Megnyílt a BMC éves kiállítása a Művészeti Múzeumban

Megnyílt a BMC éves kiállítása  a Művészeti Múzeumban
Festők, szobrászok, grafikusok, keramikusok, üveg-, textil- és fotóművészek több generációja képviselteti magát a Barabás Miklós Céh (BMC) kolozsvári csoportjának tegnap megnyílt éves kiállításán.

Minden körülmények között igyekezzenek megőrizni azt a megszerzett jogukat, hogy évente bemutatkozhassanak a BMC-tagok a múzeum termeiben – hangsúlyozta felszólalásában Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató, aki hozzáfűzte: a jelenlegi helyzetben nem volt könnyű megszervezni a kiállítást, a munkák szállítása, majd elrendezése nagy erőfeszítést kívánt mindazoktól, akik részt vettek a folyamatban.

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke szerint a Művészeti Múzeum vezetősége maximálisan hozzájárul Kolozsvár kulturális életének a fellendítéséhez, ugyanakkor az intézmény az elmúlt években nyitottá vált a különböző művészeti ágak irányába, többek között a BMC kolozsvári csoportja számára is lehetőség nyílt a megmutatkozásra. Kiemelte: fontos, hogy a Bánffy-palota erős vára maradjon az erdélyi kultúrának, a csendes, építő jellegű együttműködésnek.

Nyolcvannyolc alkotótól összesen 142 munka szerepel az idei tárlaton, ezek között vannak festmények, grafikák, textil- és üvegmunkák, kerámiák, szobrok és fotók – mondta a megnyitón Bordás Beáta művészettörténész, a kiállítás egyik kurátora.

Ami az alkotások elrendezését illeti, arra törekedtek, hogy harmóniát alakítsanak ki egy-egy termen belül, és mivel a tárlat anyaga tematikailag, stilisztikailag és kromatikailag nagyon változatos, arra is oda kellett figyelni, hogy a hatás ne legyen disszonáns. – Nagy örömöt szerzett számomra azoknak az alkotásoknak a felfedezése, amelyek tavaly vagy épp idén készültek és amelyek a pandémiára, a bezártságérzésre reflektálnak. Különleges alkotások, és azt bizonyítják, hogy a bizonytalanságokkal terhelt év alatt is kitartottak a művészek – hangsúlyozta Bordás Beáta, aki megköszönte Kolozsi Tibornak, Forró Ágnesnek, Gergely Zoltánnak, Starmüller Katalinnak, és Koncz-Münich Andrásnak a szervezésben nyújtott segítségüket.

Kolozsi Tibor BMC-elnök szerint annak ellenére, hogy nehéz időket élünk, meg akarták őrizni a normalitást. – Úgy éreztük, hogy minden nehézség ellenére élő, alkotó egyesület vagyunk, nem hátrálhatunk meg, meg kell őriznünk ezt a hagyományt, amely ugyanakkor kiállítási lehetőség a művészek számára – összegzett a BMC elnöke.

A tárlat február 28-ig látogatgató a Bánffy-palota földszinti termeiben.

(Fotók: Rohonyi D. Iván)