Megújult iskola, melegebb tantermek a zsoboki iskolában

Megújult iskola, melegebb tantermek a zsoboki iskolában
A Zsoboki Gimnáziumi Iskola jelenleg a Szilágy megyei Almás völgyében, 60 km-es körzetben az egyetlen magyar nyelvű szórványoktatási központ. Amikor a településen 1994-ben újra indult a magyar nyelvű oktatás, az állam által biztosított ingatlanban nem volt elegendő tanterem minden csoport/osztály számára, ezért a Zsoboki Református Egyházközség felépített egy épületet, amely azóta is az oktatás helyszínéül szolgál. Az egyház nemcsak az épületet biztosítja bérmentve, hanem a működési kiadásokat is fedezi. Teszi mindezt azért, mert a községi önkormányzati hivatal bevallása szerint nem tudja újabb oktatási épület anyagi kiadásait fedezni. Ebben az épületben zajlik az óvodai csoport és az elemi osztályok oktatása, és itt kapott helyet a tornaterem is.

A több mint két évtizede felépített épület azonban felújításra szorult, és az iskola pedagógusai összefogással kívánták ezt a helyzetet megoldani. A felújítást célzó kezdeményezéshez csatlakoztak a településen működő szervezetek nemcsak anyagiakkal, hanem kétkezi munkával is. A melegebb tantermek érdekében korszerűsítették a fűtésrendszert, kicserélték a nyílászárókat és megejtették az épület külső szigetelését. A több ezer lejes beruházást önerőből illetve különböző pályázati kiírásokon elnyert összegekből fedezték.  

A munkálatok 2019 áprilisában kezdődtek, amikor a tavaszi szünetben a fűtésrendszert újították fel teljesen, amelynek költségeit a 2019. február 16-án megrendezett jótékonysági bálon begyűlt összegből fedezték. Ezután felmerült, hogy hogyan tovább kérdése, hiszen ahhoz hogy a meleg ne vesszen el, szükség volt a nyílászárók cseréjére és az épület szigetelésére is.

Istennek gondja volt a további költségek fedezésére, hiszen a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Erdélyi Református Egyházkerület, valamint Zsobok testvértelepülése – Páty – , támogatása révén összegyűlt az az összeg, mely elegendő volt a munkálatok folytatásához. Így 2019. június 13-án megérkeztek a nyílászárók és a bejárati ajtó, aztán augusztus és szeptember folyamán az épület külső szigetelését és színezését is befejezték.

Az iskolaépület külseje teljesen megváltozott és a benti hőmérséklet is jelentősen javult. Köszönet illet minden szervezetet és magánszemély, aki 2019 februárjától szeptemberéig valamilyen módon hozzájárult a tervek megvalósításához.

Az elkövetkezőkben a tantermek, a lépcsőház és egyéb helyiségek barátságosabbá tételére törekszünk, amelyhez remélhetőleg az Úristen ismét rendel támogatókat.

 Zsoboki Gimnáziumi Iskola