Megnyitotta kapuit a kisiskolások előtt a hidelvi Grund

Megnyitotta kapuit a kisiskolások előtt a hidelvi Grund
Az ANYÓ (a nyári óvoda) program mellett az Argumentum Nostrum Egyesület, hiánypótló nyári vakációs programként idéntől a kisiskolás korosztály számára is beindította új programját, a Grundot. Összesen 17 csoportba fogadják a kisiskolás jelentkezőket 3 helyszínen, különböző periódusokban, augusztus 30-ig. Júniusban a Tóvidéki Református óvoda épülete adott otthont a Grundnak, de ezzel párhuzamosan és július első két hetében a Kozmutza Flóra hallássérültek speciális iskolájában játszhattak a Grund programba iratkozó kisiskolások. A hidelvi Református Kollégium Szakiskolája jóvoltából a Grund teljes július és augusztus hónapokra nyitotta meg kapuit az előkészítős, elsős és másodikos gyermekek előtt is.

„A kisiskolások nyári foglalkoztatása problémát jelent a dolgozó szülőknek, hiszen még nem annyira önállóak, hogy otthon maradhassanak felügyelet nélkül, de nincs vagy csak nagyon kevés és költséges lehetőség van arra, hogy táborokban vegyenek részt. Mivel Kolozsváron számos olyan fiatal alapított családot, akik távol élnek szüleiktől, ezért a nagyszülői felügyelet sem elérhető minden esetben. Ezért tartjuk fontosnak azt, hogy a kisiskolásoknak is tartalmas foglalkozást és felügyeletet biztosítsunk programjaink keretében. Így született meg a kisiskolások játszóterének ötlete és valósult meg a Grund, ahol a gyermekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, énekelhetnek, társasjátékozhatnak és játszhatnak a szabadban, távol az elektronikus kütyük és a televízió vonzásától” – fogalmazta meg a Grund célját Fekete Emőke, a program ötletgazdája és szervezője.

Július első hetében a Református Kollégium Szakiskolája adott otthont 25 kisiskolásnak, akik Gózner Gabriella, Tolnay Eszter pedagógusok, valamint Tőkés Renáta és Erdei Debóra önkéntesek irányításával, nagy lelkesedéssel merültek bele a bábkészítés és a bábszínházszervezés feladatköreibe.

Nagyon tetszett a gyerekeknek egy ilyen jellegű, korukhoz méltó kihívás: egy igazi bábelőadás megszervezése, a teendők átgondolása, a bábok, díszletek elkészítése, meghívók megírása és kézbesítése, az élőadás kivitelezése, egészen a közönség székeinek berendezéséig.

A heti téma, a Furcsa Borcsa, virágokat ültetgető kertész-boszorkány meséje kapcsán, alkalmuk volt vendégül látni és egy tartalmas napot együtt tölteni Macalik Kunigunda, Pénzes Janka, Rés Katika, Szabó Csilla, biológusokkal, a NECC – Nature Education Center csapatával. Tőlük, interaktív, játékos és rendkívül szemléletes biológia lecke keretében nagyos sok érdekes dolgot tudtak meg a növényekről, a nagyítón és mikroszkópon keresztül egészen új világ tárult a szemük elé.

A gyermekek nagy izgalommal készültek a pénteki témazáró előadásra, amelyre a szülőket is meghívták. Nagy sikere volt Döbrentei Ildikó, Furcsa Borcsa című, kedves kis meséjének. A gyerekek büszkén, az örömtől dobogó szívvel, igazi bábszínészként hajoltak meg a közönség vastapsára. A foglalkozásokon készült fényképeket, és az előadás felvételét a szervező egyesület Facebook (Anyó – a nyári óvoda) oldalán tekinthetik meg az érdeklődők.

A további hetekben is érdekes témákkal várják a Grund pedagógusai a gyermekeket. Agyagozásban, fafaragásban, nemezelésben, fonásban, gyöngyfűzésben és barkácsolásban lesz részük a kisiskolásoknak minden hétköznap 9-től 17 óráig.

A programot a kolozsvári és Kolozs megyei önkormányzat, valamint a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatja a Bethlen Gábor Alapon keresztül.

Gózner Gabriella, pedagógus