Melegfelvonulást és ellentüntetést is tartottak Bukarestben

Melegfelvonulást és ellentüntetést is tartottak Bukarestben
A járványügyi korlátozásokban meghatározott létszámkorlátozást elutasítva, több ezer résztvevővel tartották meg szombaton Bukarestben az LMBT-közösség hagyományos utcai felvonulását, előtte pedig az Új Jobboldal Párt rendezte meg szintén hagyományosnak számító tiltakozó megmozdulását, a homoszexualitás és a genderideológia népszerűsítése ellen.

Mint ismeretes, Bukarest önkormányzata eredetileg nem járult hozzá, hogy a Bucharest Pride-ot a hagyományos útvonalon, a Victoriei/Győzelem sugárúton rendezzék meg, arra hivatkozva, hogy a térséget a nyári időszakban sétálóövezetté alakítják minden hétvégén, de a melegfelvonulást szervező Accept egyesület nem volt hajlandó más útvonalat elfogadni, és végül elérte, hogy a melegfelvonulás miatt szombaton felfüggesszék a városháza vakációs programját.

Az Accept azt is megtagadta, hogy a felvonulás létszámát úgymond egy „egy utcai keresztelő” méretére, vagyis a hatályos járványügyi előírásokban előírt ötszáz résztvevőre korlátozzák. A román média becslése szerint idén mintegy hétszer ennyi – többnyire kirívó öltözetű és frizurájú, élénk színű ruhákban táncoló, szivárványszínű óriászászlót hordozó – demonstráló vonult fel Bukarest belvárosában.

A korábbi időpontban és más útvonalon rendezett, a Normalitás menete elnevezésű ellentüntetésen több százan követelték, hogy Románia ne legalizálja az azonos neműek házasságát, élettársi kapcsolatuk bejegyzését, vagy azt, hogy gyerekeket fogadhassanak örökbe. A résztvevők egy része ortodox ikonokat és román nemzeti színű zászlókat hordozott, mások Románia nem Szodoma, Ne terjesszék a genderideológiát az iskolákban feliratú táblákat emeltek a magasba.

Mindkét tüntetést jelentős rendőri erőkkel biztosították, incidensekről nem érkezett jelentés.

A hatályos alkotmány nem zárja ki a melegházasság hivatalos elismerését, ugyanis a „házaspárok önkéntes elhatározásával alapított család” fogalmát használja, de a 2011-ben hatályba lépett új román polgári törvénykönyv egyértelműen leszögezi: házasságot csak egy férfi és egy nő köthet. A bukaresti parlament többszöri nekifutásra sem fogadott el olyan törvényt, amely legalizálná az azonos neműek élettársi kapcsolatát.

Mint ismeretes, egy polgári kezdeményezés nyomán 2018-ban népszavazást is tartottak a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról – megakadályozandó a melegházasság későbbi legalizálását – a referendumon azonban a részvétel nem érte el a 30 százalékos érvényességi küszöböt.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A politika jelentősen megváltozott az elmúlt másfél évtizedben, és egyre nehezebb karizmatikus vezetőket találni a jelöltek között, ami atipikussá teszi a választásokat. A bukaresti főpolgármester-választásnak mindig nagy presztízse volt, hiszen nem is olyan régen úgy emlegették a főpolgármestereket, mint az elnöki tisztség várományosait. Mára ez is jelentősen megváltozott, ugyanis olyan jelöltek közül kell választania a fővárosi választónak, akikről nem feltételezhető, hogy valaha államelnökké lépnek elő.
Belpol