A Német Szociáldemokrata Párt jelenlegi mélyrepülése legalább annyira köszönhető Martin Schulz kancellárjelölt gyenge teljesítményének, mint Angela Merkel csöppet sem konfrontatív taktikájának. Ez nagyszerűen megmutatkozott egyetlen televíziós vitájukban is, ahol a gazdasági vagy szociálpolitikai témák szépen elsikkadtak a migrációs válságot firtató kérdések miatt, és ebben Merkel minden korábbi baklövése ellenére verhetetlennek bizonyult. Világpolitikai tekintélye és komoly tapasztalata mindenképpen mellette szólnak, befolyását a Forbes-lista évek óta az élbolyban méri, nagy ostobaság lenne a német választók részéről a jól kipróbált biztosat egy bizonytalanra cserélni. A választási kampányában úton-útfélen Orbán-ellenes retorikát folytató Martin Schulz borítékolható kudarca nemcsak azt jelzi, hogy a német választók szerint sem elegendő a kancellári minőséghez a nyolc általános (Schulz anno érettségi nélkül hagyta ott a középiskolát, európai parlamenti elnöksége pedig nem választás, hanem politikai alku eredménye volt), hanem azt is, hogy érteni vélik Angela Merkel migrációs politikáját. Tetszik vagy sem, ez a mostani választások tétje. Merkel egyrészt ébren tartja Németország lelkiismeretét – ha kell, ő is odamondogat a rendetlenkedő magyaroknak –, másrészt jól felfogott érdekei miatt egyre szigorúbb bevándorlásellenes intézkedéseket szorgalmaz a színfalak mögött, és gondoskodik arról, hogy ezekről úgy szivárogtasson információkat, hogy a politikai korrektségén csorba ne essék. Teszi mindezt azért, mert előtte sem titok, hogy a német választók nagy arányban figyelik szimpátiával mindazt, amit a bajor Keresztényszociális Unió vezéralakja, Horst Seehofer, a feltörekvő osztrák külügyminiszter, Sebastian Kurz vagy a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor képvisel migrációs fronton. Sokat elárul egyébként a merkeli taktikáról, ahogyan szép lassan kikopott a szóhasználatából a „wilkommenskultur” kifejezés, ezzel szemben hangsúlyt kapott a kitoloncolás ügye, belügyminisztere, Thomas de Maiziere pedig épp a minap tette le a voksát a schengeni övezeten belüli határellenőrzések fenntartása mellett (!), bár ezt az Európai Bizottság kifejezetten ellenzi.
A német belpolitikát migrációs kérdésekben tematizáló Alternatíva Németországáért (AfD) pártot, amely 2013-as megalakulása óta sorozatosan produkált meglepetéseket a tartományi választásokon, ma már stabilan 10 százalék körül jegyzik, ez pedig értékes képviselői helyeket jelent majd a Bundestagban egy olyan mozgalom számára, amelyet az előző választások idején csak minden ötvenedik választó vett komolyan. Az Európai Unió reformját hangsúlyozó, kifejezetten bevándorlás-ellenes párt önmagában persze nem képes majd lényeges fordulatot kieszközölni Angela Merkel migrációs politikájában, arra viszont éppen elegendő képviselője lesz, hogy az elégedetlenek hangját fölerősítse. A német választási modell ugyanis nem olyan súlyosan torz és aránytalan, mint a francia vagy brit modell, ahol masszív támogatottsággal rendelkező pártok rekednek a parlamenten kívül. A regnáló német pártelit nyilván továbbra is karanténban tartja majd őket, ezért is fogalmaznak úgy az AfD politikusai, hogy ők lesznek az egyetlen valódi ellenzék a Bundestagban, amely az arányosságra törekvés, valamint az egyéni és listás mandátumok kiegyenlítését szolgáló szabályok értelmében idén talán a világ legnagyobb parlamentjévé dagadhat.
