Meghosszabbították a III. ligába való beiratkozás időszakát

Meghosszabbították a III. ligába való beiratkozás időszakát
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) legutóbbi gyűlésén fontos intézkedéseket hoztak a III. liga sorsával kapcsolatban. Többek között, június 5-ről meghosszabbították június 19-ig a csapatok beíratását a III. ligába, a kérvényezés és a vele járó iratcsomókat addig lehet postázni a szakszövetség bukaresti címére.

ERKEDI CSABA

Azok a klubok, amelyek addig nem küldik el a kérvényeket, nem indulhatnak a 2020–2021-es harmadosztályú bajnokságban. Azoknak a csapatoknak, amelyek augusztus elején részt vesznek a III. ligába jutásért kiírt selejtezőtornán, és azt megnyerték, az utolsó mérkőzéstől számítva hét napon belül kell elküldeniük a szakszövetséghez az igényelt dokumentumokat. A IV. ligából a semleges  pályán rendezett miniselejtezőkből 14 együttes jut  fel. Míg a márciusban lezárult III. liga öt csoportjában 16 alakulat szerepelt, az ősztől kezdődő idényben ugyancsak öt csoport keretében 18 gárda vesz részt.

Az újonnan hozott intézkedésekkel az FRF erősíteni kívánja a III. ligát, arra kötelezi a klubokat, hogy komolyabban vegyék a küzdelmet, és elkerüljék a pénzügyi gondok miatti visszalépést. A 2020–2021-es évad átmeneti bajnokság lesz, a kihágásokat ezentúl csak pénzügyileg fogják büntetni és nem kizárással, legalábbis ezt szögezték le a román foci  vezetői.