Metró Kolozsváron: a Főtéren is fúrnak

Metró Kolozsváron: a Főtéren is fúrnak
Erdély fővárosa főterének északi részén is geotechnikai fúrásokat végeznek a szakemberek: a cél a leendő metró nyomvonalán végzett kőzettani felmérések év végéig tartanak.

A vállalat munkatársaitól megtudtuk: a szoros határidő miatt főnökeik arra utasították őket, hogy vasárnap is dolgozzanak.- Szinte mindenki számára szabad ez a nap, nekünk viszont dolgoznunk kell. Hiába, felgyorsították a szaktanulmányok elkészítésének ütemét, el kell végeznünk a munkát.

Közölték, a szabadtéri parkolóban elhelyezett fúrógép az elkövetkező időszakban is működni fog.

- Az utasítások alapján 35 méter mélységre kell lefúrnunk ahhoz, hogy a megfelelő eredményt érjük el.

Mint ismeretes, a kolozsvári önkormányzat illetékeseinek elmondása szerint a metró körülbelül 14 év alatt épül meg. A város nyugati és keleti részét a belváros érintésével összekötő metróvonalat 14,4 kilométer hosszúra tervezik, 14 megállója lesz. Ha a szerelvények 3 perces időközönként érkeznek, akkor óránként egy menetirányban 11 400 személy utazhat. A kolozsvári városi tanácsi határozatban az szerepel: a metró első megállója már Szászfenes község déli részén lesz, a következő a majdani regionális sürgősségi kórház környékén, majd a Vivo! bevásárlóközpontnál, aztán a metró áthalad a Monostor negyeden, érinti a belvárost, majd a keleti városszélen található IRA hídig megy.

(A borítókép a szerző felvétele)