Mi terem ma egy grófi udvarban?

Ismételten összeszedték a szemetet önkéntesek a Kornis-kastélyból

Mi terem ma egy grófi  udvarban?
Szerencsésnek mondhatná magát sok település, ahol több száz éves kastély, vár vagy udvarház teszi érdekessé és értékessé a helyet, amely felkeltheti a turisták figyelmét is, akiknek odalátogatása csak előnnyel szolgálhat egy kis település életében. Szentbenedek is büszke lehetne a Kornis-kastélyra, az értékes műemlék épület azonban jobb sorsra érdemes: úgy tűnik, a környék lakói főként szeméttelepnek használják. Az utóbbi években az Örökségünk Őrei vetélkedő alkalmával került a szamosújváriak és a désiek figyelmébe a kastély, ahol több rendezvényt szerveznek. De a hely kitakarításával is a désiek, szamosújváriak, a válaszúti Kallós Alapítvány diákjai, a Téka szórványkollégium, a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum diákjai, valamint a cserkészek foglalkoznak, de hiábavaló az igyekezetük, mert minden alkalommal szemétdombok, széttört kukák fogadják őket. Április végén ismét közös takarítást szerveztek a lélekben örökbefogadott kastélyudvaron.

Szamosújvártól 12, Déstől 5 kilométerre van a Kornis család szentbenedeki kastélya – illetve a kastélynak már csak romjai –, valamint az az épületegyüttes, amely mellett senki sem megy el közömbösen. A Kornis család birtokába 1600-ban került a kastély, és e helyen Erdély egyik legszebb reneszánsz kastélya állt egykor. 

A faluba beérve minden tekintet az impozáns kaputoronyra szegeződik, amely aránylag épen megmaradt, s ezáltal a kastély szimbólumává is vált. A család címerállata az unikornis, kőből formált két alakja a kaputorony előtti hídra került még a 18. században. Az unikornisok őrizték a kaput addig, amíg önmaguk is védelemre nem szorultak. A bútorok, könyvek, kövek után a kőből faragott egyszarvúakat is ellopni készültek... Ekkor kerültek biztonságos helyre. Hogy meddig? Szeretünk a restaurálás gondolatával kacérkodni, ám ez egyre inkább álomnak tűnik... Visszaröpít a valóságba a kaputoronyban és körülötte levő juhnyáj hangja, szaga. A várárkon egy fia ellenség sem jönne át, megvédi a sok szemét, bozót… 

A désiek és szamosújváriak ismerték a kastélyt, néha kilátogattak oda. Először a webkastély vetélkedő során kutatták a diákok a történelmét, majd igazán ismertté a környékbeli fiatalok számára az Örökségünk Őrei vetélkedő során lett. A szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum (akkor még Magyar Tannyelvű Líceum) diákjai szimbolikusan örökbe fogadták a Kornis-kastélyt, amely egy fontos lépésnek bizonyult. A vetélkedő során rengeteg lehetőséget használtak a népszerűsítésre, amelyről a Facebook-oldalukon mindig hírt adtak. Bevonták a tevékenységükbe kisebb társaikat is, így minden szamosújvári diák ismeri már a Kornis-kastélyt. Első évben megnyerve a vetélkedőt, Brüsszelig vitték a műemlék jó hírét. A sikeren felbuzdulva, a Téka Alapítvánnyal közösen több rendezvényt szerveztek és szerveznek mai napig. A kastélynap, illetve a novemberi Magyar Szórvány Napja évente került megrendezésre (idén online formában is), és ilyenkor mindig takarítással kezdődött a rendezvény. 

Már a vetélkedő első évében (2017) a takarítás, a kukák vásárlása köré szerveződtek a tevékenységek. Évente takarították az udvart a désiek, a szamosújváriak, a válaszúti Kallós Alapítvány diákjai, a Téka szórványkollégium, a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum diákjai, valamint a cserkészek. Mégis, mindegyre az üres, részben tönkretett kukák és a rengeteg szemét fogadja a látogatókat. 

A továbblépéshez hozták létre a Kornis Egyesületet, amelynek elnöke Géher Ferenc örökös, az egyesület célja pedig a kastély új célokra történő felújítása. Kérésére tavalytól nagyméretű plakát hirdeti a kastély oldalán, hogy magánterület. 

Hétvégeken focimérkőzések, autós találkozók színhelye a kastélyudvar. A helybéliek ide járnak kikapcsolódni, szórakozni, hisz a tulajdonos jóvoltából 15 évig ingyen használhatják a különböző helyi fociklubok a futballpályát, és ezért a község adómentességet biztosít a kastélynak. Nem titkolt cél, hogy ezzel kialakítsák, növeljék a helybéliek felelősségérzetét. Hiszen immár öt éve a probléma ugyanaz: kitakarítják az udvart, de néhány hónapra rá ismét ugyanolyanná visszaváltozik, a helyiek szemétlerakó helynek használják, bár az elöljárók szerint a faluban megoldották a hulladék-elszállítást. Sajnos, a vezetők szemet hunynak a probléma fölött, populista húzás vagy nemtörődömség miatt. Sajnos a focipálya ingyenes használata sem hozta meg a várt eredményt. A szentbenedekiek rendszeresen feltöltik szeméttel az udvar közepén álló kutat, a várárkot, a falak mellé leborítják a háztartási hulladékot. 

Az A kategóriás műemlékként nyilvántartott épületet sok belföldi és külföldi turista keresi fel, első benyomásuk pedig mindig a sok szemét látványa. Ez sem zavarja a helyieket, és nem tudni, hogy igénytelenség vagy szándékos rosszindulat az oka annak, hogy ismételten szeméttel töltik meg a kastélyudvart.

A kastély a román közösség számára sem közömbös. A kolozsvári filharmónia, a történeti múzeum és a Romania Muzical Rádió is bekapcsolta a kastélyt a High Classic Transylvania sorozatába, amelynek lényege, hogy a műemlék bemutatása mellett az épület keletkezésének korában szerzett klasszikus zenét is megszólaltattak. Azonban az sem hagyható szó nélkül, hogy egy környékbeli manele énekesnő szintén ott forgatott videóklipet, grófnőt alakítva az udvaron… Azzal indokolta a helyszín választását, hogy nagyon tetszik neki. 

Az udvar közepén álló kút is tele volt szeméttel (fotó: Riti Attila)
Tavaly novemberben elemi iskolások számára rajzverseny, általános iskolások számára ötletbörze szervezésével („Mit tennél, ha tied lenne a Kornis-kastély?”), online formában ünnepeltük a Magyar Szórvány napját. Akkor arra bíztattuk a családokat, hogy látogassanak ki a kastélyhoz. Kisebb csoportokban kirándulva szomorúan tapasztaltuk, hogy a kukák üresek, sőt megrongálták őket. A szemét pedig visszafoglalta a kastélyudvart…

A napokban a kastély tulajdonosát a Let’s Do It, Romania munkatársai feljelentették a környezetvédelmi őrségnél, amely felszólította a terület megtisztítására. Április 29-én a dési és szamosújvári önkéntesek, a Téka Alapítvány munkatársai, a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum tanárai és diákjai, Balla Ferenc megyei tanácsossal együtt, ismét sok zsákot töltöttek meg a kastély udvarán összeszedett hulladékkal. Több résztvevőt egyelőre nem lehetett mozgósítani a járványhelyzet miatt, de remélhetőleg nem is kell ezután. Ezúttal is, mint az eddigi takarítási akciók során, a község alpolgármestere elszállíttatta az összegyűjtött szemetet. Elindult ugyanakkor egy párbeszéd is arról, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a kastélyudvar ne szemétdombbá váljon. 

Köszönet illeti a takarításban résztvevőket, és remélhetőleg legközelebb a szemetelőket fogják felszólítani a hatóságok, hogy háztartási hulladékukat a megfelelő helyre dobják. A lélekben örökbefogadott kastélyunk udvara legyen a találkozás, focizás, játék, a piknikezés színhelye, ahol kikapcsolódunk a pörgős mindennapokból. Bízunk az épület, nem pedig a szeméthegy megújulásában. 

(Borítókép: Riti Attila)