Mikó-per - Elhalasztották az ítélethirdetést
Vissza

Mikó-per - Elhalasztották az ítélethirdetést

November 8-ra halasztotta az ítélethirdetést a legfelsőbb bíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületeinek a visszaszolgáltatási perében. Az egyház újabb restitúciós kérését 2016 májusában elutasította a restitúciós bizottság. Az elutasító határozat megsemmisítéséért indított perben első fokon eljáró brassói táblabíróság nem fogadta el az egyház érveit. A legfelsőbb bíróság a Brassóban 2016 decemberében hozott ítélet ellen benyújtott egyházi fellebbezés ügyében hirdet ítéletet. A restitúciós perben a bírói testület jogerős ítéletet hoz.

Eltüntetnék a feliratot 

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, pénteken kezdődik az a per, amelynek a homlokzati Székely Mikó Kollégium felirat a tárgya. A polgármester nyilatkozatát a Maszol.ro portál idézte. Az iskola bejárata mellől múlt héten szintén a magyarellenességéről ismert Dan Tanasa blogger által alapított és vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresete nyomán kimondott jogerős bírósági ítélet következtében távolították el a "Református Székely Mikó Kollégium" feliratú plakettet. Hozzátette: ez a tábla is vissza fog kerülni a helyére, miután elkészítették a háromnyelvű változatát, mely immár az iskola alapítási évét is tartalmazni fogja. 

 "Ebben a kérdésben a rettenetesen rosszul értelmezett jogszabályok is a mi oldalunkon állnak, hiszen régi fényképekkel, képeslapokkal tudjuk bizonyítani, hogy a műemlék épület homlokzatán már építésekor ott volt a Székely Mikó Kollégium felirat. Ezt a kommunisták eltávolították, majd az épület felújításakor került ismét elő" - mondta Antal Árpád. Hozzátette: a vonatkozó jogszabályok értelmében a műemlék épületek bizonyítható, eredeti állapotát kell visszaállítani. Ez történt a Székely Mikó Kollégium épülete esetében is, ahol az intézmény neve a homlokzat része. 

A tanintézet diákjai az iskola ablakaiba kiragasztott óriás betűkkel írták ki a "Mikó" feliratot, így tiltakozván az intézmény nevét érintő támadások ellen. Antal Árpád kijelentette: büszke a diákok tiltakozására. 
 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓINTERJÚ – Horea Benea: ...
Aláírta Johannis Ecaterina Andronescu ...
Tíz meg tíz

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ