Mi Atyánk, ki vagy a színházban
Vissza

Mi Atyánk, ki vagy a színházban

Tudván tudom, hogy már sokan megénekelték a Légy jó mindhalálig című musical sikerét, de miután én is végignéztem az előadást, úgy gondolom, hogy nem mehetek el mellette szó, pontosabban betű nélkül. Nem kritikusi vagy publicista szemmel kísértem figyelemmel az előadást, hanem kálvinista papként.

Meg kell mondanom, hogy már az első pillanatban elnyerte a tetszésemet a darab, hiszen nem mindennapi dolog, hogy egy színházi előadás az Úr imájával kezdődjön. Amikor a székek között felsorakozott gyerekek elkezdték mondani az imádságot, bizony a nézők közül is sokan összekulcsolták a kezüket, hisz még ha játszásiból is hangzik el, mégis a legrégebbi keresztyén könyörgésünk. Aztán a „mint a szép híves patakra” kezdetű ének csendült fel, és a 42. zsoltár dallama igazi kollégiumi hangulatot teremtett.

A musical alapjául szolgáló Móricz-regényt mindannyian ismerjük, olvastuk. A történet éppen ezért nem az újdonság varázsával hatott a nézőközönségre, hanem az örökérvényű emberi igazságok, érzelmek újraélésének a lehetőségével. Akkor is megesett a szívünk Misin, amikor tudtuk, hogy a pakkját felbontják majd, a kontóját ellopják, és a tanárok a végén nem hisznek az ártatlanságában. Igazságtalannak tűnt a fegyelmi bizottság ítélete még akkor is, ha tudtuk, hogy a történet végén minden tisztázódik majd.

A legnagyszerűbb történeteket azért szeretjük annyira, mert a jó és a rossz harca egyértelműen és világosan megnyilvánul bennük. A mai mesékben már minden egybemosódik. A szabadelvű gondolkodás rendszerében már nincs bűn vagy bűnös, minden csupán választás kérdése. Móricz regényében azonban egy pillanatig sem keveredik össze a jó a rosszal, a fekete a fehérrel, nincsen a szürkének ötven árnyalata, és ez nem véletlen. Az író sok csalódáson ment keresztül mielőtt a fájdalmait kerek történetbe foglalta. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor 1919-ben a Kisfaludy társaság kizárta őt a soraiból. Legyen szó egyházról, politikáról vagy művészetről, mindig is megvoltak és a mai napig is léteznek azok a bizonyos körök, amelyekbe csak az egyenlőbbekkerülhetnek be.

Nagyon mély tanulsága a történetnek, hogy a bűn nem korhatáros. Amennyire álszentek és képmutatók gyakran a felnőttek, néha annyira rosszindulatúak, mondjuk ki nyíltan: aljasak tudnak lenni a gyerekek. A gonosz indulatok a virtuális világban újabb táptalajra leltek. A gyerekek előszeretettel szégyenítik meg egymást nyilvánosan, a közösségi oldalakon, aminek gyakran egészen tragikus a végkimenetele. A felnőttek ahelyett, hogy példát mutatnának, elintézik az egészet azzal, hogy a gyermeknek joga van az önkifejezéshez.A rakoncátlan, sokszor agresszív gyerekek viselkedését megmagyarázzuk egy internetről ismert orvosi diagnózissal: a gyerek hiperaktív.

Ahhoz persze, hogy az Y generációnakmeg tudjuk mutatni,mi a jó, ahhoz nekünk is ismernünk kellene. Ezért időszerű a majd százéves regény színpadi adaptációja. A történet a végletekig feszíti az igazságtalanságot egy ártatlan gyermek kirekesztése által azért, mert sajnos csak így értjük meg a lényeget. Csupán az okoz számunkra igazi katarzist, akkor döbbenünk meg és gondolkodunk el mások vagy önmagunk viselkedésén, ha egy igazán ártatlan embert látunk szenvedni. Nem véletlen tehát, ha engem a színpadi előadás egy nagyon régi, több mint kétezer esztendős történetre emlékeztetett igazán.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Áradnak a folyók Kárpátalján
Migránstüntetés vonult végig Róma ...
Hosszú Katinka kiváló eredményei az ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ