Megszámoltatná a medvéket a környezetvédelmi miniszter

Megszámoltatná a medvéket a környezetvédelmi miniszter
Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter ma azt mondta, projektet indít a romániai medvék felleltározásáért, hogy az állomány egy részét, a nagykövetekkel történő egyeztetések után, más országokba telepítsék át őket.

„Romániának nincs világos leltárja erről a fajról (a medvéről – szerk. megj.) Csak szóbeli információink vannak minden helyi vadállományról. Tudjuk, hogy nagyjából 7000 példány létezik, de úgy tűnik, a valós szám ennél sokkal nagyobb. Ezért uniós támogatással, illetve a Román Akadémiával és egyéb kutatási intézménnyel és intézettel közösen projektet írunk, amelynek segítségével leltárba vesszük, chippel látjuk el, és megvédjük ezt a fajt. Az intézkedés célja, hogy a medve többé ne támadjon emberre. Tárgyaltunk egyes nagykövetségekkel is, olyan országokkal, ahol volna lehetőség ezeknek a medvéknek a rezervátumokban történő elhelyezésére, például azért, mert ott nincs medvepopuláció” – magyarázta el a szenátus környezetvédelmi bizottságának ülésén Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.

A miniszter szerint elsősorban a fiatal medvéket vihetik majd külföldre.

„Már előrehaladottak a tárgyalások. Tartjuk a kapcsolatot a nagykövetségekkel” – jelentette ki.

Hozzátette: a „sokat vitatott” közbelépési rendelet nyomán a 140 példányt tartalmazó kvótából egyetlen medve befogását sem hagyták jóvá.

„Elkezdtek beérkezni a kérések, a rendeletben szereplő eljárás mentén, tehát minden helyi döntéshozó minden adatot továbbít a biológiai sokszínűségért felelős igazgatóságnak, amely kiadja a rendeletet a közbelépésre. A 140 fős kvótából egyelőre egyetlen példány befogását sem engedélyezték” – zárta szavait a miniszter.

A kvóta arra vonatkozik, hogy 2017 végéig hány nagyragadozót lehet befogni vagy áthelyezni. Jövőre újabb kvótát hagynak majd jóvá.

Július 15-én csaknem ötszáz Brassó, Hargita, Kovászna és Maros megyei ember, köztük több polgármester és megyeitanács-elnök tüntetett a környezetvédelmi minisztérium előtt, hogy felhívja a figyelmet a megyékben élő medvék túlszaporodása okozta helyzetre. A tüntetők szerint a nagyragadozók veszélyeztetik az ottaniak életét.