Miért fedi homály Kolozsvár dualizmus korszakát?
Vissza

Miért fedi homály Kolozsvár dualizmus korszakát?

Kolozsvárral rendkívül gazdag történeti szakirodalom foglalkozik, mely szempontból kiemelkedik a többi erdélyi város közül. Azonban a város dualizmus korszakának nagyobb politikai, társadalmi és gazdasági folyamatai mind ez idáig többnyire ismeretlenek a történészek számára. De vajon miért fedi homály ezt a korszakot?

Először is azért, mert Jakab Elek monumentális három kötetes Kolozsvár története az 1848-as forradalomnál megáll, a Borovszky Samu által szerkesztett városokat és vármegyekét bemutató sorozatból a város ismeretlen okok miatt kimaradt. A dualizmus korában tevékenykedő történészek, illetve a más tudományterületeken dolgozó tudósok történeti jellegű munkái elsősorban a város egy-egy jól körülhatárolt szegmenésre fokuszáltak, és nem készültek részletes, átfogó, a teljesség igényét kielégítő munkák.  A két világháború közti periódusban sem született egy a város dualizmus időszakára koncentráló általános várostörténeti monográfia. Ezt követően az ország államszocialista berendezkedése tette leheltelenné a korszakkal kapcsolatos mélyrehatóbb vizsgálódásokat, így a kutatások zöme leginkább a középkor és kora újkori történelmi folyamatok feldolgozására fókuszált.

A rendszerváltás követően, 1993-ban Egyed Ákos egy, a Hajnal István Kör által megrendezett várostörténeti konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy a város dualista korszakának feldolgozására nem került sor. Tizenkét évvel később Gyarmati Zsolt a Nyilvánosság és magánélet a békeidők Kolozsvárán (Kolozsvár, 2005) című kötetében ugyancsak arról értekezik, hogy még mindig nem sikerült feltárni Kolozsvár jelentősebb dualizmus kori folyamatait. A korszakot övező figyelemhiányt jól példázza a millenniumi ünnepség alkalmából szervezett EME–EMKE tudományos konferencia anyagát összefoglaló kötet, ahol csupán egy tanulmány van,  amely konkrétan a dualizmusra koncentrál. A helyzet 2016-ban sem változott. Ekkor került megrendezésre a Kolozsvár 700 éve város című, nemzetközi tudományos konferencia, amelyen a több mint 60 előadásból csak 3 összpontosított a dualizmus kori Kolozsvárra. A város ezen korszakának figyelemhiánya azért meglepő, mert, ha a különböző kimutatásokat, statisztikákat, összehasonlító elemzéseket megfigyeljük, akkor jól látható, hogy Kolozsvár a korszak egyik legfontosabb közigazgatási, oktatási, kulturális és egyházi központja.

Az 1867–1914 közötti szűk 50 év Kolozsvár történelmének legdinamikusabb és legvirágzóbb időszakát jelentette. Ez idő alatt olyan nagyszabású fejlesztések, építkezések valósultak meg, amelyek mind a mai napig meghatározzák a város arculatát, és hatással vannak az oktatásra, a kultúrára és a gazdaságra.

Az elmúlt 20–25 évben nagyrészt mind olyan írások születtek, amelyek csupán a város dualizmus kori történetének egyes fejezeteit elemzik. Ezek elsősorban helytörténeti, művelődés-, intézmény- és kultúrtörténeti, valamint életrajzi jellegű munkák, amelyek ugyan segítenek kitölteni a fehér foltokat, de általuk mégsem kapunk teljes képet a város társadalmi, gazdasági, politikai folyamatairól. Pölöskei Ferenc 2001-ben megjelent tanulmányában  azt kifogásolta, hogy hiányoznak a város történetével foglalkozó doktori disszertációk, szakdolgozatok. Megállapítása hosszú ideig érvényes maradt, viszont az elmúlt években néhány fiatal kutató (akik közül többen jelenleg doktori tanulmányaikat végzik) olyan témákat kezdett feltárni, amelyeket a város eddigi történetírása figyelmen kívül hagyott, vagy csak felszínesen érintett.

Sajnos a város dualizmus kori folyamatainak gyorsabb tempójú feltárását korlátozza a levéltárakban fennálló nehéz helyzet. A szokásos problémákon túl (alacsony költségvetés, a fejlesztések hiánya) felvetődik a kérdés, hogy mennyire prioritás a levéltárak számára a dualizmus korszakával kapcsolatos dokumentumok rendezése, restaurálása. Emellett azt is meg kell említeni, hogy a levéltári szolgáltatások, felszerelések, eszközök messze elmaradnak a nyugati színvonaltól. A rendkívül rossz körülményeket jelzi a 2017 végén történt eset, amikor a Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Igazgatósága több gyűjteményt, személyi iratot és családi fondot volt kénytelen zárolni. A zárolás oka meglehetősen prózai: állítólag beszakadt a plafon.

A szisztematikus, egybefüggő várostörténeti kutatások előmenetelének egy másik hátráltatója a kutatócsapat, kutatóműhely hiánya. Egy ilyen műhely kialakítását számos probléma akadályoz, melyek közül talán a legnagyobb gond, hogy hiányoznak az anyagi források, valamint nincs egy intézmény, amely felvállalná a szükséges feltételek megteremtését a szakmailag jól megszervezett kutatás beindításához. Pedig a városban nem egy közhasznú egyesület és alapítvány működik, mely kezdeményezője lehetne egy ilyen kutatási projektnek. Egyelőre azonban még nem történtek lépések ebbe az irányba.

Gondot jelent a korabeli emlékiratok, levelezések, naplók hiánya, szóródása, ismeretlen fellelhetősége. Természetesen vannak kivételek is: ilyen például Kelemen Lajos naplói, visszaemlékezései, a Márki Sándor-féle naplók, Gyalui Farkas emlékiratai, Apáthy István levelezése stb. A probléma viszont nem feltétlenül abban áll, hogy a korabeli városlakók nem vezettek volna naplót, illetve nem írtak volna levelet, hiszen, ha a város társadalmi összetételét vesszük figyelembe, akkor látható, hogy jelentős részét az értelmiségi középosztály tette ki, vagyis az a társadalmi csoport, amely valószínűsíthetően leginkább vezetett naplót, írt memoárt, és folytatott levelezést. Itt elsősorban az az egyik probléma, hogy Kolozsvár sokak számára tranzitváros volt, vagyis a karrierjük egy állomása. Ennek okai elsősorban Kolozsvár elsődleges (közigazgatás, oktatás, kulturális) funkcióiban keresendők. Hiszen tudjuk, hogy a dualizmus korában alapított tudományegyetemmel és a városba telepített számtalan közigazgatási-adminisztratív intézménnyel összefüggésben nagyszámú egyetemi tanár, hivatalnok, tisztségviselő érkezett Kolozsvárra, vagy helyezték ki ide.  Míg 1871-ben a lakosok 78,83 százaléka helyi születésű volt, addig 1900-ra ez az arány 46,55 százalékra csökkent. Az újonnan érkezők jelentős része azonban nem tekintette a várost végleges otthonának. A szolgálati évek letelte után ezek a személyek elköltöztek, illetve visszatértek eredeti lakóhelyükre, és nyilván naplóikat, emlékirataikat is magukkal vitték.

Jó példa erre a kolozsvári politikai, társadalmi és kulturális élet egyik legmeghatározóbb alakja, Haller Károly, aki polgármesterként, alapítóként, oktatóként és képviselőként egyaránt szolgálta a várost, majd nyugdíjba vonulása után elhagyta Kolozsvárt, és Budapestre költözött. Az ehhez hasonló életpálya nemcsak Hallerre volt jellemző, hanem a Kolozsváron tevékenykedő egyetemi tanárok, újságírók, orvosok, ügyvédek és színművészek egy jelentős részére is. Mindezek mellett nem szabad megfeledkezni az impériumváltást követő társadalmi átalakulásokról, a szociális és egzisztenciális nehézségekből fakadó problémákról, valamint a szocializmus éveiről sem, amelyekben az arisztokrácia és a polgárság felszámolása, kitelepítése a családi és személyi levéltárak szétszóródásához, elkallódásához vezetett.

Mindezen nehézségek ellenére a helyzet változóban van, hiszen az elmúlt években egyre több olyan kutatás kezdődött el, amelyek által a későbbiekben részletesebb és pontosabb képet fogunk kapni a város dualizmus kori folyamatairól. Szintén pozitívumként értékelhető a Kolozsvári Krónika néven létrejött online várostörténeti blog, valamint az, hogy folyamatban van egy háromnyelvű válogatott bibliográfiai összeállítás, amely remélhetőleg hasznos útmutatóként fogja segíteni a történészek, kutatók, egyetemi hallgatók munkáját.

A szerző doktorandusz-történész és az Erdélyi Krónika főszerkesztője

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Meghalt Grendel Lajos író
"Kapzsisági illetéket" vet ki ...
Johannis bejelentette, hogy ezentúl ő ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • „Minél több házból esténként világosság ...
  • Életműdíj, gumicukorból
  • Centenárium más szemszögből
  • Búcsú doktor Lőwy Károlytól
  • A lélekről beszélgettünk...