Szende – merthogy a kitűzőből ez derült ki – sorolta a mindenféle előnyös bérletvariánsokat, hogy miként lehet korlátozni a netezést, illetve nyomon követni a világháló használatát. Mikor a rendszergazdával kellett valamit egyeztetnie, telefonon már Sandaként jelentkezett be, miközben hangfekvése-színe is megváltozott, amolyan romános-csevegős regiszterbe ment át.
Az intermezzo után folytatódott az okításunk, megtudtuk, hogy ha az A típusú konstrukcióban utazunk, akkor milyen költségekkel számolhatunk, ha a B terv mellett döntünk, akkor az miért előnyös, de a C és a D kevésbé, mert az „costot csinál”, figyelmeztetett Szende-Sanda. Ez a cost aztán többször előfordult még, mígnem megtermett pirospozsgás fiatalember lépett a boltba; láthatóan visszatérő ügyfél, vagy régi ismerős, a két eladó joviális arca és tegezősre fogott szövege legalábbis erre utalt. Mikor a kliensnek be kellett mondania saját mobilszámát, géppuskaropogás ritmusában lőtte ki – románul – a tíz számjegyű sorozatot, a pult mögül meg hangos nemtetszés érkezett, hogy „te Jánoska, hát nem tudod magyarul a saját számodat…” Jánoska fél árnyalattal pozsgásabb lett, de lazán, nevetve közölte: nem volt ideje eddig elsajátítani a dolgot.
E „gyakorlati képzés” után hazatérve látom ám a hírfluxuson, hogy az államfő és az éppen aktuális főtanügyér egymásnak feszültek, így a téli szünidőben a tanóracsökkentés miatt. A negyedszerre is megbízott tárcavezető és az egykor tanfelügyelőként fungáló valahai fizika tanár. Két szakavatott, rendszerbeli káder. Tapasztaltak, menedzseri készségekkel bíró közszereplők. Hirtelen kalkulálni kezdek: mennyit kóstál ez a mérkőzés nekünk, szülőknek, nebulóknak és a nemzet napszámosainak. Vajon a végén mire jutnak?
Van három tippem: 1.) ejtik az egészet, mert nem bírnak egymással, 2.) végrehajtják a statisztikákban kimutatható, de érdemi változást nem generáló óraszámcsökkentést, miközben a tananyag mennyisége változatlan marad és 3.) alaposan elemzik a helyzetet, szimulációs gyakorlatok révén kiköbözik a legoptimálisabb variánst (akár a mobilbérletek terén), és azt alkalmazzák majd. Ez utóbbi, mely nyilván több „costot csinál”, mint az első két változat, s ezért egyben a legkevésbé esélyes, nos, a harmadik lenne szakmailag a legkifizetődőbb, de hát sok a munka s a bajlódás vele, és nem is menne olyan simán, mint a románul elhadart mobilszám.
