Minden ellenfelet versenytársnak tekint, csak magáért kampányol Iohannis

Minden ellenfelet versenytársnak tekint, csak magáért kampányol Iohannis
Klaus Iohannis saját volt pártja, az európai néppárti tagsággal rendelkező, Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként indul a novemberi elnökválasztáson – erősítette meg szerdai sajtóértekezletén az államfő.

A második mandátumra pályázó elnököt azt követően kérdezték jelöltségéről, hogy előző nap a PNL vezetőségével egyeztetett. Iohannis nem kívánta kommentálni, hogy a Dacian Ciolos volt miniszterelnök vezette ellenzéki USR-PLUS szövetség saját jelöltet indít, csak annyit mondott: minden ellenfelet versenytársnak tekint, kampányolni pedig saját magáért fog. Iohannis újabb éles támadást intézett a szociálliberális kormánytöbbség ellen, felszólítva a PSD-ALDE kormányt, hogy a május 26-i népszavazás üzenetét és az európai bírálatokat figyelembe véve korrigálja az igazságügyi törvényeket.
Az államfő az Európa Tanács korrupcióellenes testülete (GRECO) által előző nap közzétett, Romániát elmarasztaló jelentését kommentálva úgy vélekedett: roppant aggasztó, hogy Romániában nem javult a helyzet a jogállamiság terén, és erre továbbra is az európai intézményeknek kell figyelmeztetniük a bukaresti kormányt. Iohannis szerint a PSD-ALDE kormány rendre figyelmen kívül hagyja az Európai Bizottság, a Velencei Bizottság és a GRECO jelzéseit, miszerint az „úgynevezett igazságügyi reform” rossz irányba halad, s szembemegy azzal az egyértelmű népakarattal is, amelyet a május 26-i korrupcióellenes népszavazáson fejeztek ki a választók.

Az elnök szerint nem elegendő, hogy a PSD vezetését átvevő Viorica Dancila miniszterelnök – a népszavazáson kifejezett tilalomnak megfelelően – megígérte, hogy kormánya nem fogad el sürgősségi rendeletet a büntetőjog területén. Iohannis szerint a kormánynak kell kezdeményeznie azt a parlamentben elfogadandó törvénytervezetet, amely összhangba hozza az igazságügyi törvényeket a jogállamiság elveivel, az uniós elvárásokkal és a választók akaratával.
Újságírói kérdésre válaszolva Iohannis az EU vezető tisztségeinek elosztására is kitért. Elmondta: a legfontosabb tisztségeknél mellőzött keleti tagállamok azt az ígéretet kapták, hogy több elnökhelyettesi tisztséget kapnak majd a következő Európai Bizottságban.

Iohannis ugyanakkor kifejtette: az alkotmánymódosító népszavazást az elnökválasztás első vagy második fordulójával egy időben kellene tartani. Hozzátette: “egyes politikusok" nyilatkozataitól eltérően nincs a Velencei Bizottságnak olyan ajánlása, amelyben azt javasolná, hogy ne szervezzenek két választást egy időben.

PSD: MÉG NOVEMBER ELŐTT MEG KELL TARTANI A NÉPSZAVAZÁST

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint az alkotmánymódosításra még a novemberben esedékes elnökválasztás előtt sort kell keríteni, az ezzel kapcsolatos referendum dátumát a parlament őszi ülésszakának elején jelölik ki – áll az alakulat szerdai közleményében. Ebben rámutatnak: a május 26-i referendumom kifejezett népakarat érvényre juttatása érdekében mielőbb meg kell tartani az alkotmánymódosító népszavazást. Az államfőnek a GRECO-jelentéssel kapcsolatos megjegyzéseire reagálva a PSD leszögezi: az Európa Tanács korrupcióellenes államcsoportja által elfogadott dokumentum a testület márciusi jelentésébe foglalt ajánlásokat kéri számon, így nincs köze a május 26-i referendumhoz, ahogyan azt az államfő állítja. Szerintük a GRECO-jelentés olyan következtetéseket és ajánlásokat tartalmaz, amelyek az igazságügyi rendszeren belül is éles vitákat váltottak ki. Ezért nem indítványoz semmiféle törvénymódosítást, és nem szól bele a vitákba, amíg az érintett szakmai szervezetek képviselői nem jutnak konszenzusra a téma kapcsán. A közlemény ugyanakkor arra is rámutat, összesen 14 olyan európai országról van még tudomásuk –köztük Franciaország, Németország és Hollandia –, amelyek szintén nem hajtották végre a GRECO ajánlásait, így “Románia nem számít egyedülálló esetnek, ahogyan azt az elnök sugallja”.