Mert a rétes igen jó...

Mert a rétes igen jó...
Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére – kezdődik a gyerekdal, amelyet minden bizonnyal nem hallott még az a pártucat csendőr, aki szerdán, Románia nemzeti ünnepe alkalmából masírozott a kolozsvári parádén, nagyjából olyan szinten, mintha nem az ország legnagyobb ünnepén és egyik legnagyobb városában vonulnának fel, hanem akkor jöttek volna ki a műszakból, s indultak volna tömegesen a piacra, bevásárolni. A helyzet annyira kínos volt, hogy a csendőrség még aznap közleményben kért elnézést, és belső kivizsgálást indított.

Egyes források szerint a dobbal volt a baj: nem hallották a csendőrök a ritmust. Hát igen, a dobos is tudta, hogy a csendháborításért büntetni is szoktak ám a csendőrök – hát ugye már a nevük is mondja – ezért bánt olyan finom kézzel a hangszerrel.

De nem csak Kolozsváron tört bele a csendőrök bicskája a nemzeti ünnepbe, hanem Bukarestben is, ahol egy járókelő lefilmezte, amint a díszparádéra készülő egyik csendőr megpróbál felülni egy lóra. Fogalmazzunk úgy: nem sok sikerrel – előbb szinte a szó szoros értelmében átesett a ló túlsó oldalára, majd olyan lendületel próbálta helyrehozni a hibát, hogy lefordult a nyeregből – még szerencse, hogy a megijedt ló nem taposta el, miközben szűkszavúan csak annyit mondott: nyihaha-haha!

Szóval, ahogyan egy – amúgy most épp lovardában dolgozó – egykori kolléganőm mondaná: van baj elég. Méghogy egy csendőrnek meg kellene tudnia ülnie egy lovat? Hát hol élünk, az ezernyolcszázas években? Vagy már autóra sincs pénz? És különben is, lóval nem szabad városban közlekedni: azt a szegény 22 éves Jászvásár környéki fiatalembert is megbüntették a rendőrök, aki tavaly – jobb híján – lóháton vonult a megyeszékhely szülészetére, hogy meglássa újszülött gyermekét. Hát megérte volna szegény bukaresti csendőrnek reszkírozni egy büntetést?

Na, de térjünk vissza a kolozsvári esetre, amelyen most egy fél ország szórakozik. Merthogy az ilyen intézményekkel szemben azért vannak némi elvárások, s ugyan a csendőrök hivatása nem az, hogy díszlépésben járkáljanak le-s-fel  reggeltől estig, azért felmerül a kérdés: vajon a küldetések során is ez a szint?

Meglátásom szerint nem, s ezt sugallja az is, hogy képesek voltak kifogások keresése helyett még aznap bocsánatot kérni. A jobbá válás felé vezető úton mindig az első lépés a legnehezebb – beismerni, hogy hibáztunk.

Azért ajánlanám, ha tényleg nekilátnak a belső vizsgálathoz, ennek során mérjék fel alaposan a kantinjuk szakácsának a tudását is, hiszen lehet, az általa sütött rétessel van a baj. Például annyira rossz, hogy a szóban forgó csendőrök még véletlenül se akarták kiérdemelni...