Mese járvány idején – Sorozatot indít a Litera

Mese járvány idején – Sorozatot indít a Litera
„A koronavírus-járvány miatt ma »veszélyhelyzetet« jelentett be a kormány Magyarországon. Elmarad a könyvfesztivál, a legtöbb irodalmi rendezvény. A Litera mától történetmesélő sorozatot indít Facebook-oldalán. Kortárs írók mesélnek, naponta egy posztban és hetente egyszer”, olvasható az irodalmi portál honlapján.

A Litera szerkesztősége arra gondolt, a „veszélyhelyzet” első napjától kezdve kortárs írók történeteit osztja meg az olvasóval Facebook-oldalán. Meséket, amelyek „segítenek átvészelni ezt azt időt”, ezért arra kért írókat, küldjenek rövid, körülbelül 1-2 flekk terjedelmű mesét, rövid prózát, vagy maximum hat versszakból álló verset, „amely jólesik bajban a léleknek, erőt ad, elszórakoztat, elfeledteti a rosszat”. Nem kérték, hogy ezek az írások járványról vagy betegségről szóljanak, nem kértek új írásokat, lehetnek már megjelentek is.

„A felkérés tegnap esti kiküldése után máris temérdek mű érkezett postaládánkba. Csak néhány név, hogy kik fognak biztosan szerepelni a sorozatban: Garaczi László, Bartók Imre, Sajó László, Vámos Miklós, Bán Zsófia, Kompolthy Zsigmond, Pollágh Péter, Méhes Károly, Hevesi Judit, Lövétei Lázár László, Wirth Imre, Márton László, Péntek Orsolya, Keresztesi József, Milbacher Róbert, Szőcs Petra, Molnár Krisztina Rita, Berta Ádám, Szántó T. Gábor, Tamás Zsuzsa, Élő Csenge, Király Kinga Júlia, Kontra Ferenc és Virág Gábor”, olvasható a weboldalon.

A beérkezett műveket naponta publikálják az irodalmi portál Facebook-oldalán, a művekből hetente egyszer válogatást jelentetnek meg a Literán.

(Borítókép: John William Waterhouse: The Decameron)

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Idén nyáron indította el Privát Trianon elnevezésű programját a Litera irodalmi portál azzal a céllal, hogy összegyűjtsék kortárs írók Trianonnal kapcsolatos személyes, családi emlékeit, történeteit. A kezdeményezésben résztvevő szerzőkkel dokumentumfilm-sorozat is készült, amelyek december végéig tekinthetők meg.
KultSzínTér