Meghalt Mende Gaby színművész

Meghalt Mende Gaby színművész
Életének kilencvenkettedik évében meghalt Mende Gaby színművész, adta hírül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

„Elment az erdélyi magyar színjátszás egyik utolsó nagyasszonya, a legendás Székely Színház, majd a Marosvásárhelyi Állami Színház, később Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kiemelkedő színésznője, Mende Gaby. Aktív pályája több mint öt évtizede alatt férje, a színházalapító Tompa Miklós rendezései mellett, olyan rendezők előadásaiban játszott, mint Szabó Ernő, Kovács György, Kőmíves Nagy Lajos, Harag György, Hunyadi András, Anatol Constantin, Kincses Elemér, Kovács Levente, Alexandre Colpacci, Kövesdy István vagy Bocsárdi László – és ez a névsor már önmagában a második világháború utáni erdélyi színháztörténet. Alakításai egy kiemelkedő pálya különböző színházi stílusokon és formákon átívelő kiemelkedő mérföldkövei.

Mende Gabyval először Kolozsváron találkoztam, ahol A játszma vége Nelljét játszotta, darabbeli fiaként Hamm szerepében fia, a borzongatóan szép előadást egyben rendező Tompa Gábor. Ezt követően újabb abszurdban, ugyancsak Gábor rendezésében, a Jaques vagy a behódolásban játszott ismét Kolozsváron. Mire én Marosvásárhelyre szerződtem, ő már visszavonult, ám – talán épp korábbi találkozásaink hatására is – ő számomra mindig ehhez a színházhoz tartozott. Ahogyan ezután is tartozni fog.”, olvasható a művészeti intézmény Facebook-oldalán Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójának bejegyzése.

Mende Gaby Szászrégenben született 1929. szeptember 29-én. 1948-ban szerződött a marosvásárhelyi Székely Színházhoz, és az ötvenes évek közepétől kezdve számos főszerepet játszott. Szerepei között előkelő hölgyek, fölényes dámák, nagyasszonyok voltak, akiket hitelesen elevenített meg. Mindvégig a marosvásárhelyi színház tagja maradt.

(Fotó: Rohonyi D. Iván)