyon voltak terveim. New Yorkba szerettem volna eljutni, de ezt a covid sajnos megakadályozta. Egy ilyen út előtt fontos, hogy ne legyenek előítéleteid és elvárásaid. Úgyse az lesz, amit elképzeltél.

Tortilla és guacamole – nem feszélyez, ha valaki más nemzetiségű

– Milyen tanulságokat látsz az azóta eltelt néhány év távlatából?

– Nem minden arany, ami fénylik. A világban valószínűleg mindenért fizetni kell. A befektetett munka nagyon kevésszer vész el – legtöbbször csak máskor fogod felhasználni, mint számítottál rá. Minden ember jó, csak minden embernek más számít jónak.

– Szerinted változtál-e ennek az élménynek köszönhetően?

– Természetesen igen! Mindenekelőtt nyitottabb lettem és elfogadóbb különböző emberekkel kapcsolatban. Nem érzem feszélyezve magam a ténytől, hogy valaki más nemzetiségű, tudom, hogy nem ez határozza meg a személyiségüket. Kicsit úgy érzem felnőttem, függetlenebb lettem. Kiépítettem egy kis életet magamnak egy másik helyen, amit aztán ott kellett hagyjak. Nagyon érdekes érzés ez, mintha a lelked két helyen lenne. Egy része az életednek egy másik helyen van és szinte elérhetetlen. Ahhoz, hogy kapcsolatba lépjek vele, gyakran főzöm az ottani kedvenceimet, a házi tortillámat már szinte tökéletesre fejlesztettem a guacamolémmal együtt, amit ugyancsak egy jó ideje tökéletesítek. Gyakran eszem csípős ételeket vagy nézem azokat a sorozatokat, amiket ott láttam először, és persze az agyam fele még mindig angolul működik. Hogyne változtam volna...

– Nehéz volt-e visszarázódni, felvenni újra a fonalat itthon?

– Megint az a fránya Covid... Nem, a vírusnak köszönhetően annyira nem. Mikor hazaértem, 2 hetet karanténban kellett töltsek a családommal. Ez sokat segített, hogy „visszaszokjak” hozzájuk. Nagyon kedves meglepetéssel fogadtak, amire hazaértem, berendezték az addig kicsit dobozokban álló szobámat, mert mielőtt repültem volna, költöztünk vissza egy felújítás után a házunkba, szóval nem volt sok alkalmam dekorálni. A karantén után a barátokkal közösen hétvégéztünk egy Kolozsvár melletti faluban és azzal egyből vissza is rázódtam. Aztán meg jöttek az új kihívások: 11. osztály pótlása, 12., érettségi, egyetem és azóta sincs megállás.

– Milyen a kapcsolatod az akkori vendéglátóiddal?

– Jó! Főleg a befogadótestvéreimmel szoktunk üzenetezni és nagyon várjuk, hogy újra találkozhassunk.

Anna húsvétkor befogadótestvéreivel, Leslie-vel és Angeles-szel (fent), itt pedig a vlog a tojásvadászatról és ...tojástörésről

Cukrászdasorozattól káprázatosságig

– Azt mondják, aki egyszer megéli Amerikát, az vagy örökre kiábrándul belőle, vagy rajongójává válik, de semleges nem maradhat. Te hogy vagy ezzel?

– Semleges biztos nem maradtam, bár mielőtt kimentem sem voltam az. Nekem gyermekkori álom volt Amerika. A TLC-n futó Cake Boss (egy cukrászdáról szólt, nagyon szép tortákat csináltak) sorozat miatt kezdődött a rajongás még elemista koromban, aztán az szépen nőtt tovább az évek alatt. Nem mondhatnám, hogy kiábrándultam belőle. Vannak tökéletlenségei: a társadalomra jellemző túlfogyasztás (az a típusú bőség, ami már túl sok, amire egy idő után már érzéketlen lesz az ember, mert másképp nem bírja ki), a szociális háló hiánya, az egész nemzetre jellemző önközpontúság nem vonzó tulajdonságok. Ugyanakkor van Amerikában valami varázslatos. A szabad verseny, az amerikai álom, az alapok, amikre az ország épült, az emberek pozitív „we can do it” (meg tudjuk csinálni – szerk.) hozzáállása, a végtelen hitük, hogy igen, ez a legjobb ország és a büszkeségük nemzetük érdemeire (melyekből nincs kevés) káprázatossá teszik. Alighanem erről szól az Amerikai Álom.

– Visszatérnél?

– Látogatni? Persze! Tanulni/Mesterizni? Nagyon szívesen! Dolgozni? Ha lenne lehetőségem egy jó állásra, nem utasítanám vissza. Családot alapítani és ott élni? Semmiképpen.

További részletek Amerikában töltött tanévéről az Anna vlogján látható videókban.


 


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Iohannis a Schengen-csatlakozásról: a ...
Janovics Jenő 150 – ...
Újraválasztották Tompa Gábort az ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ