Megnyerte a rangadót az U-BT: az első helyen várja 2018-at

Megnyerte a rangadót az U-BT: az első helyen várja 2018-at
A tabella első és második helyezettje találkozott a férfi kosárlabda Nemzeti Liga 11. fordulójában szerdán este: a címvédő Kolozsvári U-BT látogatott a trónkövetelő Temesvári KK otthonába. Mihai Silvăşan legénysége igen összeszedetten játszott és megérdemelten győzött, ezzel a tabella élén zárja az alapszakasz első felét.

A forduló rangadóját igen jól kezdték a vendégek, az első percben 5:0-s sorozattal nyitottak, majd az 5. percben már 12 ponttal vezettek (7:19) – ilyenformán az első negyed megnyerése nem jelentett problémát.

A második tíz percet már a házigazdák kezdték jobban, s mire az U-BT kosarasai feleszméltek – illetve Mihai Silvăşan időt kért –, feljöttek 4 pontra (24:28). Ennél többre azonban már nem futotta erejükből: egy 2:7-es vendégsorozat következett, és ismét megnyugtató kolozsvári vezetést, 26:35-öt mutatott az eredményjelző, percekkel később pedig újra 10 pontnál nagyobb (29:40) volt a különbség. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a pályán nagy küzdelem folyt, jó védekezések és viszonylag gyenge támadójáték, alacsony dobásarány mellett kosarakban igen szegény negyedet láthattak a nézők.

Térfélcsere után a csapatok mondhatni lemásolták az előző negyed forgatókönyvét, azaz eleinte ismét a temesváriaknak ment jobban a játék (24 perc: 38–41, 25. perc: 42–44), majd a kolozsváriak egy jó sorozattal visszaépítették a különbséget (44:53). Ezúttal azonban a temesváriak jobban bírták a negyed végét, így az utolsó 10 perc kezdetén csak 6 pont választotta el a csapatokat, és még bármi megtörténhetett.

És ez a bármi úgy tűnt, meg is történik, hiszen ezt a negyedet is a temesváriak kezdték jobb lábbal, aminek eredményeként a 34. percben – először a mérkőzés során – átvették a vezetést: 64:63. Szerencsére ez nem törte meg a vendégcsapatot, sőt, a magától értetődő kolozsvári időkérés után a legjobbat hozta ki belőle: 3 perc alatt zsinórban 10 pontot dobtak 64:73-ra módosítva az állást, s e különbséget szépen védték az utolsó 3 perc taktikai csatájában, végül 11 pontos sikert aratva.

A forduló előtt mindkét csapat 2 vereség mellett 8 győzelemmel büszkélkedhetett, így a kolozsváriaknak kötelező volt győznie ahhoz, hogy 2018-at, egyben az alapszakasz visszavágóit a tabella első helyéről kezdjék. Nagyon intenzív mérkőzés volt, kezdve az első negyed intenzitásától és agresszivitásától az utolsó negyed mentális csatájáig – értékelt a mérkőzést követően Mihai Silvăşan, aki szerint minden mérkőzésen így kellene játszaniuk a fiúknak.

Végeredmény: Temesvári KK–Kolozsvári U-BT 70:81 (20:27, 11:14, 22:18, 17:22); a kolozsvári pontszerzők: Watson 19, Kromah 21, Sakic 16, Barro 9, Calnicenco és Gray 5–5, Kuti, Kariniauskas és Drungilas 2–2, játszott még Vida, Teir és Mureşan.

A kolozsvári csapat számára ezzel még nincs vége az évnek, hiszen szombaton, december 30-án 18 órakor, a 13. fordulóból előrehozott mérkőzésen a másik temesvári csapatot, a Timbát fogadja a sétatéri új sportcsarnokban.

A 11. forduló első mérkőzését – Nagyszebeni ESK–Bukaresti Dinamó 111:65 (!) – már december 22-én lejátszották; a Nagyváradi ESK–Bukaresti Steaua, Temesvári Timba–Piteşti-i Argeş találkozók tegnapi lapzártánk után értek véget. A Krajovai U–Galaci Phoenix összecsapást január 10-én játsszák, a Jászvásári Poli–Marosvásárhelyi Maros találkozót pedig február 10-ére halasztották.

A tabella élcsoportja: 1. Kolozsvári U-BT 20 pont/11 mérkőzés, 2. Temesvári KK 19/11, 3. Nagyszeben 19/11, 4. Steaua 17/10, 5. Nagyvárad 16/10, 6. Piteşti 16/10.

FOTÓ: U-BT.RO

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A kosárlabda nemzeti liga hétvégi fordulójában mind Kolozsvár férfi, mind pedig női csapata szombaton játszott, további hasonlóság, hogy mindkét gárda idegenben szerepelt és egyformán egypontos vereséget szenvedett, miután az utolsó percben volt esélye a győzelemre is.
Sport