Egy vallástudományi konzultáció margójára
T. SZABÓ CSABA
A legutóbbi kerekasztal beszélgetés egy olyan témát érint, amely óriási népszerűségnek örvend immár számos diszciplínában. A migrációról és annak számos válfajáról, történelmi esettanulmányairól szóló konferenciák száma világszerte robbanásszerűen megnövekedett az elmúlt három évben. Legutóbb Laurence E. Tacoma neves holland ókortörténész és demográfus szervezett nemzetközi konferenciát az ókori társadalmak migrációjáról és az ókori mobilitás kérdéséről. Bár a konferencia számos érdekes tanulmányt szült, amely új megvilágításba helyezi az ókori (főleg görög-római) kultúrák közötti kapcsolati rendszer és népességmozgás jelenségeit, nem tért ki a bibliai népek és a Szentföldhöz köthető migráció kérdésére. Ilyen szempontból kiváló kiegészítésként szolgálhat Hans Klein előadása, amely számos példát hozott a Bibliában (Ó- és Újszövetség) említett migrációra és mobilitásra. Esettanulmányai – Ábrahám útja Mezopotámiából, József menekülése Egyiptomba, Jákob és a héberek diaszpórája Egyiptomban, Ruth példája és nem utolsó sorban a szent család menekülése Egyiptomba – olyan bibliai parabolák, amelyek a migráció teológiai üzenetén túl rámutatnak arra, hogy az ókori Izrael társadalmi, politikai, gazdasági és vallási viszonyai a migráció számos formáját kiváltották. Ugyanazt tükrözte a Jézus korába betekintést adó tékozló fiúról szóló példabeszéde, valamint a kora kereszténység mobilitását tükröző Akvila és Priszka helyzete.
Az előadását követő termékeny beszélgetésből kiderült, hogy maga a migráció fogalma igencsak anakronisztikus és felületes kategória, amely terminológiai finomításokat igényel. Ábrahám esete például a mai sajtó által „gazdasági migránsként” ismert opportunista vándor példájaként is értelmezhető, ellenben Jézus és szüleinek menekülése Egyiptomba egy krízis és életveszélyes helyzet előli szükségszerű menekülés kiváló példája. Fontos elkülöníteni a migráció időtartamát is: vannak hosszú távú vagy vissza nem fordítható migrációs hullámok (amikor az egyének és csoportok végérvényesen elhagyják komfortzónájukat és új világot választanak otthonukká – Jákob és a héber diaszpóra Egyiptomban) és rövid távú migrációk (a Szentcsalád példája). A bibliai példák rámutatnak ugyanakkor a „más” és az „idegen” vallásos csoport (héberek) integrációs problémáira egy radikálisan más vallási struktúrával és jogrendszerrel rendelkező államban (Egyiptom) és az állam, mint intézmény reakcióira a vallásos pluralizmus és ebből fakadó konfliktus kezelésére. Klein előadása egyébként egy olyan témát feszeget, amely ma óriási népszerűségnek örvend elsősorban teológiai és ökumenikus fórumokon. A Ferenc pápa felhívására pozitívan reagáló egyházi szervezetek sorra adnak ki köteteket, amelyek a migráció bibliai előképeivel igyekszenek a nagyközönséget tájékoztatni a fogalom sokszínűségére és bonyolult mivoltára. Legutóbb például Lucila E. T. Luna „Migráns történetek a Bibliában” címmel adott ki egy vaskos könyvet a témában.Konfliktuskezelés: párbeszéd és farkasszem-nézésStefan Tobler svájci származású szebeni teológus a vallásközi párbeszéd modelljeit mutatta be Peter L. Berger megközelítésében. A neves német vallásszociológus és teológus „Dialog Zwischen Religiösen Traditionen in einem Zeitalter der Relativität” című kötetében a vallások közötti konfliktusokat 5 párbeszéd-formában látja megoldhatónak, feloldhatónak. Ezek kitérnek az empatikus dialógusra – amire jó példa a Németországban már gyakorolt 4 perces farkasszemet nézés, amely a menekült és a német állampolgár közötti mély, empatikus kapcsolatot azonnal feloldja és elmélyíti. Egy másik példa a politikai dialógus, amikor az állam közvetít a vallásos csoportok közötti párbeszédben és a politikai diskurzus részévé emeli ezt a konfliktust. Nem utolsó sorban kiemelendő ugyanakkor az akadémiai dialógus is, amelyre ez a konzultáció is jó példa.
A kolozsvári eseményen - számomra meglepő módon – valódi dialógus és tudományos diskurzus tudott felépülni ortodox, görög-keleti, református, lutheránus, római katolikus teológusok, pszichológus, vallástörténész és médiakutató között. A felekezeti és interdiszciplináris párbeszéd elősegítette a fogalmak és problémák értelmezésében felmerült problémák megoldását és termékeny vitát szült. Ezt a tudományos életben ma már számos helyen alkalmazott interdiszciplináris és ökumenikus akadémiai párbeszédet azonban feltétlenül át kell emelni a médiába: a vallásos fanatizmus (keresztény és iszlám) egyaránt a médiában és az interneten, mint foucault-i harmadik térben (thirdspace) terjed. Ennélfogva az ellenpólust, a vallásos dialógust, az iszlám tudományos népszerűsítését és a kortárs társadalmi problémák közvitáját ki kell emelni a tudományos elefántcsonttoronyból és átvinni a nagyközönség legfőbb kommunikációs csatornáiba: Facebookra, twitterre, youtube-ra, internetre, újságokba, blogokba, televízióba.
Legalább újrahatározzuk gyökereinketPeter L. Berger liberális ötlete a vallásközi párbeszéd válfajaira persze sok pontban támadható is, ahogy ez a kolozsvári beszélgetésből is kiderült. A hozzászólók egy része hangsúlyozta, hogy feltétlenül szükség van a határok meghúzására: meddig mehetünk el a toleranciában, meddig nyithatunk a párbeszédre és mi van akkor, amikor a másik fél nem hajlandó erre? Berger erre aligha tud hathatós megoldást javasolni, azonban az a kolozsvári vitából kiderült, hogy az iszlám Európába történő térhódításának a számos problémán túl, pozitív hatást is gyakorol: közvitára helyezi ismét az immár nyolcvan éve élő „Nyugat válságát”, Európa jövőjének kérdését és az európaiság alapgondolatát is. Az iszlám, mint ellenpólus megjelenése a kortárs narratívákban elősegítette a keresztény ökumenikus párbeszédet és talán felgyorsíthatja az „európaiság” gyökereinek újradefiniálását. A keresztény felekezetek elsősorban Jézus személyét, mint intézmények és állami struktúrák fölött álló entitásban látták a megoldás kulcsát, hisz az ő vallásos üzenete és teológiája az, amely gyökereiben összefogja az összes európai államot és a társadalom döntő többségét és ugyanakkor kapcsot is jelent a Koránt ad litteram értelmező muszlim közösségekkel, ahol Jézus maga is nagy tiszteletnek örvend. Jézus példája pedig a szeretet-teológia alappéldájaként válasz lehet a megoldás felé.
A média felelősségeKiváló összefoglalót hallhattunk Vincze Hanna Orsolya médiakutatótól a menekültekről és azok vallásáról szóló, a kortárs sajtóban megjelenő narratívákról és terminológiákról. Vincze szerint a menekült-válság előtérbe hozta a vallásosság problémáját egy ma már alapvetően szekuláris térben (Európa) és ennek érdekes következményei lehetnek úgy az állami, politikai, mint társadalmi apparátus jövőjében is. Esettanulmányai felhívták a figyelmet arra, hogy amikor a sajtó az emberek félelmére apellál, azonnal a valláshoz fordul és az iszlámot (egyes számban!) mint a gonosz, a félelem forrását hangsúlyozza. Vincze Orsolya kutatási kérdésként vetette fel, hogy az iszlám erőteljes jelenléte Európában hozzájárulhat a civil szféra, illetve a vallás közéleti szerepének újraértelmezéséhez. Kiemelte azt is, hogy angol nyelvű források (például az angol nyelvű Al-Jazeera) elítéli a „migráns” szó használatát is. A hajókon százszámra útra kelő, kamionokban megfulladó és fél kontinensen át vándorló embereket nem nevezhetjük egy üres és felületes szóval „migránsnak”, hisz a kifejezés dehumanizálja a menekülteket és a szélső-jobboldali radikalizálódásnak kedvez. Ahogy Stark Tamás történész is kiemelte nemrég a HVG-nek adott interjújában: a migránsozás ma kezd átmenni ugyanabba a veszélyes diskurzusba, ami a húszas és harmincas évek Európájában a zsidózás formájában megjelent. Sokaknál ez csupán szalon-antiszemitizmus volt, „Zeitgeist”, kordivat ám mégis, ez a kordivat jelenléte tudta legitimizálni a negyvenes évek genocidumát. A példa lehet, hogy sarkított, ám az tudományos tény, hogy a nyelvi diskurzus egy első lépés a radikalizálódás felé. A sajtóorgánumoknak ennélfogva óriási szerepe van abban, hogy a nagyközönség milyen képet alkot a migráció komplex jelenségéről. Ezt ismét az elefántcsonttoronyból kimászó akadémiai diskurzus tudná ellensúlyozni.
Le kell ülni a menekültekkel beszélgetniAz utolsó előadó, Illyés Magda valláspszichológus két modellt mutatott be a konfliktus-kezelésre és a vallásos identitás dinamikájára. Az egyik modell Albert Ellis neves amerikai pszichológus konfliktus-kezelési modellje volt, a racionális-emocionális viselkedésterápia. Eszerint egy esemény (jelen esetben a menekültválság, az iszlám beáramlása Európába) két reakciót válthat ki: irracionális vagy racionális gondolkodást. Az irracionális gondolkodás – amely jelenleg sajnos az európai társadalom többségére jellemző – egy eseményt általában apokaliptikus képként érzelmez („ezt nem tudom megoldani”, „ez szörnyűséges”, „ez a világ romlásához vezet”) és feszültséget, szorongást okoz. A szorongás leküzdését pedig vagy elfojtás és különböző projekciók által igyekszenek megoldani, vagy a fundamentalizmushoz, radikalizmushoz, szélső-jobboldali autoriter erőkhöz fordulnak. Ezt használják ki a populista hatalmak és politikusok, akik most virágkorukat élik Európában. Ezzel szemben, a racionális gondolkodás a probléma értelmezésére fókuszál. Természetesen, a racionálisan gondolkodók is kételyeket éreznek a migrációs krízis láttán. Ez természetes reakció, hisz félünk. Ám a félelem leküzdésének racionális stratégiája itt a „coping”, azaz a megküzdés. Ennek számos válfaja ismert, de mind a szembesüléssel, a probléma megismerésével kezdődik. Le kell ülni egy menekülttel beszélgetni. Meg kell hallgatni egy tucat előadást az iszlám vallás változatosságáról, válfajairól, ezerféle arcáról. Meg kell érteni a migráció számos válfajának okait. Meg kell érteni, miért nem tud több embert befogadni Libanon vagy Jordánia vagy miért nem kívánkozik senki Szaúd-Arábiába menekülni. Ezek a coping módszerek segítenek abban, hogy a félelem ne váltson át szorongásba, ami egyenes út az autoriter hatalmak felkarolására.
A valóság több árnyalataIlyés Magda ugyanakkor bemutatta David Wulff valláspszichológus Paul Ricoeur filozófiájára épülő modelljét. Ez a mátrix az individuum és a közösségek hitét két dimenzió, a transzcendes elfogadása vagy elutasítása, illetve a vallási szövegek szó szerinti vagy szimbolikus értelmezése alapján négy kategóriába sorolja: a vallásos szövegeket szó szerint értelmező és az isteni világot a mindennapjaiba beépítő ortodoxia, a vallásos szöveget szó szerint értelmező és az istenit az életéből teljesen kizáró ateizmus , a transzcendenst kizáró, a vallásos szövegeket szimbolikusan értelmező külső kritika, és legfontosabbként, a transzcendenst elfogadó, a vallásos szövegeket szimbolikusan értelmező második naivitás. Ez a skála, ha úgy tetszik egy jó lehetőség arra, hogy úgy a „keresztény Európát”, mint az „iszlám migránsokat” sokkal árnyaltabban lássuk. Egyrészt, nem beszélhetünk egységes keresztény Európáról. Aligha hozható egy kalap alá a protestáns liberális Hollandia az ortodox Romániával vagy Görögországgal, vagy a kortárs Magyarországgal. Ezek a fluktuációk és változások jól mutatják, hogy nemcsak közösségi, felekezeti szinten, de egyének szintjén is óriási különbségek vannak köztünk, keresztények között is. Ugyanez érvényes az iszlám hívőkre is. Wulff tipológiája segíthet abban, hogy ne általánosítsunk, illetve megérteti a fundamentalizmus hátterét.
A Biblikus Központ által szervezett konzultációra sajnos nem kapott meghívást a kolozsvári muszlim közösség egyetlen képviselője sem. Remélhetőleg, hogy az ilyen, kiváló alkalmak a közel jövőben nemcsak egy tudományos kerekasztal beszélgetést fognak eredményezni, hanem az erdélyi sajtó és szociális médiák által is közvetített nyílt vitára is precedenst adnak. A TED Talkhoz hasonló kiváló közoktatási módszerek ma már virágkorukat élik, így ennek meghonosítása Erdélyben lassan, de biztosan új perspektívákat nyithat úgy a felekezetközi, mint vallástudományos párbeszédre és az emberek világszemléletének megváltoztatására is.
