Mennyit költenek nálunk a külföldi turisták?

Mennyit költenek nálunk a külföldi turisták?
Az idei év első kilenc hónapjában 2,211 millió külföldi állampolgár szállt meg a romániai szálláshelyeken, s itt tartózkodásuk idején összesen 5,236 milliárd lejt költöttek el – derül ki az Országos Statisztikai intézet (INS) által ma nyilvánosságra hozott adatsorokból.

A 2018. január 1. – szeptember 30. időszakban főként üzleti céllal, konferenciákra, kongresszusokra, kurzusokra, vásárokra és kiállításokra (57,3% ) érkeztek Romániába a külföldi állampolgárok – ez a kategória hagyta itt a már említett összeg 60,8 százalékát.

A második helyen 42,7 százalékkal a magánutakat találjuk, amelyek közül 67,6 százalékkal az üdülések emelkednek ki. A magánutak között tartják nyilván amúgy az üdüléseket, a bevásárlóturizmust, a kulturális vagy sportesemények iránt érdeklődőket, a rokon- vagy barátlátogatást, az orvosi kezelést, a tranzitforgalmat és más tevékenységeket.

Az üzleti célokra elköltött összegek körében a legnagyobb tételt 52,2 százalékkal a félpanziós ellátást is tartalmazó szállás jelentette – amúgy a Romániába üzleti céllal érkező turisták 91,2 százaléka félpanziós ellátást választott.

Vendéglőkben, bárokban az összeg 17,3 százalékát hagyták, vásárlásokra pedig 12,6 százalék ment el. A vásárlásra elköltött összegekből 39,4 százalékot italra és ételre fordították, ajándékokra, szuvenírekre 36,8 százalék ment el. A közlekedésre fordított összeg 49,2 százalékát autóbérelések jelentették, a szórakozásra, kikapcsolódásra költött összegek 39,5 százaléka pedig különféle belépőkre – legyen szó kiállításról, vásárról, kaszinóról, játékteremről, vidámparkról stb. – ment.

A Romániába érkező külföldi állampolgárok 48,9 százaléka utazási iroda közvetítésével szervezte meg útját, 33,8 százalékuk pedig saját szakállra utazott.

A legtöbben, 79,5 százalékuk repülővel érkezett Romániába. A saját személygépkocsi 11,2 százalékot tett ki, miközben 7,7 százalék busszal érkezett, és 1,6 százalék választott más közlekedési eszközt, például vonatot, hajót, bérelt autót, motorkerékpárt stb.