Minimálbér: beperelik a kormányt

Minimálbér: beperelik a kormányt
Perbe hívja a Declic Közösség a kormányt – közölte az Agerpres hírügynökség.

A civil szervezet így próbálja elérni, hogy vonják vissza az 1838 lejes minimálbért megszabó kormányhatározatot, ezt az összeget ugyanis szerintük nem igazították a tisztességes megélhetéshez szükséges minimális fogyasztói kosárhoz.

A Declic közleménye szerint a keresetet pénteken, május 19-én 11 órakor nyújtják be a Kolozs megyei ítélőtáblához. Úgy vélik, több mint másfélmillió román állampolgár él a „létminimum határán, mindössze havi 1863 lejből”.

„Nem hagyhatjuk ezeket az embereket cserben, amikor a havi minimálbérnek majdnem a duplájára, nettó 3273 lejre kellene emelkednie” – nyilatkozta Anduţa Karetsou, a Declic egyik aktivistája.

A szervezet felsorolja, milyen rendszeres szükségletek fedezését jelenti a „tisztességes megélhetéshez szükséges minimális fogyasztói kosár”. Ide tartozik az élelmiszer, a közlekedés, a ruházat, a személyes higiénia, az oktatás, az egészség, valamint az előre nem látható kiadások fedezése.