Mennyivel száguldott egy sofőr az észak-erdélyi autópályán?

Mennyivel száguldott egy sofőr az észak-erdélyi autópályán?
2017. szeptember 19–24. között 32 sofőrt értek tetten a rendőrök, amint Románia valamelyik autópályáján száguldoztak. A legnagyobb sebesség 211 kilométer/óra volt, és az A3-as jelzésű, vagyis az észak-erdélyi autópályán mérték.

Az A1-es, vagyis dél-erdélyi autópályán négy sofőr bukott le 182 és 208 kilométer/óra közötti sebességgel.

A Nap autópályájaként emlegetett, A2-es jelzésű sztrádán a traffipaxok 179 és 196 kilométer/óra közötti sebességgel közlekedő sofőröket mértek be, szám szerint ötöt. Közülük egy 34 férfi ellen bűnvádi eljárás indul, miután kiderül, hogy felfüggesztett gépjárművezetői jogosítvánnyal ült volán mögé, a nő ellen pedig, aki kölcsönadta neki az autóját, szintén vizsgálat indul, mivel a törvény értelmében csak olyan személyre szabad rábízni a gépjárművet, akinek érvényes jogosítványa van.

Az említett időszakban az észak-erdélyi autópályán összesen 23 személy száguldott a megengedett 130 kilométer/óránál nagyobb sebességgel, 168 és 211 kilométer/óra közötti sebességeket mértek.

A legnagyobb sebességet szeptember 23-án regisztrálták az A3-as sztráda 17-es kilométerénél: egy 45 éves férfi 211 kilométer/órával száguldott.

A gyorshajtáson ért sofőrökre 1305 és 2900 lej közötti pénzbírságot róttak ki, és 90 napra felfüggesztették gépjárművezetői jogosítványukat.