Meleșcanu: törvénytelen feldarabolni egy országot anélkül, hogy tárgyalnának vele

Meleșcanu: törvénytelen feldarabolni egy országot anélkül, hogy tárgyalnának vele
Teodor Meleșcanu külügyminiszter szerint törvénytelen eldönteni egy ország feldarabolását anélkül, hogy tárgyalnának az illető ország kormányával, az egyedüli olyan szervezettel, amely megtestesíti az állam szerkezetét.

A diplomácia vezetője a NATO parlamenti közgyűlése Bukarestben megrendezett 63. ülésszakának egyik bizottsági ülésén tartott előadása során, szombaton ismertette Románia álláspontját a katalán népszavazásról.

Meleșcanu szerint Románia részéről ez elvi álláspont, amely egyaránt érvényes Koszovó és Metohija (a függetlenségét 2008-ban kikiáltó egykori jugoszláv autonóm tartomány szerb elnevezése), Katalónia, vagy Kurdisztán esetében.

"Következésképpen mi kitartunk álláspontunk mellett, függetlenül attól, hogy mi történik Európa vagy a világ más tájain, és nagyon reméljük, hogy európai uniós, illetve más szervezetekhez tartozó partnereink megértik, hogy álláspontunk olyan elveken nyugszik, amelyeket érvényesítenünk kell, ha tiszteletben akarjuk tartani a nemzetközi jogot" - magyarázta a külügyminiszter. Az EU tagállamai közül Románia, Spanyolország, Görögország, Szlovákia és Ciprus nem ismerte el Koszovót független államként.

Meleșcanu szerint az utóbbi hónapban pozitív elmozdulást hozott a nyugat-balkáni térségben a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd. Úgy vélekedett: a legjobb megoldás az, ha a Nyugat-Balkán integrálódik az Európai Unióba és a NATO-ba. A külügyminiszter szerint az Európai Uniónak Bosznia-Hercegovinával is meg kell kezdenie a csatlakozási tárgyalásokat, ezzel is belső megegyezésre bátorítva az országot alkotó közösségeket.

Dél-Kelet-Európa biztonságáról tartott előadásában Meleșcanu a Fekete-tengeri erőegyensúlyra is kitért. Úgy értékelte: ez felborult azzal, hogy a Krím-félsziget elcsatolása után Oroszország a korábbinál lényegesen nagyobb katonai erőt összpontosított a térségben, amelynek következményei szerinte a földrész keleti részére, a mediterrán térségre, a Fekete-tengerre és Szíriára is kihatnak.

"Romániát ez aggasztja, ezért azt szeretné, hogy a NATO nagyobb figyelmet fordítson a fekete-tengeri országok biztonságára" - mondta a külügyminiszter.