Megnyílt a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Több mint száz program várja az érdeklődőket

Megnyílt a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló, több mint száz programmal várja az érdekélődőket a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, Erdély legnagyobb magyar könyves szakmai rendezvénye.

„Slammerek nyitották meg a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, kissé pimaszul, de egyáltalán nem szemtelenül mutatva rá az olvasás, a nyomtatott könyvek megbecsülésének a fontosságára. A szervezők tudatosan kihagyták a monoton köszöntőket, szavalatok, köszönetnyilvánításokat. A slammerek rímes, szellemes gondolatokban foglalták össze mindazt, ami várja a vásározókat ezeken a napokon, Adytól Kós Károlyig, Vámos Miklóstól Sütő Andrásig, versektől kalandregényig találhattok olvasnivalót”, olvasható a könyvvásár honlapján.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában csütörtöktől vasárnapig tartó, Románia egyik legnagyobb könyvvásárának számító rendezvényen több mint negyven erdélyi és magyarországi kiadó, valamint könyvkereskedő vesz részt. A vásárlók több ezer könyvcímből válogathatnak.

Az idei díszmeghívott a Jelenkor Kiadó és szerzőik: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba, akiknek külön estjük lesz.

A kiemelt programok között szerepel az Erdély csodái című fotókiállítás, valamint A mai magyar női próza címet viselő beszélgetés, amelynek házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. A meghívottak Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa és Szeifert Natália.

Az előző évek hagyományához hűen több színházi előadás és koncert is lesz. Idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadását mutatják be Marosvásárhelyen, amelynek rendezője Silviu Purcărete. A könyvvásáron a Kaláka és Lackfi János ad két koncertet, valamint a WH együttes és Nádasdy Ádám bemutatja a Shakespeare's Sonnets and Songs című produkciót.

Ebben az évben rekordszámú jelentkező, 717 gyerek és 239 csapat vett részt a könyvvásár Olvasd el, és játsz velünk! elnevezésű irodalmi vetélkedőjén, amelynek döntőjét most tartják. A három évvel ezelőtt elindított megmérettetésen eddig összesen 1845 gyerek vett részt és olvasta el a korosztálya szerint számára kijelölt kortárs szerzők alkotásait. Makkai Kinga főszervező szerint a játék már „olvasómozgalommá” nőtte ki magát a fiatalok körében. Úgy véli, izgalmas, friss kortárs könyvekkel fel lehet ébreszteni a fiatal nemzedék olvasási kedvét.

Az „ahol a múlt és a jövő...” mottójú könyvvásár az idén is több évfordulós szerzőre összpontosít, így a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek. Megemlékeznek a Marosvásárhelyhez kötődő Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról, Aranka Györgyről, valamint Kassák Lajosról és Ady Endréről is.

Részletes program a www.vasarhely.ro/konyvvasar weboldalon. 

(Fotó: Rab Zoltán)